Az FMC-Agro Hungary Kft. évnyitó konferenciája után Fazekas Károly kereskedelmi igazgatót kérdeztük, aki a rendezvényen moderátorként és előadóként is aktív szerepet vállalt.

– Igazgató úr, hogyan összegezné az elhangzottakat és hogyan forduljunk az előttünk álló év felé?

– Idén már második éve online tartottuk meg a hagyományos szántóföldi évnyitó konferenciánkat – és úgy gondoljuk, hogy sikerült idén is úgy megvalósítanunk ezt a rendezvényt, hogy a szakmai információk átadásának értékéből nem vont le a személyes részvétel- és a kézfogások hiánya.

A szántóföldi gazdálkodók számára sikerült összefoglalnunk a főbb kultúrákra vonatkozó ajánlatainkat és a termelők számára különösen hasznos hatósági vizsgálatok eredményeit is közzé tettük.

Az FMC vizsgálatait megfelelő minősítéssel rendelkező vállalatok végzik, amelyek ellenőrzött körülmények között biztosítanak olyan adatokat a gazdálkodók számára, amelyek segítségével megismerhetik az FMC termékek hozzáadott értékeit – és a termelékenységre gyakorolt kedvező hatásukat. – Ilyenek például a növényvédelmi kezeléseink hatáskísérleti eredményei is, amelyek kimondottan a magasabb mennyiségű- és minőségű termés elérésében kívánnak segítséget nyújtani a termelőknek.

Ezen a rendezvényen a szántóföldi kultúrák terén szerzett legújabb tudásunkat, tapasztalatainkat kívántuk megosztani, de hamarosan újabb konferenciát tartunk a zöldségnövények területén alkalmazott termékeinkről, illetve az itt elvégzett vizsgálatainkról. – fűzte hozzá Fazekas Károly.

FMC

Az FMC szántóföldi konferenciát a magasabb minőségű- és mennyiségű termés elérése érdekében figyelték gazdálkodók százai élőben, online – fotó: Simon Péter / Agroinform.hu

Kovács Gyulát, az FMC-Agro Hungary Kft. Közép-európai régió-igazgatóját a globális piaci helyzetről és a legnagyobb kihívásokról kérdeztük.

– Milyen kilátásokkal indul ez az év és mire számíthatnak a termelők 2022-ben?

– Óriási problémák vannak világszerte, amely gazdasági hátráltató tényezők sajnos kiterjednek az alapanyag-hiánytól kezdve a csomagolási- és szállítási problémákon át az emelkedő energiaárakig.

Olyan körülmények között, ahol minden téren csak a problémákról hall az ember, nem könnyű feladat felkészülni a 2022-es évre.

Az FMC-Agro Hungary Kft. helyzete olyan szempontból nagyon szerencsés, hogy egy professzionális csapat támogat minket Európában. A csapatunk mindent elkövetett annak érdekében, hogy a termékeink megfelelő hatóanyagait és egyéb komponenseit időben és a megfelelő mennyiségben biztosítsák számunkra.

Mindezek eredményeként büszkén jelentjük ki, hogy nem látunk olyan akadályozón tényezőt, ami a saját, FMC gyártású termékeink esetében problémát támasztana a 2022-es évre vonatkozóan a termelőink kiszolgálásában. A szükséges mennyiségeket időben biztosítani tudjuk a gazdálkodók számára.

Az árak tekintetében sajnos szintén nehéz helyzetben vagyunk, ugyanis – az imént említett világgazdasági helyzet miatt – az elmúlt évek viszonylatában az egyik legmagasabb áremelésre kell számítani. Mindezek ellenére mi mindent meg fogunk tenni – akár a saját nyereségünk áldozatára is – hogy ezt az áremelkedést elfogadható szinten tartsuk. – nyilatkozta Kovács Gyula.

Jordán Lászlótól, a Nébih Növény-, Talaj-, és Agrár-környezetgazdálkodási Intézet igazgatójától kérdeztünk, az FMC Konferencia meghívott előadójaként nyilatkozott.

– Mi az a téma, ami Ön szerint a leginkább foglalkoztatja a termelőket a szántóföldi növényvédelem kihívásai közül?

– Európa-szerte minden gazdálkodót komolyan érint az Green Deal, amelyet az Európai Unió hirdetett, miszerint 2050-ig el kell érni Európa klímasemlegességét. Ennek érdekében a gazdasági élet minden területére kihívások várnak. A mezőgazdasági termelőket közvetlenül érintő "Termőföldtől az asztalig" elv jelentős mennyiségi csökkentést követel a növényvédőszer- és műtrágya felhasználásban. – Ezeknek az új előírásoknak a részleteit mutattam be az előadásomban a gazdálkodóknak. Mindezek érdekében előnyben kell részesíteni olyan technológiákat és megoldásokat, amivel hasonló hatékonysággal, de kevesebb szer-felhasználással lehet megoldani az egyre sűrűsödő kihívásokat. Megoldásra várnak például a magas fokú és globális szállítással, az új növényekkel együtt járó új károsítók problémái, valamint a klímaváltozás hatásainak csökkentése.

A technológia azonban fejlődik és olyan új megoldásokat látunk, amelyek lassan bevezetésre kerülnek és ezek lehetővé teszik, hogy kevesebb növényvédőszerrel is lehessen hatékonyan védekezni.

Egyre többet kell tanulni, egyre felkészültebbnek kell lenni és egyre több olyan szakembert, szaktanácsadót kell alkalmazni, akik segítségével lépést lehet tartani a jelenlegi elvárásokkal.

– hangsúlyozta Jordán László.

Találkozzunk 2022. február 15-én az FMC Online Zöldség-Gyümölcs Növényvédelmi Konferenciáján!

Szívesen megnézné az FMC-Agro Hungary Kft. szántóföldi konferenciáját? A teljes anyag visszanézhető ide kattintva.