Ha nyomon követjük az elmúlt évtizedek változási tendenciáját, akkor megfigyelhetjük, hogy a dolgok egyre kisebbek lesznek. Régen a számítógépek szoba nagyságú mérettel rendelkeztek, manapság pedig a zsebünkben elférnek és ráadásul sokkal nagyobb tudással bírnak. Nincs ez másképp az agráriumban sem.

A mikrogranulátumok figyelemreméltó termékek a mai modern mezőgazdaságban, kis méretük ellenére nagy hatást gyakorolnak a növények kezdeti fejlődésére, ami azért kiemelten fontos, mert ebben a kritikus időszakban kerül megalapozásra a várható termés mennyisége. A TIMAC AGRO számos lehetőséget kínál a termelőknek a növényeikben rejlő maximális genetikai potenciál eléréséhez, ezek közül most beszéljünk a mikrogranulátumokról!

Piaci kitekintés

A mikrogranulált startertrágyák piaci helyzetét elemezve láthatjuk, hogy változó érdeklődés mutatkozott a termelők részéről ezen termékek iránt. A kezdeti népszerűség után, az elmúlt körülbelül 5 évben piacuk csökkent, általánosságban 5000 tonnáról 2000 tonna alá esett a megvásárolt mennyiség. Mostanság ismét előtérbe került használatuk, ez köszönhető a hirtelen megnövekvő inputanyagáraknak és termékhiánynak. Ebben a helyzetben is elfogadható áron juthattak hozzá a termelők a mikrogranulátumokhoz, így ismét emelkedni kezdett a felhasznált mennyiség.

A TIMAC AGRO élenjáró ezeknek a termékeknek a forgalmazásában. 2014-ben kezdtük értékesítésüket és azóta is a piac jelentős részét a mi termékeink teszik ki. Ez többek között a minőségnek és a hozzáadott értéknek – biostimulátor és speciális hatóanyagok – köszönhető.

vetés

A mikrogranulált startertrágyák gyorsan oldódó formulája elérhetővé teszi a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagokat könnyen felvehető formában – fotó: TIMAC AGRO Hungária Kft.

Használatuk jelentősége

Alapjáraton a mikrogranulált startertrágyázás legfontosabb feladata, hogy gyorsan és elérhető formában biztosítson tápanyagot a csíranövények számára a kezdeti időszakban. Ez azért kiemelten fontos, mert a fiatal növény fejletlen gyökérzetével csak közvetlen közelről képes felvenni a számára szükséges tápanyagokat a gondtalan fejlődése érdekében. A vegetációs időszak kezdetekor, a csíranövény a benne elraktározott tartalék tápanyagokat gyorsan hasznosítja, így minél előbb szükséges azoknak pótlása. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, tehát nem áll rendelkezésre a szükséges tápelem, vagy nem megfelelő formában van jelen, akkor ez a növekedés lassulását és akár súlyos terméskiesést is okozhat.

A mikrogranulált startertrágyák gyorsan oldódó formulája elérhetővé teszi a növények számára nélkülözhetetlen tápanyagokat könnyen felvehető formában, ez egy nagy előnyük a hagyományos, nagyszemcsés műtrágyákkal szemben. Kijuttatásuk kis méretüknek köszönhetően egyszerűen kivitelezhető, hiszen vetéssel egy menetben történik, a mag közvetlen közelébe, ezért többek közt precíziós gazdálkodásban is tökéletesen beilleszthető.

Ezek a műtrágyák a növény kezdeti, robbanásszerű fejlődéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokat tartalmazzák. Legfontosabb alkotóelemük a foszfor, mellette pedig számos mezo- és mikroelem, melyek együttesen támogatják a növényeket. A fiatalkori növény foszforhatóanyag igénye 5-10 kg/ha is lehet, mely szükséges az erős gyökérzet kialakításához. A gyors és erőteljesen növekedő állomány nagyobb ellenállóképességgel rendelkezik az egyes kártevőkkel szemben is. Arról sem feledkezzünk meg, hogy manapság időjárásunk igen szélsőséges körülményeket alakít ki, mely a fiatal növények életében fokozott kockázatot jelentenek. Az aszálytünetek egy gyenge gyökérzettel rendelkező növényen, sokkal hamarabb és sokkal erőteljesebben jelentkeznek, sok esetben visszafordíthatatlan folyamatokat előidézve.

