A jénai Max Plank Intézet kutatói a Tajvani Egyetemmel együttműködve megállapították, hogy az édesburgonya tápértéke és vitamintartalma magasabb az igazi burgonyáénál, amelynek csak távoli rokona – írja az eurekalert.org, angol hírportál.

Bár az édesburgonya termesztése sokkal kevésbé van elterjedve a világban, kedvező étrendi hatása és magas vitamintartalma miatt azonban érdemes szélesebb körben, így Európában is termeszteni, ami már az utóbbi jó néhány évben gyakorlatilag el is kezdődött.

édesburgonya

Az édesburgonya termesztése az utóbbi években Európában is elkezdődött. Fotó– pixabay

A közelmúltban pedig a kutatók ennek a növénynek egy érdekes tulajdonságát fedezték fel, amely szerint a növény sérült levelei a kártevők támadásakor egy speciális illatanyagot bocsátanak ki, és azt az ép növényeknek továbbadják, ezáltal „figyelmeztetik” a környezetüket a veszélyre.

Ehhez hasonló vészjelzéseket a kutatók korábban más növényfajoknál is tapasztaltak. A jelzés hatására az illatanyagban lévő DMNT vegyület a növényben egy védekezési mechanizmust hoz működésbe, és egy olyan, sporaminnak nevezett terpén vegyületet termel, amely a rovarok számára a meg nem támadott leveleket is ehetetlenné teszi. Ez azt jelenti, hogy a közvetlenül meg nem támadott növények is átveszik az önvédelmi képességet. Ugyanakkor ez a sporamin felhalmozódik az édesburgonya gumóiban, ami nyers állapotban fogyaszthatatlanná teszi azokat.

Axel Mithöfer, a kutatócsoport egyik vezetője szerint, ennek a felfedezésnek óriási jelentősége lehet, mivel a további támadásokat megakadályozó hormon esetleg más növényekbe is átültethető, és ezáltal a rovarölő szerek alkalmazása minimálisra csökkenthető.