Mikor védekezzünk a nagy repceormányos ellen?

A nagy repceormányosról hazánkban a repce-vetésterület megnövekedése előtt kevés híradás jelent meg. A legelismertebb hazai rovartani forrás, „A növényvédelmi állattan kézikönyve” szerint hazánkban kártétele esetleges.

A következőkben összefoglaljuk a fajra vonatkozó fontosabb szakirodalmi ismereteket, valamint a közelmúltban elvégzett vizsgálódások és adatgyűjtések eredményét a hazai előfordulásról és kártételről. További adatok találhatók még hozzávetőleges (statikus) és pontos számításokon alapuló kártételi küszöbértékekről, valamint a védekezés alapvonalairól.

Előfordulási terület, jelentőség

Előfordulási területe nagy, Észak-Afrikában, valamint Európa egész területén megtalálható. Hazánkban előfordul, őshonos. Sáringer (1990) szerint a tőlünk északra és nyugatra elhelyezkedő országokban egyike a repce kulcskártevőinek, de nálunk kártétele ritka, ezért általában szakirodalom keveset foglalkozott vele.

Jelentőségének megítélése Nyugat-Európában sem egységes. Németországban a káposzta jelentős kártevőjének tartják, sőt megállapították, hogy a jól fejlett, erős repcenövényeket is károsíthatja. Másrészt érdekes az a német megfigyelés, hogy általában csekély termésveszteséget okoz, hacsak az erős szél hatására el nem törnek a károsított szárak, vagy a nedves időjárás el nem rothasztja azokat. Ugyanakkor Franciaországban a repcefénybogárral együtt ezt tartják a legjelentősebb repcekártevőnek.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 1 (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Előfordulása hazánkban

1998-ig a repce hazai vetésterülete nem érte el a 100 ezer hektárt. Ezután azonban folyamatosan nőtt. Kisebb visszaesések mellett 2007-től 200 ezer hektár fölött van. 2015-ben ez az érték 225 564 ha.

A repce vetésterületének növekedése magával vonta a korábban jelentéktelen kártevőnek tartott nagy repceormányos tartós fölszaporodását és kártételét. A legtöbb adat 2007 és 2015 között az ország északkeleti és középső részéből származik.

A következő felsorolásban a helységnevek után zárójelben a károsított növények %-os értéke áll: Újfehértó (50), Érpatak (30-45), Kismacs (2-6 és 30), Debrecen (32), Berettyóújfalu (5), Kisbag (40), Domony (0), Galgahévíz (11), Mihályhalma (32), Alsóvadász (14), Jászladány (19-37). Vas megyében 2010-ben gazdasági kárt okozott. Ezeken a helyeken a repcén megfigyelhető tünetek mellett a sárga tálak is rendszeresen fogták a kártevőt.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 3 (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Alaktan

Az imágó testhosszúsága 3,2-4,1 mm. Színe hamuszürke, s fekete szárnyfedőin sűrű, rövid, széles sávokba rendeződött, finom, vékony mezőkkel elválasztott szürkésfehér pikkelyzet sorakozik. Ezek a pikkelyek hármas sorokba rendeződtek, ami jól megkülönbözteti a repcebecő-ormányostól, mert annak szárnyfedőin a pikkelyek kettős sorokat alkotnak.

Ormányának hosszúsága a testhosszúság egyharmadát teszi ki. A bogár képes az ormányt a test hasi részére helyezni, amely ilyenkor elér a második pár lábak csípőjéig. A szárnyfedők boltozatosak, a vállbütykök kifejezettek. Az előtor oldalt lekerekített. Második és harmadik pár combjain egy-egy fogat találunk. Lárvája sárgásfehér kukac, a harmadik stádiumú, kifejlett kukacok fejszélessége 0,83 mm körüli, hosszúságuk 6-8 mm. Az első két lárvaalak feje feketés színű, a harmadiké sárga.

Az első stádiumú lárvák testszíne fehér, enyhén színezett a másodiké, és sárga a harmadiké. Bábjuk szabadbáb, amelynek hosszúsága 3,4 mm, színe, mint a lárváé. A peték fehéresek, hosszuk 0,65 mm. Német adatok szerint leginkább a repcét és a karórépát kedvelik, s káposztára csak ezek hiánya esetén petéznek.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 3 (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Fejlődés

Egy nemzedékük van, s az imágók telelnek át az előző évi repcetábla talajában. A bogarak a talaj felső rétegében kialakított téli szállásukat akkor kezdik elhagyni, ha a talaj hőmérséklete eléri a 6 °C-ot. Tömeges előjövetelük 9 °C-os talajhőmérséklethez köthető. Az imágók betelepedéséhez a repcébe tehát legalább 9 °C-os léghőmérséklet szükséges, amely 12 °C felett igen intenzívvé válik. Ez az időszak általában március közepére esik.

A bogarak betelepedése sárga tálak segítségével jól követhető. A meleg, napos idő különösen kedvező az imágók számára. Repcében a kártevő leküzdésére az első bogarak megjelenését követő 12-14 napos intervallum a legelőnyösebb.

Az első bogarak megjelenése utáni 10-20 nap elteltével, táplálkozás és kopuláció után, 18 °C körül a nőstények petéiket egyesével helyezik el a repce szárába. Egészen pontosan a vezérhajtás bél részébe, közvetlenül a csúcsrügy alatti részbe, de akár az alsó oldalhajtásokba is.

A peték száma nőstényenként 12-60, amelynek 2%-át elfogyasztják. Az embrionális fejlődés időtartama 6-20 nap. A kukacok a szár belsejében élnek és táplálkoznak kifejlődésükig, amely 32-47 napot vesz igénybe. Ekkor (májusban, júniusban) az alsó levélnyél szintjén a szárba lyukat fúrnak, és a talajra vetik magukat. Itt a lárvák a talaj felszínéhez közel (4-6 cm mélységben) földkamrát készítenek, és előbábbá, bábbá, végül imágóvá alakulnak.

A bogarak ősz végéig diapauzálnak, ekkor elhagyják a bábbölcsőt, és a következő év tavaszáig a talajban maradnak.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 3-5 (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Kárkép és kártétel

A kártétel okáról különböző vélekedések ismertek. A peterakás következtében kezdetben szúrásnyom, majd rövid hasadás jelenik meg a repce szárán. Mind a fő-, mind a mellékhajtások megvastagodnak és eltorzulnak. Ezt a torzulást és duzzanatot egyes kutatók szerint a nőstény által a peterakáskor leadott anyag váltja ki.

Mások úgy vélik, a nőstény tojócsövével baktériumok jutnak be a szárba, s ezek hatására alakul ki a deformáció. Azonban ezt a vélekedést is cáfolják, mert francia adatok szerint a C. napi okozta torzulás struktúrája különbözik a rovarok okozta daganatok sejtjeitől, mert ezeknél sok a normális működésű sejt a kórosak mellett.

Ugyanakkor a petét nem tartalmazó szúrások esetén is hasonló tünetek jelennek meg, amelyek ezért nem a peték hatására alakulnak ki. Kiderült továbbá, hogy a nőstények semmiféle anyagot nem választanak ki peterakáskor. Ezért az elváltozások oka a repce védekező, a sebet lezáró mechanizmusa lehet.

Egy-két hét elteltével a szár hosszan felreped, ami a szilárdság elveszítéséhez vezet. Az ilyen meggyöngült szár nem képes megtartani a növény súlyát, és eltorzulva meghajlik. A meghajlott szár elrothadhat, s oda a termése.

A repedt szárú növényt fenyegető Phoma-fertőzés következménye a korai kiszáradás. A károsodás következtében a becők mérete, a magvak száma és tömege csökken. A termésveszteség a száraz években elérheti a 70%-ot.

A kárkép és kártétel előrehaladásának becslésére alkalmas a következő értékelési módszer (Bozsik, 2007), amit a korábban említett hazai felmérések többségénél is alkalmaztak: a tábla szélétől kiindulva átlósan négyszer 20 növényt vizsgálunk meg. A növényeket öt lépésenként választjuk ki, a növénycsoportok közötti távolság 50 lépés.

