Az összefoglaló az Agrárközgazdasági Intézet statisztikai jelentése alapján készült.

2022 első fél évében a műtrágya-forgalmazók 795 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül a mezőgazdasági termelők részére.

Az átlagosan háromszorosára emelkedett műtrágyaárak mellett az értékesített mennyiség 29,6 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ennek eredményeképpen 2022 első fél évében a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 198,6 milliárd forint volt, vagyis több mint kétszerese 2021 azonos időszakához képest.

A mezőgazdasági termelők által 2022 első fél évében vásárolt műtrágya

  • nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 258 ezer tonna volt, 113,6 ezer tonnával (–30,6 százalék) kevesebb az egy évvel korábbinál
  • káliumhatóanyag-tartalom 37,8 százalékkal,
  • a foszfor 38,7 százalékkal lett alacsonyabb, mint a bázisidőszakban,
  • a nitrogéné kisebb mértékben, 28,2 százalékkal csökkent (
  • az NPK-hatóanyagok aránya 2022 első fél évében 79:11:10, míg egy évvel korábban 77:12:11 volt, azaz 2022-ben a nitrogén-hatóanyag aránya nőtt, ezzel egy időben a kálium és foszfor aránya csökkent


A legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett

2022 első fél évében a közvetlenül mezőgazdasági termelőknek értékeített 795 ezer tonna műtrágyából 670 ezer tonna egykomponensű, 125 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt.

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2022 első fél évében.

A teljes műtrágyaforgalom 45 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 54 százalékát a MAS tette ki, összesen 355 ezer tonnát adtak el belőle.

Ez a mennyiség 23 százalékkal kevesebb a 2021. első félévi bázisidőszakhoz képest.

A második legnépszerűbb termék a karbamid (55 ezer tonna) volt, amelyből 36 ezer tonnával értékesítettek többet, mint ammónium-nitrátból (16 ezer tonna). A teljes műtrágya-értékesítés közel 9 százalékát fedte le ez a két termék 2022 első fél évében.

műtrágya

A mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 40,6 százalékkal nőtt 2022 első fél évében – fotó: pixabay.com

Oldatműtrágyák

Az oldatműtrágyák közül a Nitrosol, DAM 30%-os típusból 99 ezer tonna fogyott, amely fele a 2021. első féléves mennyiségnek. A 18–20,5 százalék hatóanyag-tartalmú szuperfoszfát iránti kereslet a bázisidőszakhoz viszonyítva ugyan magasabb volt, 893 tonna, azonban az egykomponensű foszforműtrágyák teljes mennyisége közel 70 százalékkal csökkent.

A kálium-klorid eladása 6,7 ezer tonna lett, 5,7 ezer tonnával kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.

Az összetett műtrágyák közül a legnépszerűbb összetétel, az NPK 8-24-24-es 21 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 2,6 százalékát fedte le, míg az eladott összetett műtrágyák 16,8 százalékát ez a szer tette ki.

További jelentős mennyiségben értékesített összetételnek számított még 2022 első fél évében az NPK 15-15-15 (17,8 ezer tonna) és az NPK 10-26-26 (9,7 tonna). Részesedésük az összetett műtrágya teljes eladásából 14 és 7,8 százalék volt 2022 első fél évében.

Az árak alakulása 2022 első fél évében

A KSH tájékoztatása szerint

  • a mezőgazdasági termelői árak szintje 40,3 százalékkal,
  • a mezőgazdasági ráfordítások árszintje pedig 40,6 százalékkal nőtt 2022 első fél évében az előző év azonos időszakához viszonyítva
  • a növényi termékek termelői ára 44,2 százalékkal,
  • az élő állatok és állati termékek ára 31,5 százalékkal emelkedett a 2021. első félévi szinthez képest.
  • a növényi termékek körében a gabonafélék ára 61,3, az ipari növényeké 56,6 százalékkal nőtt
  • a burgonya termelői ára 20,7 százalékkal lett magasabb a bázisidőszak szintjéhez mérten
  • a növényvédő szerek ára 16,7 százalékkal, az állatgyógyászati készítményeké 10,4 százalékkal drágult.
  • a takarmányok ára jelentősen, 38,9 százalékkal emelkedett
  • a vizsgált anyagok közül a vetőmagok ára 18,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
  • műtrágyaárak átlagosan valamivel több mint a háromszorosára emelkedtek, ezek közül legnagyobb mértékben – közel négy és félszeresére – a 30 százalékos Nitrosol ára nőtt 2022 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Ezt követte a mészammon-salétrom (MAS) három és félszeres, a kálium-klorid háromszoros, az NPK 15-15-15 több mint két és félszeres áremelkedése