A fekete-tengeri kikötőkben tonnánként 200 dolláros kukoricaárra legutóbb 2014-ben volt példa. A szokatlanul magas árak több okra vezethetők vissza - írja az agrarheute.com. Elemzők szerint az áremelkedés hátterében jórészt a folyók áradása nyomán erősen lecsökkent, ez évi kínai kukoricatermés áll, mivel ebből adódóan kiemelkedő (akár a 7 millió tonnát is meghaladó) kínai import várható, amely a globális nemzetközi forgalomnak a korábbi éveknél jóval nagyobb hányadát fogja felvenni.

kukorica

Kína kukoricaimportja kiemelkedően magas lesz – Fotó: pixabay

A kínai importigényeket és az árak emelkedését az afrikai sertéspestis által megtizedelt állomány erőltetett feltöltésére irányuló törekvés még tovább fokozza, mivel a sertéshús hiány mérséklése érdekében a kínaiak bármilyen árat hajlandók megfizetni.

Ez főleg azért jelent különös gondot, mert Kína mellett – a  nyári szárazság és hőség miatt – több nagy kukoricatermesztő és potenciális exportőr ország (Ukrajna, Franciaország, Románia) idei termése is erősen visszaesett. Sőt a viharkárok következtében az USA és a dél-amerikai országok rekordmagasságúra várt termése is jóval szerényebben alakul. Mindez tovább növeli az áruhiányt, és ezzel együtt felfelé hajtja az árakat.

Remélhetőleg a fent vázolt helyzet kedvező feltételeket teremt a magyar kukoricafelesleg elhelyezéséhez is.