A kiválasztott növényeket a következő kategóriákba soroljuk: 1. ép növény; 2. szúrt növény (a növény szárán rövid, de mély szúrás/hasíték látható; károsítási értékszám 1); 3. hasadt növény (a növény szárán egy vagy több (legalább 10) cm hosszú, a szár belét mutató hasadás; károsítási értékszám 3); 4. görbült növény (a növény szárán arasznyinál is hosszabb hasadás, s ezen a részen a szár U vagy S alakúan meggörbült; károsítási értékszám 5).

Az értékelés során statisztikailag összehasonlítjuk a fertőzött növények számát és az összesített skálaértéket.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 5 (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Kártételi küszöbérték

Kártételi küszöbérték: német adatok szerint a vegyszeres védekezés indokolt lehet, ha 9-12 C° léghőmérséklet fölött három napon át négy sárga tálban az imágók száma meghaladja a 25-öt. Mások szerint a határérték 10 bogár sárga tálanként három napon át. A franciák szerint a befogott egyedek száma nem áll arányban az okozott kárral. Szerintük a sárga tálban való megjelenéstől számított 8-10 napon belül szükséges védekezni, függetlenül az egyedszámtól.

Nagyon részletes 2015-ös svájci számítások alapján, ha a növények 70%-a szúrt a repce szárának 7 ± 5 cm (BBCH 32) nagyságánál, és ezek a szúrások legalább egy petét tartalmaznak, akkor virágzás végére (BBCH 69) a repce szárában 1-3 lárva fejődhet. Ez az érték már olyan kárt okozott, amely megfelelt a kártételi küszöbértéknek.

Mivel a kárt befolyásolja sok egyéb, a növény fejlődését meghatározó tényező, ezért a kártételi küszöbérték BBCH 32 stádiumban 45-65% szúrt növény. A sárga tálban befogott imágók számát ők sem tartják meghatározónak.

Védekezés

Agrotechnikai: a legfontosabb megelőző módszer a vetésváltás.

A nagy repceormányos kárképe, károsítási értékszám 5 (Érpatak, 2007) – fotó: Kövics György

Természetes ellenségek

A Phaonia trimaculatus Bouché fürkészlégy, Tersilochus moderatus, Tersilochus fulvipes Gavenhorst a lárvák fontos endoparazitoidjai.

Svájci vizsgálatok során a C. napi lárvák parazitáltsága 42-61% volt. Németországban a fertőzöttség 18,5-50,3 % között változott, de Ausztriában a T. fulvipes a vizsgált lárvák 76%-át fertőzte meg. Mások szerint a lárvák Tersilochus spp. parazitáltsága Franciaországban elérheti a 95, Ausztriában pedig a 81%-ot.

A fölélősködőkön kívül a ragadozók és fonálférgek is csökkenthetik a C. napi talajban található lárváit és bábjait. Ilyenek lehetnek a futóbogarak és a holyvák, valamint a Heterorhabditis és Steinernema nemzetségek fajai.

A repce fölhasított szára a nagy repceormányos lárvájával és kárképével (Kisbag, 2008) – A szerző felvétele

Vegyszeres védekezés

Az EPPO javasolta hatóanyagok a következők: cipermetrin, deltametrin, eszfenvalerát, fenvalerát, lambda-cihalotrin és permetrin.

Magyarországon engedélyezett hatóanyagok: acetamiprid, alfa-cipermetrin, béta-ciflutrin, cipermetrin, deltametrin, eszfenvalerát, foszmet, gamma-cihalotrin, indoxakarb, klórpirifosz, klórpirifosz-metil, lambda-cihalotrin, pimetrozin, tau-fluvalinát, tiakloprid, zéta-cipermetrin és ezek kombinációi. Általában egy kezelés elegendő.

A cikkben közölt irodalmi források IDE kattintva érhetők el.

Bozsik András
Debreceni Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növényvédelmi  Intézet, Debrecen