TIMAC AGRO ajánlása

Számos lehetőséget kínálunk partnereink számára, legyen szó akár lúgos, akár savanyú kémhatású talajokról. Ezt a termékeinkben található biostimulátor teszi lehetővé. A lúgos talajokra kifejlesztett termékeinkben MPPA DUO, a savanyú talajoknál pedig PHYSIO PRO biostimulátor hatóanyag található, mely az MPPA DUO esetében védi a tápelemeket a lekötődéstől a talajban, ezzel könnyen felvehető lesz a növények számára, a PHYSIO PRO pedig támogatja a tápelemek, ezek közül kifejezetten a kalcium beépülését.

Emellett fokozzák az élettani folyamatokat, melyek a kezdeti fejlődés során nagy szerepet játszanak a stressztűrőképesség kialakításában. Ezek a biostimulátor hatóanyagok a mikrogranulált startertrágyáinkban is megtalálhatóak. A savanyú talajra fejlesztett termékekben még egy plusz speciális hatóanyag is található, ez pedig a MESCAL. Ez egy tengeri algafaj elmeszesedett váza, mely fiatal korának és nagy reaktív felületének, valamint mikroporózus szerkezetének köszönhetően, hatékony pH korrekcióra és az optimális pH fenntartására képes.

A talaj kémhatását jelentős mértékben befolyásolja a magágyba juttatott startertrágya, viszont talajspecifikus termékek használatával a talaj pH értéke könnyen korrigálható.

Termékeink közt jelenleg háromféle mikrogranulált startertrágya található, különböző talajadottságokra és a növény igényekre szabva:

PHYSIOSTART: 8% N; 28% P₂O₅; 23% SO₃; 2% Zn (PHYSIO PRO biostimulátor és MESCAL)

Elsősorban savanyú és semleges kémhatású talajokon javasolt alkalmazni. Könnyen felvehető, védett tápelemeket tartalmaz és a benne található biostimulátor elősegíti a gyors és egyenletes kezdeti fejlődést.

starter trágya

A PHYSIOSTART gyors és egyenletes kezdeti fejlődést biztosít – fotó: TIMAC AGRO Hungária Kft.

GREENSTART: 16% N; 40% P₂O₅; 5% SO₃; 2% MgO; 2% Zn (PHYSIO PRO biostimulátor)

A magas foszfor- és nitrogéntartalom miatt kifejezetten nagy segítséget nyújt a korai fejlődési stádiumban. Összetétele szempontjából elsősorban kukorica startertrágyázására ajánlott.

A GREENSTART mikrogranulátum elsősorban kukorica startertrágyázására ajánlott – fotó: TIMAC AGRO Hungária Kft.

DUOSTART: 12% N; 20% P₂O₅; 32% SO₃; 2% Zn (MPPA DUO biostimulátor)

Elsősorban lúgos talajra kialakított termék, mely a magas mésztartalmú talajokon védi a tápelemeket a lekötődéstől és segíti a csírázási folyamatot, támogatja a fiatal növények kezdeti fejlődését.

Az elmúlt évek negatív gazdasági és környezeti hatásainak köszönhetően a termelői visszajelzések egyértelműen alátámasztják, hogy kevesebb komplex műtrágyát használnak a gazdálkodók a vetések alkalmával. Viszont a növényeket nem lehet magukra hagyni, különösen nem a termésmennyiség szempontjából egyik legkritikusabb állapotban, a kezdeti fejlődéskor. Ezért a mikrogranulált startertrágya egy kiváló megoldás lehet az Ön számára is!

További részletekért keresse TIMAC AGRO szaktanácsadóját és kövessen minket folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon.