Az árukukorica termésmennyisége mellett egyre jobban felértékelődik a minőség, azaz toxinmentesség témaköre.

A termés minőségének romlásáért elsősorban a kukoricát támadó penészgombák által termelt mikotoxinok (pl. DON, aflatoxin) tehetők felelőssé. A tavalyi évben a legnagyobb problémát az aflatoxint termelő Aspergillus penészgomba okozta. A gombafertőzés kapuit elsősorban a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke lárváinak rágásai nyitják meg. A lárvák berágásainak következtében a fertőzés akár száraz, akár csapadékos évjáratban is kialakulhat.

A toxinszint okszerű és időben elvégzett rovarölő szeres kezeléssel csökkenthető, ennek a kulcsa a megfelelő a rajzásmegfigyelésen alapuló időzítés és a megfelelő szerválasztás.

Rajzásmegfigyelésen alapuló időzítés

A kukoricamoly első nemzedékének rajzása június elején várható, de már május végén megjelennek az első kártevők a csapdákban, ekkor már célszerű felkészülni megfigyelésükre. 2023-ban az FMC csapdák az első kukoricamoly egyedet 2023.05.19-én fogták Nagyvenyim területén, ahol azóta is emelkedik a fogásszám.

A kukoricamoly elleni védekezés nélkülözhetetlen eleme a kártevő megfigyelése, ami kétféle módon történhet, melyek egymást kiegészítik.

1. Csapdázáson alapuló rovarmegfigyelés

Ehhez segítséget nyújt az FMC Arc farm intelligence applikációja, ami 60-nál több, országos lefedettséggel működtetett automata és manuális csapda fogási adatait dolgozza fel. A rendszer felhasználói hőtérképen, grafikonokon követhetik nyomon a kártevő megjelenését, valamint figyelmeztető üzenetek is felhívják a figyelmet az aktualitásokra. További információk: www.fmcagro.hu/arc

első fogások arc

Balra a 2023-as első fogások alakulása Nagyvenyimen, jobbra példák az Arc farm intelligence felületéről – forrás: FMC-Agro Hungary Kft.

2. Kukoricaállomány helyszíni vizsgálata

Az első nemzedék egyedei az átteleléshez kihasznált, földön fekvő kukoricaszárat elhagyva a fenológiában leginkább megfelelő kukoricaállományt keresik fel és a felső levelekre lerakják tojásaikat. A petéből kikelt hernyók a még begöngyölt, fiatal leveleket rágják meg, majd a címernél berágnak a szárba.

A kukoricaállomány helyszíni bejárásánál tehát a következő „nyomokat kell követni”:

  • a nőstény által lerakott petecsomókat a levélfonákon,
  • majd a hernyók által „ablakosra” rágott fiatal kukoricaleveleket,
  • majd a kis (L1-L2) lárvák szárba való berágásának és ürülékének nyomait,
  • végül a kifejlett lárvát a szárban
kukoricamoly kukoricamoly

Balra kukoricamoly rágásnyomok levélen, jobbra kukoricamoly ürüléknyomok nyomán megtalált L2 lárva (2022.06.) – fotó: FMC-Agro Hungary Kft.

Szerválasztás

Egy pár napos, kontakt rovarölő szerrel nem tudunk a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke ellen hatékonyan védekezni, hiszen a lárvák rejtett módon élnek a növényben, rovarölő szer nem éri utol őket, így pusztulásuk nem következik be. Kiváló eredményt csak felszívódó, hosszú tartamhatást biztosító készítménnyel tudunk elérni.

A megoldást a Coragen® 20 SC (150 ml/ha) rovarölő szer jelenti:

  • Felszívódó és hosszantartó hatásának köszönhetően elhúzódó rajzás estén is kiváló eredményt érhetünk el kukoricamoly és gyapottok-bagolylepke lárvái ellen.
  • A lárvák minden fejlődési alakja ellen hatékony.
  • Valódi tojásölő hatással is rendelkezik.
  • A táplálkozás gyors leállást eredményezi, így nincs kártétel.
  • A kezelés hatására évjárattól függetlenül hektáronként akár 1,5 tonna termés menthető meg.
  • A védekezés kivitelezése az első nemzedék ellen „költséghatékonyan”:

fmc

Forrás: FMC-Agro Hungary Kft.

Május első dekádjában tapasztalható szokatlanul hideg időjárás a lepkekártevők rajzásának egyelőre nem kedvez. A május végén, júniusban várható melegebb időjárás, a kukoricamoly robbanásszerű rajzását is eredményezheti. Amennyiben egyes kukoricaállományok kelése a hideg idő miatt vontatott, vagy a sok csapadék miatt a vetés megcsúszott, a kukorica fejlődése is lassabb. Így alacsonyabb növényállomány esetén, még arra is adódhat lehetőség, hogy vontatott földi permetezővel védekezzünk a kártevő első nemzedéke ellen.

További termékinformációk és felhasználási javaslat az FMC-Agro megújult weboldalán és termékkiadványában érhető el.

www.fmcagro.hu

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

fmc agro logó