A downforce technológia kutatására és magyarországi lehetőségeinek vizsgálatára konzorcium jött létre pár évvel ezelőtt, a kutatóhely központja pedig a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara lett.

Régóta ismert, hogy a magnak a tökéletes és egyenletes csírázáshoz megfelelő mennyiségű levegő és víz, valamint megfelelő mélység kell. Ám korábban ez utóbbit nem lehetett a talajtípus aktuális állapotának megfelelően, nagy precízitással beállítani. Napjainkban viszont rendelkezésünkre állnak a megfelelő eszközök és gépek, így az elméleti tudást a lehető legpontosabban lehet a gyakorlatban is megvalósítani.

A 2022 májusi PREGA konferencián Dr. Sisák István, a Szegedi Tudományegyetem tudományos főmunkatársa és Börcsök András, a Bugaci Aranykalász Zrt. ügyvezetője tartott előadást Downforce technológia – A vetéskori talajnyomás hatása a hozamra kukorica és napraforgó kultúrák esetében címmel.

Mi a downforce technológia?

A downforce az az erő, amivel a vetőkocsi a talajt nyomja. A vetőmagárok létrehozásához nélkülözhetetlen a talajra kifejtett erő, ezt azonban igen precízen be kell állítani. Ugyanis, ha nem elég nagy az erő, akkor sekélyebb vetés, egyenletlen vetési mélység alakulhat ki, a "túlnyomástól" pedig szükségtelen tömörödést okozhat, amely szintén csökkenti a betakarítható termésmennyiséget.

Vetésnél a talajtípusnak és a talajnedvességnek megfelelő, állandó nyomást kell beállítani úgy, hogy a vetőkocsiban tárolt vetőmag, valamint talajfertőtlenítő mennyiség változik.

Börcsök András beszélt arról, hogy a vetőkocsik milyen technikai megoldásokkal rendelkeznek a talajnyomás beállítására, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy laza szerkezetű talajoknál nem a szó szerinti nyomás a cél, hanem éppen fordítva, a vetőkocsit kell a talajról elemelni az elúszás, valamint a túlnyomás elkerülése miatt.

Hozzátette, hogy az 5 termőhelyen a különböző downforce beállítások terméshozamra gyakorolt hatásait mérték.

Miért érdemel nagy figyelmet a downforce?

A kísérlet eredményeit az előadáson Dr. Sisák István ismertette:

  • A vetés idején érvényes talajtulajdonságok jelentős befolyással bírnak a terméshozamra.
  • A talajnyomás a szikesség függvényében döntő befolyással bírt mind a napraforgó, mind a kukorica hozamára.
  • A talajnyomás precíziós beállításához agronómiai tudás szükséges.

PREGA – Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállítás 2023

Mentsd el a dátumot már most!

Időpont: 2023. február 8-9.
Helyszín: Aquaworld Kongresszusi Központ, Budapest

Szekciók:

• Szántóföldi növénytermesztés

Farm-menedzsment: mezőgazdasági döntéstámogató szoftverek szekció

Talaj és termőképesség szekció

Vetés és genetika szekció

Tápanyag-gazdálkodás, öntözés szekció

Drónok a mezőgazdaságban: monitoring és légi kijuttatás szekció

Növényvédelem és növénykondicionálás szekció

Aratás és kapcsolódó műveletek, szenzorok, mérések szekció

• Agráradat szekció

• Precíziós gyümölcs- és szőlőtermesztés szekció

• Indoor farming és precíziós zöldségtermesztés szekció

• Precíziós állattenyésztés szekció

• Adattudomány a gyakorlatban szekció

• Digitális Élelmiszeripar szekció

Indexkép: Szűcs Sándor