A Hári Tech Kft. mezőgazdasági gépek gyártásával és automatizálásával foglalkozik. A vállalat komoly tapasztalattal rendelkezik speciális kertészeti traktorok, önjáró gépek automata kormányzásában és vezérlésében. A cég által kifejlesztett saját rendszer pedig lehetővé teszi, hogy olyan megoldásokat is képesek legyenek megvalósítani, amit esetleg más rendszerekkel nem, vagy csak részben lehet elvégezni.

A vállalat által kínált robotkormányzás főbb jellemzői közé tartoznak a rendkívüli pontosság, az egyszerű kezelőfelület, a felhő alapú folyamat monitoring, és a moduláris felépítésnek köszönhető fejlesztési lehetőségek. A robotkormányzásnál azonban izgalmasabb, amikor a gépek már teljesen önállóan képesek elvégezni a rájuk bízott feladatokat. Ezeket a megoldásokat pedig az AGROmashEXPO-n is láthatták az érdeklődők.

A Hári Tech összesen két géppel érkezett a kiállításra, de a látogatók érdeklődése a legnagyobb standokon látottakéhoz hasonlított. A kisebb önjáró berendezés egy 10 lóerős dízelmotorral szerelt, hidrosztatikus meghajtású eszközhordozó, amely az ügyfél kérésére gyakorlatilag bármilyen egységgel szerelhető. Nagy hasznát vehetjük faiskolákban, gyümölcsösökben, hiszen alkalmas lehet permetezésre, műtrágyaszórásra, vagy akár sorközművelésre is. A berendezést a standon túl is nagy érdeklődés övezte, hiszen a PREGA AgRobot Show-n is láthatta az AGROmashEXPO közönsége.

A már méreteiben is látványosabb berendezés két egységből áll, és ugyancsak teljesen automata kivitelű. A látogatók számára is megtévesztőnek bizonyult a tetején található kezelő személynek biztosított ülés, de az már csak a múlt hagyatéka, hiszen a külföldről vásárolt berendezést a Hári Tech teljesen átalakította, így teljesen automata munkavégzésre képes, és méreteinél fogva szinte korlátlan a felhasználási lehetősége. Alkalmas lehet az állomány permetezésére, műtrágyaszórásra, lyukfúráshoz, gyümölcsszedéshez, vagy akár még növények metszéséhez is ideális.

További információkért keresse bizalommal a Hári Tech munkatársait.