A legnagyobb területeken termesztett növényeink esetében már széles körben alkalmazott technológiai eljárás a lombtrágyázás. Ezen növényekre már jól bevált és időzíthető receptúrák állnak rendelkezésre, amely kezelések rendszerint megtérülő döntésnek bizonyulnak. Ezen gyakorlat alól általában kivétel a kukorica, amelynek növényvédelmi permetezései a legtöbb esetben egy, esetleg két gyomirtásnál megállnak, így az általános vélekedés szerint nem igazán van alkalom a lombtrágya kijuttatásra.

szántóföld kukorica

Hosszú évek óta folyamatosan fejlesztett technológiánk hatékonyságát szántóföldi kísérleteink sora bizonyítja – fotó: Natur Agro Hungária

Pedig a kukorica kezelése is megtérülő befektetés!

Az utóbbi években számos olyan kísérletet végeztünk kukoricán lombtrágyás kezelésekkel, amelyek alapján kijelenthető, hogy a megfelelően időzített és összeállított lombtrágyák végső terméseredményre gyakorolt hatásai még a külön menetes kijuttatás költségeit is bőven fedezik.

Ezek alapján ajánljuk a lombtrágyázás termesztés-technológiába való illesztését kukorica kultúrában is.

Natur Technológia – lombtrágyázás
A Natur Agro Hungária lombkezelési technológiájában különös szerepet tölt be az élő algákat tartalmazó Natur Plasma "T" koncentrált biostimulátor. A szervesanyag tartalmú lombtrágyáktól eltérően a biostimulátorok nem a növény közvetlen tápanyag-ellátottságát javítják, hanem a bennük lévő bioaktív anyagok (pl. hormonok, vitaminok, aminosavak) a növénybe jutva segítik a növények harmonikus fejlődését. Támogatják a fejlett gyökérzet és markánsabb zöldtömeg kialakulását.
Natur Active komplex lombtrágyánk azokat a fontos makro-, mezo-, és mikroelemeket tartalmazza, amelyek meghatározóak a növények fejlődésében, MONO-adalékaink pedig megnövelt dózisban tartalmaznak egy-egy tápelemet, amellyel az állománykezelések kiegészíthetők, megfelelő alkalmazásukkal a kezelés célzottá, még hatékonyabbá válik. A magyarországi termőföldek jelentős része cinkhiányos, a kukorica azonban cinkhiányra érzékeny kultúra, kezeléséhez ezért ajánljuk MONO Zn termékünket.

Megéri a kezelés? Íme az eredmények!

Mint említettük, hosszú évek óta folyamatosan fejlesztett technológiánk hatékonyságát szántóföldi kísérleteink sora bizonyítja.

Kísérleteink jelentős részét termelő partnereinknél végezzük el, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban azonban több közös vizsgálatot folytattunk a Debreceni Egyetemmel is. A potenciál kísérlet során mindhárom évben, egy talajon keresztül intenzív tápanyagellátásban és öntözhető – egész évben ideális nedvességet biztosító – területen, eltérő genotípusú, kiváló kukorica hibrideken végeztünk lombtrágyás kísérleti kezeléseket.

Kísérleti kezelés

időpont készítmény l/ha készítmény l/ha készítmény l/ha
6-8 leveles állapot Natur Plasma T 2 Natur Active 5 Mono Zn 1

kukoricaföld

Eltérő genotípusú, kiváló kukorica hibrideken végeztünk lombtrágyás kísérleti kezeléseket – fotó: Natur Agro Hungária

Terméseredmények

Terméseredmény átlaga diagram

A kezelt hibridek már 2018-as kísérletünk során is jobb terméseredményt hoztak a kezeletlen kontrollhoz képest.

Terméseredmény átlaga azonos hibridekben diagram

A 2019-es és 2020-as kísérlet-beállításunkban is szereplő hibridek közül minden esetben nagyobb terméseredményt hozott a kezelt állomány. Ezen hibridek átlagában az elmúlt két évben 5,2%-os terméstöbbletet értünk el, ami hektáronként a kezelés költségének levonását követően is 41 900 forintos extra bevételt jelent hektáronként.

A kísérlet terméseredményeit összegezve elmondhatjuk, hogy egy intenzív, gyökéren keresztül jól táplált – ráadásul öntözött – növényállományban az egyszeri jól megválasztott és jól időzített lombtrágyás kezelés is hatékony. A terméseredmények a kezelés gazdasági megtérülését is eredményezték.

Ne maradjon le! Ezt a csomagot most Ön is kipróbálhatja

  • 2 liter Natur Plasma „T” koncentrált biostimulátor
  • 5 liter Natur Active komplex lombtrágya
  • 1 liter MONO Zn

Natur Active és Natur Plazma

Ha meggyőzték az eredmények, Ön is alkalmazhatja a fent bemutatott kezelést. Vegye fel velünk a kapcsolatot!

A tudományos eredmények alapjául szolgáló kutatást a Moment Consulting K2 Kft. és a Debreceni Egyetem tudományos együttműködése, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program NKFIH-1150-6/2019 számon támogatta, a Debreceni Egyetem 4. tématerületi programja keretében. Az NVKP_16-1-2016-0009 számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program (NVKP_16) pályázati program finanszírozásában valósult meg.