2024 májusában megalakult a Magyarországi Növényvédelmi Drónpilóták Érdekvédelmi Egyesülete: a MONDE.

Megalakult a Magyarországi Növényvédelmi Drónpilóták Érdekvédelmi Egyesülete – fotó: MONDE

Meghatározó érdekképviseleti szervezetté szeretnének válni

A MONDE elnöke Jordán László, a terület elismert szakembere, aki már eddig is sokat tett a drónos növényvédelemért.

Az egyesület célja, hogy meghatározó érdekképviseleti szervezetté váljon, és elősegítse a hatósági eljárások egyszerűsödését, valamint az egyéb feltételek kialakítását.

Szakértőik és tagjaik közreműködésével igyekeznek a növényvédő szerek drónos kijuttatásának engedélyezését előmozdítani, és folyamatosan bővíteni a tagjaik szakmai ismereteit előadásokkal, bemutatókkal és jó gyakorlatok ismertetésével.


A MONDE már megtette az első lépéseket

Megkezdődött a hivatalos kapcsolatfelvétel az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal. Az aktuális eseményekről folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket az egyesületük Facebook-oldalán.

Az egyesület vezetői között Jordán László elnök mellett Csipak-Török Ágnes és Gyovai Szabolcs alelnökök is szerepelnek, akik szintén nagy tapasztalattal rendelkeznek a növényvédelem és légiközlekedés területén.

A drón-technológia hatalmas lehetőségeket rejt magában

MONDE tag bárki lehet, aki növényvédelmi drónpilóta vagy aki a későbbiekben szeretné elvégezni a képzést, vagy egyszerűen érdeklődik a terület iránt és egyetért az egyesület céljaival.

Jelentkezni a Facebook-oldalukon elérhető jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével lehet erre a LINKRE kattintva. Lépj velük kapcsolatba: a monde@monde.hu e-mail címen vagy a 20/4347755-ös telefonszámon!

A drón-technológia hatalmas lehetőségeket rejt magában a jövőre nézve, ebből a növényvédelem sem maradhat ki! Tegyünk együtt azért, hogy ez megvalósuljon, hatékony és biztonságos legyen! Légy részese egy innovatív és jövőbe mutató kezdeményezésnek! – olvasható a MONDE cikkében.