Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint ezen a télen 26 százalékkal kevesebb volt a csapadék az elmúlt évtizedek átlagánál. Idén eddig csaknem 550 aszálykárt jelentettek be 24 ezer hektárnyi területre a gazdák, míg az elmúlt év hasonló időszakában mindössze egy kárbejelentés érkezett 41 hektárnyi területre.

Az már most látszik, hogy az idei szárazság egyre nagyobb veszteséget okoz a gazdáknak. A Viharsarokban például szinte csontszárazak a földek. Kalászos gabonából már most úgy becsülik, hogy a szárazság miatt 30 százalékos veszteséggel lehet számolni. Az elmúlt napok esős időjárása a Nyugat-Dunántúlon javított a helyzeten, de keleten, délkeleten még kellene a kiadós eső, különben jelentős kár érheti a gazdákat.

A kevés csapadék és az egyre több hektár termőterületet érintő aszály azt mutatja, hogy a klímaváltozás már „a nyakunkon van” – jelentette ki Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. Évről évre jelennek meg olyan természeti jelenségek, amelyek miatt át kell alakítani a mezőgazdaság szemléletmódját és technológiai újításokra van szükség.

Másfajta gazdálkodást kell bevezetni, és eljött az ideje, hogy az emberek másképp reagáljanak az időjárási viszonyokra, mert jelentős átalakuláson megy keresztül a klíma.

aszály

"Át kell alakítani a mezőgazdaság szemléletmódját és technológiai újításokra van szükség." – a kép illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A megváltozott éghajlati körülményekhez kell igazodni

A klímaváltozás jelenségét ma már senki sem vitatja, inkább az azt kiváltó okok miatt folynak még viták – mondta Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Jól látható, hogy az elmúlt évtizedben nőtt a csapadék egyidejűsége és az intenzitása. Ez azt jelenti, hogy egyszerre esik le nagy mennyiségű csapadék, majd több héten vagy hónapon keresztül egyáltalán nincs. A hirtelen lehullott esőt a talaj nem képes elvezetni, ezért a felszínen folyik el, jelentős károkat okozva ezzel a gazdaságban – fűzte hozzá.

Zászlós Tibor is egyetért azzal az állásponttal, hogy a megváltozott éghajlati körülményekre megfelelő válaszokat kell adni, hiszen a társadalom számára ugyanúgy elő kell állítani a szükséges mennyiségű élelmiszeripari termékeket megfelelő ár-érték arányban és egészségesen.

A legnagyobb víztározó Magyarországon nem a Duna és nem is a Tisza, hanem maga a talaj – mondta Gyuricza Csaba.

A termőföld nedvességének megőrzését kell kitűzni első számú feladatként, hogy csökkenjen a veszteség.

Úgy véli, hazánkban jellemzően akkor cselekszünk, amikor már megvan a probléma. Szerinte azonban a megelőzés a fontos, az aszály megakadályozására pedig fel lehet készülni újszerű talajművelési technológiák alkalmazásával.

Több balatonnyi vízmennyiséget hagyunk elveszni

Hangsúlyozta, ezen a területen még bőven van mit fejlődnie Magyarországnak. Jelenleg a talajba kerülő nedvesség 50 százaléka ugyanis úgy tűnik el, hogy azt nem hasznosul a mezőgazdaságban. Ez akár több balatonnyi vízmennyiségnek felel meg – jegyezte meg. Hozzátette,

a természetes vizek megőrzése ráadásul nem kerül sok pénzbe sem, inkább csak megfelelő szakmai tudást, előrelátást és odafigyelést igényel.

Az aktuális pályázatokat már kiírták

Újabb pályázati forrás, 470 milliárd forint jut a mezőgazdasági tevékenység támogatására. Április 17-től pályázhatnak a gazdák, a dokumentumokat a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén lehet benyújtani május 15-ig.

Az idei kiírásban változás egyebek mellett, hogy új gyümölcsfajták termesztésére, például fügére és kivire is kérhető támogatás.

A támogatás sok más mellett kompenzálja azokat a többletköltségeket is, amelyek a szigorú uniós előírások betartása miatt jelentkeznek. Így például nem mindegy, hogy a gazdák milyen növényvédő szereket használnak, amelyek megfelelnek az előírásoknak drágábbak a hagyományos vegyszereknél. De a segítség jövedelempótlásként is szolgál annak érdekében, hogy a veszteséges termelők ne menjenek csődbe – hangzott el az M1 Híradójában.

forrás: www.hirado.hu