A NEXTEVO indonéziai vállalat felfedezte, hogy kókuszdió héjból – 100 százalékban természetes anyagból álló és biolebomló – mesterséges táptalajt lehet előállítani, amely a tőzeget helyettesítheti, és nagy mértékben javítja a vízvisszatartást és ezzel együtt a termelés jövedelmezőségét - írja a hortidaily.com

kókuszdió héj

A kókuszdió héjából a tőzeget helyettesítő mesterséges táptalaj állítható elő – fotó: pixabay.com

A tőzegtelepek kimerülése várható

Ez több szempontból hasznos lehet, mivel a tőzeg használatának növekedése a környezet megóvása szempontjából fontos tőzegtelepek kimerülését eredményezheti. A tőzegtelepek ugyanis létfontosságú szerepet töltenek be az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, mivel csaknem kétszer annyi szenet kötnek meg mint az erdők, miközben a globális földterületnek csak nagyon kis hányadát fedik le.

A keletkező kókuszhéj így az eddiginél lényegesen környezetkímélőbb módon lesz hasznosítható

Ugyanakkor Indonéziában évente mintegy 17 millió tonna, a világban pedig még jóval több kókuszhéj keletkezik, amelyet jórészt csak környezetkárosító módon, azaz égetéssel vagy kisebb felszíni vizek betömésével lehet eltüntetni. Legfeljebb csak kis hányadát lehet matracok töltésére felhasználni.

kókuszpálma

Csak Indonéziában 17 millió tonna kókuszdió héj keletkezik – fotó: pixabay.com

Integrálni szeretnék a termelőket és feldolgozókat

A NEXTEVO alapítója, Harold Koh korábban 9 éven át egy egy óriási ananásztermelő vállalkozás elnöke volt, ahol szintén egy több céget átfogó integrációt épített ki. Jelenlegi célja, hogy ugyanezt létrehozza a kókusztermelőkkel, feldolgozókkal és egyéb termelői csoportokkal közösen, sőt más hasonló, termelői egyesüléseket is szándékozik alapítani a termesztési bázis összefogása és a jövedelmek méltányos elosztása céljából.