A Timac AGRO Hungária Kft. folyamatosan gyűjti a velük együttműködő partnerek által alkalmazott technológiák részleteit és az elért eredményeket. Az esetek többségében olyan üzemi technológiai adatok is rendelkezésükre állnak, melyeknél nem használták a termékeiket, így képesek egzakt módon kimutatni a Timac AGRO növénykondicionálók pozitív hatását.

Timac AGRO a technológiai adatbázis építésével folyamatosan naprakész információt kap a hazai mezőgazdasági gyakorlattal kapcsolatban, közvetett és közvetlen módon segítve ezzel a partnerek munkáját is. Az alábbi cikkben a 2018-as gazdálkodási év során rögzített referenciák eredményein keresztül mutatja be a cég az egyes termékeik eredményességét.

Timac

2018 időjárása nem kedvezett a növénytermesztésnek, ezért a növények megfelelő támogatása nagyon fontos volt

A megelőző év újból feladta a leckét a mezőgazdaság szereplői számára, hiszen az időjárás nem volt éppen ideálisnak nevezhető. A 2017-es enyhe (sokszor már-már meleg) ősz a korábbi évektől eltérően igen hosszan elhúzódott, a későn érkező hideg pedig nem kímélte az őszi vetésű kultúrákat. A tél szintén hosszan, egészen március közepéig nyúlt, ebből adódóan a vegetáció újraindulása is kitolódott.

A tavasz beköszönte előtt, a februári és a márciusi hónapok csapadékosabb időjárása és a számos helyen kialakult belvizes helyzet ugyancsak nem kedvezett a mezőgazdasági munkák elvégzésének. Hiába vártunk, hogy a belvizeket a böjti szelek felszárítják, inkább még több csapadék hullott. Április elejére végül megérkezett a melegebb időjárás, ami viszont már kedvezett az őszi vetésű kultúrák megindulásának. 2018 tavasza tehát kissé megcsúszva érkezett, a megszokottnál melegebb hőmérséklettel, de átlagos csapadékmennyiséggel.

A kedvezőtlen feltételek miatt a gazdálkodók olyan megoldásokat kerestek, amelyekkel a kezdeti fejlődést, illetve a vegetáció beindulását támogatni tudták.

A Timac AGRO termékportfóliójából ezekre a problémákra a FERTIACTYL STARTER termék jelentette a legjobb megoldást. A tápelemek megfelelő aránya mellett a termékben található FERTACTYL biostimulátor komplex segíti a fiatal növényállomány gyorsabb és egyöntetűbb fejlődését, valamint nagyobb gyökértömeg-képződést eredményez. Elősegíti a gyorsabb regenerálódást, és biztosítja az erőteljes és folyamatos fejlődést a tenyészidőszak alatt.

A Timac AGRO partnerei őszi búzában csaknem 1 tonnás terméstöbbletet tudtak elérni (1. ábra) a FERTIACYTL STARTER tavaszi kijuttatása esetén.

Timac

1. ábra: FERTIACTYL STARTER átlagos termésnövelő hatása őszi búzában (2018, forrás: webagro)

A tavaszi esős időjárás okán az őszi kultúrák első nitrogén fejtrágyázása is eltolódott. A hagyományos fejtrágyák esetében általános probléma, hogy a nitrogénhatóanyag gyorsan elillanhat, kimosódhat. Ezzel ellentétben a SULFAMMO N-PROCESS-ben található szerves védőháló meggátolja a N hatóanyag elillanását vagy kimosódását, így a hatóanyag-veszteség minimális. A növény a felvett nitrátot reduktáz enzimek segítségével ammóniává alakítja, majd abból újabb átalakulások után képződik aminosav.

A SULFAMMO termékek speciális alkotóeleme az úgynevezett N-PROCESS biostimulátor komplex, mely fokozza a reduktáz enzimek termelését, így az aminosav-szintézist is. Ez felgyorsítja a nitrogén beépülését, ami nitrogénéhséget, azaz gyorsabb nitrogénfelvételt indukál, ami a növény még intenzívebb fejlődését segíti elő.

