A tavaly nagy sikert aratott Agrovirtus egyetemi digitális agrártechnológiai verseny idén is várja az ambiciózus agrárszakos hallgatókat, akik szeretnének egy merőben újszerű megmérettetésben részt venni. Az AgroVIR Kft. kezdeményezésére ágazati összefogással megvalósuló versenyben a 3-4 fős hallgatói csapatok virtuális környezetben, egy valós gazdaság adataira támaszkodva hozhatnak meg különböző termeléstechnológiai és vezetői döntéseket.

A verseny idei újdonsága, hogy a legjobb 10 csapat bekerül a kétnapos Agrovirtus Akadémiára, ahol a hallgatók érdekes szakmai workshopok és előadások segítségével készülhetnek a döntőre, melyet november 20-án rendeznek. Az Akadémia résztvevői a szakmai programokra épülő, neves intézmények vezetői által aláírt „digitális agrárgazdálkodás” oklevelet is szerezhetnek, mely nagy segítség lehet karrierjük építésében.

A 3-4 fős csapatok jelentkezését 2019. október 6-ig várják a szervezők. Az Agrovirtus legjobb csapata egymillió forint értékű fesztiválélményt nyer, melyet akár szakmai programra is beválthat.

Részletek: www.agrovirtus.hu

A VERSENY IDEI MEGVALÓSÍTÓI:

Főszervező:

  • AgroVIR Kft.

Támogatók:

  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Syngenta Magyarország Kft.
  • Takarék Csoport
  • T-Systems Magyarország Zrt.

Szakmai partnerek:

  • Agrárinformatikai Klaszter
  • Agroinform.hu
  • Corvinus Agribusiness
  • Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület
  • Szent István Egyetem
  • Timac Agro Hungária Kft.

Információk az Egyetemi Digitális Agrártechnológiai Esettanulmány-versenyről és Vezetőképző Akadémiáról

AZ AGROVIRTUS VERSENY

Az Agrovirtus verseny az AgroVIR Kft. kezdeményezésére, több ágazati szereplő (oktatási intézmények, agrárvállalatok, állami intézmények, szakmai szervezetek) bevonásával megvalósított digitális agrártechnológiai esettanulmány verseny, mely célja, hogy az agrár felsőoktatásban résztvevő hallgatók digitális és agrár-vállalatirányítási kompetenciáit fejlessze. A 2018-as évi megmérettetésen mintegy 300 egyetemista hallgató vett részt, és szerzett a gyakorlatban is hasznosítható tudást.

TOVÁBBI AGROVIRTUS SZOLGÁLTATÁSOK

A verseny szervezőinek kiemelt célja, hogy az Agrovirtus ne csupán egy évente megrendezésre kerülő verseny, hanem egy egyetemistáknak szóló, komplex, életpálya- és karrier támogató program legyen. Ennek eredményeképp a program szervezői a közelmúltban az alábbi programelemeket valósították meg:

Agrovirtus Workshop: A 2018-as verseny első 15 csapata a Hunegxpon megrendezett Agromash Expo-n agrárvállalatok vállalatirányítási rendszerét tervezték meg egy workshop keretében, teljes ellátás (catering) mellett. A workshop legjobb munkái díjazásra kerültek.

Agrovirtus Karrier: Az Agrovirtus vállalati partnerei folyamatosan közzétehetnek állásajánlatokat az Agrovirtus hallgatók részére az Agrovirtus weboldalának „Karrier” funkcióján keresztül. Mindeddig mintegy tucatnyi hallgatót sikerült különböző termelő és technológiai fejlesztő vállalatoknál elhelyezni, katalizálva ezzel a munkaerőpiaci folyamatokat. Az Agrovirtus szakemberei folyamatosan segítik a rendszerbe bekerült hallgatókat karrier-tanácsadással.

Agrovirtus Közösség / Alumni: Az Agrovirtus szervezősége folyamatosan kommunikál (Közösségi média, hírlevél, személyes egyeztetések, stb.) az Agrovirtus hallgatókkal, megosztva fontos és értékes szakmai információkat, karrier tippeket, emellett fizikálisan és online is ösztönzi a közösséget az együttműködésre, együtt-gondolkozásra.

AZ AGROVIRTUS AKADÉMIA

Az Agrovirtus szolgáltatások bővítésének jegyében a 2019-es Agrovirtus verseny egy új, hangsúlyos elemmel bővül. Az Agrovirtus Akadémia egy három napos, az Agrovirtus Kampusz-on (Szent István Egyetem) megvalósuló, bentlakásos képzési program, melyen az Agrovirtus verseny legjobb 10 csapata (40 fő) és mentoraik jogosultak részt venni.

A hallgatók az Akadémia ideje alatt a vezetői és digitális kompetenciáinak fejlesztése érdekében szakmai programokon vesznek részt. Az Akadémia az Agrovirtus döntőjével zárul.

Az Agrovirtus Akadémia programja:

  • Az Agrovirtus Akadémia ideje alatt a résztvevő mintegy 40 fő hallgató különböző módszertanok mentén kidolgozott szakmai fejlesztő programokon vesz részt, az alábbi tematikák érintésével:
  • Agrárvállalkozások fejlesztési tervének szempontrendszerei, üzleti- és fejlesztési terv strukturálása, üzleti terv készítése
  • Megtérülés-számítás
  • Prezentációs készségek fejlesztése, prezentációk helyes felépítésének kialakítása
  • Technológiai workshopok
  • Projektmunka, kiscsoportos feladatmegoldások

Az Akadémia ideje alatt neves hazai szakértőkből álló mentor- és trénercsapat segíti a hallgatók eredményes továbbhaladását a verseny döntője felé.

A verseny szervezőinek célja, hogy az Agrovirtus Akadémián résztvevő hallgató oklevelet kapjanak, mely tanúsítja, hogy 20 órás „Digitális Agrárgazdálkodás” képzésen vettek rész.

A tanúsítvány aláírására felkért intézmények, személyek:

  • Dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár
  • Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Dr. Palkovics László, rektor, Szent István Egyetem
  • Maróti Miklós, ügyvezető, AgroVir Kft.

Megjegyzés: A képzés nem akkreditált, ellenben egyfajta nívót teremtve segíti a hallgatókat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Az Akadémia tanúsítványa 20 órás képzésen való részvételt igazol, mely egy része a verseny során digitális formában kiadott és egyénileg feldolgozott tudásanyagot is magába foglalja.

Youtube videók:

https://www.youtube.com/watch?v=zon6VDVjdVY

https://www.youtube.com/watch?v=ZVKgX4RFVbA

https://www.youtube.com/watch?v=XPfJvE_DCkQ

Hivatalos weboldal:

https://agrovirtus.hu/