Vajda Beáta, a vállalat marketingvezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: idén kismértékben csökkenhet a napraforgó vetésterülete, a hektáronkénti termésátlag viszont tovább növelhető. A hagyományos, linolsavas napraforgó felvásárlási ára jelenleg alacsonyabb, ezért a becslések szerint a magasabb jövedelmezősége miatt a magas olajsavtartalmú napraforgóhibridek aránya erőteljesen növekedni fog.

A magas olajsavtartalmú napraforgóból készült olaj tovább eltartható, az ilyen típusú olajjal készített ételek egészségesebbek – hangsúlyozta Vajda Beáta.

Ácsné Szekeres Dóra, a Syngenta szakértője közölte: idén kiegyenlítettebb termésátlagokra számítanak, mint a korábbi években, a kedvező időjárás pedig újabb rekordokat eredményezhet a napraforgótermésben.

Tavaly beállítottak egy többismétléses kísérletet, amelyben azt vizsgálták, hogy a technológia egyes elemei mennyivel járulhatnak hozzá a sikeres napraforgó-termesztéshez.

Már most is vannak olyan hibridek, amelyek nagyüzemi körülmények között 5 tonnát megközelítő termésmennyiséget produkáltak hektáronként – közölte Ácsné Szekeres Dóra. Hozzátette: tavaly a 627 ezer hektárnyi vetésterületen 1,81 millió tonna napraforgó termett. A vetésterület 56 százalékán Syngenta-hibrideket termesztettek.

napraforgó

A napraforgó termésmennyisége növekszik Magyarországon – fotó: Shutterstock

Kitért arra is, hogy az elmúlt évben az időjárás megnehezítette a mezőgazdasági munkákat: a vízzel telített talaj miatt a tavaszi növénykultúrákat – köztük a napraforgót – is később tudták elvetni. Az állományok heterogének voltak és gyomosabbak, mint a korábbi években. A nyári hónapokban az időjárás kedvezett a napraforgónak, az állományok szépek és egészségesek voltak. A növényvédelem során a gombafertőzésekre kellett figyelmet fordítani.

A termésátlag még régiókon belül is változatos képet mutatott, összességében az országos termésátlag meghaladta a hektáronkénti 3 tonnát.

A napraforgó termésmennyisége növekszik Magyarországon: míg 2014-ben 1,56 millió tonna napraforgó termett, két évvel később a gazdálkodók elérték az 1,89 millió tonnát.