Nem elhanyagolható, hogy a termék olyan biológiai hatóanyagokat is tartalmaz, amelyek fokozzák a mikroorganizmusok aktivitását a talajban, elősegítve a már talajban lévő nitrogéntartalékok mobilizálódását.

A Timac fejtrágyák hatékonyságának mértéke számszerűen is jól látható. A cég partnereinek 2018-as eredményeit a 2. ábra foglalja össze.

2. ábra: Timac AGRO fejtrágyák átlagos termésnövelő hatása őszi búzában és repcében (2018, forrás: webagro)

A későn jött tavaszt követően a talajok gyorsan felmelegedtek, ami ideális feltételt teremtett a kukorica és napraforgó talajelőkészítő munkálataihoz és a vetéshez is. A terméseredményt több tényező is befolyásolja – a termőhelynek megfelelő genetika, megfelelő növényvédelem, és a növény számára elérhető tápanyag.

A termésmennyiség maximalizálása intenzív és okszerű tápanyag-utánpótlás nélkül csaknem elképzelhetetlen.

Ehhez nyújt megoldást a Timac AGRO alap és starter trágyáinak használata, melyek már a kezdetektől biztosítják a növények megfelelő tápanyagellátását, az eredmény pedig betakarításkor fog realizálódni (3. ábra).

A Timac minden alap és startertrágyájában megtalálható a TOP-PHOS elnevezésű speciális alapanyag, ami egy olyan védett foszfor komplex, mely ellenáll a lekötődésnek, ezáltal biztosítva a maximális hatékonyságot. A kijuttatást követően a hatóanyag – a hagyományos foszfor-formáktól eltérőn – nem vesz részt a talaj természetes foszforforgalmában.

Savanyú talajokon nem alkot oldhatatlan kötést a vas és alumínium ionokkal, karbonátos talajokban pedig nem lép reakcióba a talaj szabad kalcium ionjaival sem.

A szerves komplex speciális tulajdonságainak köszönhetően a hatóanyag aktivitása a teljes tenyészidőben megmarad, így az mindenkor rendelkezésre áll a növény foszforigényének megfelelően.

Timac

3. ábra: TOP-PHOS átlagos termésnövelő hatása kukoricában és napraforgóban (2018, forrás: webagro)

A csapadék eloszlása, országrészenként változott, délnyugaton belvizes területek is kialakultak, míg az északkeleti országrészben már csapadékhiány, aszály alakult ki. Ez meglehetősen nehezítette a kukorica és napraforgó termésérését. A megfelelő időben kijutatott növénykondicionáló szer azonban nagy mértékben segítette a növények ellenállását az aszály okozta stressz negatív hatásaival szemben.

Röviden összefoglalva tehát 2018-es tapasztalatainkat, elmondható, hogy már egyetlen termékünk alkalmazásával is jelentős termésnövekedést – és ez által jövedelemtöbbletet – lehet elérni (4. ábra). Amennyiben több termék egyidejű, technológiai szintű alkalmazásának eredményét vizsgáljuk, úgy jól látható, hogy azok egymást támogatva, valamennyi fenofázisban és szélsőséges termesztési körülmények között is hatékony megoldást jelentenek (5. ábra).

Timac

4. ábra: Átlagos termésnövelő hatás egy Timac AGRO termék alkalmazása esetén (2018, forrás: webagro)

Timac

5. ábra: Timac AGRO termékek együttes átlagos termésnövelő hatása (2018, forrás: webagro)

A 2018-as ősz is komoly kihívások elé állította nem csak a gazdálkodókat, de az őszi vetésű növényeket is. A repce vetése utáni hosszan tartó szárazság nem kedvezett sem a kelésnek, sem a korai fejlődésnek. A csapadékhiány miatt az őszibúza vetése – és különösen a megfelelő minőségű magágy készítése – is nehézségekbe ütközött, a kelés és a kezdeti fejlődés is vontatottá vált. Sok helyen továbbra is kérdéses hogyan indul újra tavasszal egy-egy gyérebb állomány.

Ne felejtsünk el tehát gondoskodni növényeink mindenkori szükségleteiről és törekedni valamennyi (nem természeti) tényező vonatkozásában az ideális körülmények megteremtésére.