A gabonafélék és főleg a kukorica termése gyakran szennyezett az aflatoxin B1 gombatoxinnal, amely az Aspergillus flavus gomba által termelt erős rákkeltő anyag, és hatalmas károkat okozhat, mert ellehetetleníti a gabona étkezési, illetve takarmányozási hasznosítását.

A mikotoxinok egyik fajtáját képező, az 1960-as években felfedezett gomba erősen fertőző természete és a toxin káros hatása azonban nagyon megnehezítheti a laboratóriumi körülmények között végzett védekezési módszerek kifejlesztését, a fertőzés fellépése után pedig csaknem lehetetlenné teszi annak semlegesítését, nem beszélve az időnként halálos kimenetelű mérgezések kezeléséről.

A gabonafélék és főleg a kukorica termése gyakran szennyezett az aflatoxin B1 gombatoxinnal

A gabonafélék és főleg a kukorica termése gyakran szennyezett az aflatoxin B1 gombatoxinnal – Fotó: Shutterstock

Az Arizonai Állami Egyetem munkatársai viszont a közelmúltban kidolgoztak egy ígéretes sterilizációs technológiát, amely a már szennyezett kukoricában röntgensugárzás alkalmazásával csaknem teljesen képes megakadályozni a toxicitást kiváltó gomba életképességét, és az azzal járó következményeket.


Az első eredmények azt mutatták, hogy már egy kis dózisú röntgensugárzás is megállította a veszélyes gombák fejlődését. Ezért ennek a technológiának az üzemi szintű alkalmazása és további finomítása forradalmi változást hozhat, valamint óriási értékű megtakarítást eredményezhet a több növényi termékre világszerte veszélyt jelentő fertőzések megelőzésében és kezelésében.

Az egyetem által kifejlesztett technológiát a „Toxins" folyóiratban megjelent tanulmányban ismertették.

Forrás: news.asu.edu