A Gyenis Szövetkezet 25 éve gazdálkodik Somogy megyében 835 hektáron, ebből idén a mák vetésterülete közel 70 hektárra tehető. A búza, kukorica, napraforgó és repce kultúrák mellett, azért vágtak bele a máktermesztésébe, hogy színesítsék a gazdaság portfólióját.

Gyenis Roland még az egyetemi éveit tapossa, azonban máris komoly, többéves máktermesztési technológiai tapasztalattal rendelkezik – ráadásul a Gyenis Szövetkezet nem csupán termelő tevékenységet végez, hanem fel is dolgozza a mákot, így extra jövedelemre számíthatnak. A fiatal szakembert a máktermesztés gyakorlatáról kérdeztük a személyes tapasztalatok tükrében.

A mák növényvédelme

A mák védelme kemény dió. A technológia fejlődésével azonban egyre jobb készítményeket engedélyeznek a mákban, így azok használatával sikeresen termeszthető. Természetesen mindig ügyelni kell az élelmezésügyi türelmi időkre – figyelmeztetett a szakember. Hozzátátette, a növény súlypontja magasan van, ami nagy kockázatot jelent a kiszámíthatatlan időjárásban. Könnyen felázhat és tövestől kifordulhat vagy elfeküdhet, ahogy ezt 2 éve is tette a Somogy megyei gazdaságban.

mák

Mák virágzása Somogyváron – fotó: Agroinform.hu / Gáspár Elizabet

A gyomirtásban a technológia fejlődésével elérhetők lettek olyan készítmények is, amelyekkel szinte mindent ki tudnak irtani az állományból, egyedül a pipacs maradt az igazi ellenség. A gazdaságban igyekeznek vetésforgóval operálni, hogy minél ritkábban kerüljön a fertőzött területekre a növény, ahol eddig volt. Próbálják mellőzni a kapálást is, szerencsére már rég volt, hogy ehhez az eszközhöz kellett volna folyamodni.

mák és pipacs

A pipacs a "főellenség" – fotó: Agroinform.hu

A kombájn a kulcs

Aratás tekintetében a siker kulcsa a megfelelő kombájn. Ez esetben kivételesen nem a legújabb, legmodernebb technológia lesz célravezető! Akinek van egy régi TX 66-os kombájnja, és kedvet kap a máktermesztéshez, el ne adja a betakarítógépet, ugyanis ez a típus talán a legalkalmasabb a mák aratására. Ennek a kombájnnak a tartálykialakítása tökéletes a mákhoz, ugyanis gyönyörűen kifolyik belőle az anyag – szemben a legtöbb modern gyártású kombájnnal, amelyek esetében nem ritka, hogy a kombájnosnak kell noszogatnia a beragadt terményt.

A szakember a mák termesztését nyugodt szívvel nem tudja ajánlani kezdőknek és azoknak sem, akik nem tudják maguk végigvinni a vertikumot, viszont eredményes termesztése sok extra profitot hozhat a gazdaságnak, a vállalt kockázatok mellett.

mák

A gondos munka eredménye ez a látvány... – fotó: Agroinform.hu / Gáspár Elizabet

Gyenis Szövetkezet az elmúlt években elég nagy fejlesztéseken ment keresztül, különösen az értékesítés területén. Mára saját értékesítőponttal rendelkeznek Somogyvár területén. Itt ők maguk értékesítik a feldolgozott termékeiket, nem fut át kereskedőktől, hanem kizárólag a gazdától lehet vásárolni, így hitelesebb és közelebb hozza őket a fogyasztóikhoz. Raktárkapacitással nem terveznek, csakis a friss áruban hisznek. Az idei évtől már online is várják a vásárlókat az ország egész területéről.