Az elhanyagolt, le nem takarított kukoricatarló, illetve az ott maradt szemtermés komoly fertőzési veszélyforrást jelent a szomszédos vagy az azonos területen újra vetett kukorica számára. A talaj felszínén maradt növényi részek ideális környezetet teremtenek a különféle kórokozók, főként a mikotoxintermelő penészgombák megtelepedésére és túlélésére. Különösen súlyos a kockázat, ha ugyanazt a növényt, jelen esetben a kukoricát, újra termesztik, hiszen a kórokozók könnyedén áttelelnek.

Ezek közül a mikotoxintermelő fajok, mint a Fusarium és az Aspergillus gombák, kiemelten veszélyesek. Jelenlétük közvetlen veszélyt jelent az élelmiszer- és takarmánybiztonságra, ugyanis ezek a gombák szaprotróf életmódjuk révén képesek a talajban és a növényi maradványokon is átvészelni a telet, majd a következő szezonban újra fertőzni.

A mikotoxinok, amelyek a fonalas gombák stresszhatásra termelt másodlagos anyagcsere-termékei, különösen kedvezőtlen időjárási körülmények között jelentős problémát okoznak. A 2024-es évben Magyarországon is jellemző hosszan tartó szárazság, extrém hőség és magas UV-sugárzás miatt a kukoricanövények meggyengültek. Ez a gyengült állapot pedig különösen hajlamossá tette a növényeket az Aspergillus gombák által okozott fertőzésekre. Ennek következtében az aflatoxin akár kritikus szinten is megjelenhetett a termésben, túllépve az élelmiszer-biztonsági határértékeket.

Az elhagyott kukoricatáblák nem csak a penészgombák szaporodása miatt jelent gondot, a vadállatok számára is ideális téli búvó- és táplálkozóhelyet biztosítanak. Ezek a vadak – elsősorban a szarvasok és vaddisznók – mechanikai sérüléseket okoznak az újonnan vetett növényállományban, ami további kaput nyit a fertőzések előtt. Emiatt egy ilyen elhanyagolt terület már nemcsak gondatlan gazdálkodásról tanúskodik, hanem komoly növény-egészségügyi kockázatokat is rejt magában.

Ennek megelőzése érdekében alapvető fontosságú a teljes körű betakarítás, a növényi maradványok szakszerű kezelése, valamint az integrált növényvédelem következetes alkalmazása.

Az Aspergillus gombák aflatoxintermelését különösen elősegíti a növény stresszes állapota, amelyet a hosszabb ideig tartó aszályos időszakok és extrém hőmérsékleti viszonyok tovább fokoznak. Az így legyengült növényzet sokkal fogékonyabbá válik a betegségekre, ami jelentős gazdasági és élelmiszer-biztonsági veszteségeket okozhat.

A betakarítatlan kukoricatáblák közelében fekvő új vetések védelmében kulcsfontosságú az integrált növényvédelem alkalmazása, amelynek fő pillérei:

  • Genetikai védelem: Bár jelenleg nincsenek mikotoxin-rezisztens kukoricahibridek, érdemes kevésbé fogékony fajtákat választani.
  • Agrotechnikai védekezés: A szármaradványok beforgatása vagy eltávolítása létfontosságú, mert ezek a növényi részek a gombák áttelelésének fő forrásai.
  • Növényápolás: A megfelelő tápanyagellátás és stresszcsökkentő beavatkozások (például vízpótlás) növelik a növény ellenálló képességét.
  • Biológiai védekezés: Hasznos talajlakó mikroorganizmusok alkalmazása további védelmet nyújthat a kórokozókkal szemben.
  • Kémiai védekezés: A fungicidek időben történő alkalmazása és a rovarkártevők elleni védelem kulcsfontosságú, mivel ezek a károsítók sebzéseikkel a fertőzést elősegítő nyílásokat okoznak a növényeken.
Összességében tehát, ha a mikotoxin-szennyezés kockázatát csökkenteni szeretnénk, elengedhetetlen a térségi összefogás, a gazdátlan területek felszámolása, valamint az integrált védekezési gyakorlatok minden termelő általi következetes betartása.

Fontos megjegyeznünk: ahol nincs gomba, ott nincs mikotoxin sem. Az elhanyagolt földterületek felszámolása nem csupán gazdasági érdek, hanem szakmai felelősség is minden gazdálkodó számára.

Forrás: Kukorica Kör Egyesület