A Syngenta folyamatosan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek révén ilyen körülmények közepette is sikeres lehet a gazdálkodás, hangzott el a vállalat hagyományos szezonnyitó rendezvénysorozatán, amelyet hét városban rendeztek az elmúlt hetekben.

Kalmár Ferenc kereskedelmi vezető elmondta: a Syngenta a következő öt évben kétmilliárd dollárt fordít arra, hogy segítsen a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentésében. Ennek keretében új talajművelési módszereket dolgoznak ki a talaj szervesanyag-tartalmának és egészségének javítása érdekében.

Kiemelt cél a növekvő termésátlagok mellett leromlott talajok állapotának visszaállítása, integrált növényvédelmi technológiák fejlesztése, valamint új, eltarthatóbb zöldségfajták nemesítése.

- Magyarországon évek óta rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk a kutatásfejlesztésre – hangsúlyozta Kalmár Ferenc. – Referenciagazdaságainkban folyamatosan teszteljük a vetőmagokat és a legújabb növényvédelmi technológiákat, amelyek a magyar gazdáknak is megfelelő alternatívát jelentenek. Ezekkel párhuzamosan kísérleteket folytatunk változó tőszámú, precíziós vetési, valamint sávos permetezési technológiákkal kapcsolatosan is.

Az elmúlt évben a Syngenta kalászos szegmensben mérföldkő termékkel jelent meg, amelyet azóta egyre szélesebb körben használnak a gazdálkodók. Az Elatus Era gombaölő szer mindjárt olyan fuzáriumos évben bizonyította kivételes hatékonyságát, mint a 2019-es, emelte ki Asbóth András. A vállalat kalászos kampánymenedzsere kifejtette: a fertőzés számos megyében az őszibúza-területek több mint 50 százalékát károsította. Azokon a termőterületeken, ahol a Syngenta prémium fungicid termékét használták a gazdálkodók, sikerült megállítani a betegséget.

lufi

- A fuzárium gombafajok kalászhányástól viaszérésig fertőzhetnek. Ezért kiemelten fontos, hogy hosszú hatástartamú, kompromisszumot nem ismerő termékkel végezzük el a védekezést. Az Elatus Era ilyen – hívta fel a figyelmet Asbóth András. – Ha a zászlóslevél kiterülésekor alkalmazzuk, egyedülálló hatást gyakorol a gombabetegségek blokkolásán túl a szemtermés mennyiségére és minőségi paramétereire is. Célzott kalászvédelemre alkalmazva is érezteti pozitív hatásait, de legfőképpen blokkolja a fuzáriumot, és csökkenti a kórokozó toxintermelését. Az Elatus Erat használva biztosak lehetünk a megfelelő minőségű és mennyiségű szemtermés betakarításában.

A szakember rámutatott: a Syngenta a vetéstől a tarlókezelésig hatékony megoldásokat kínál. Fontos a megfelelő elővetemény megválasztása, a magágy kialakítása és olyan csávázószerrel – Vibrance Duo – csávázott vetőmag választása, mely csírakorban hatékonyan védi a növényt a fő gombakórokozók ellen. Az őszi, kora tavaszi gyomirtásra Box-R Pack, Peak Turbo készítményeiket ajánlják, a Magnello pedig a kora tavaszi lombvédelemtől kezdve egészen a kalászbetegségek elleni fellépésig hatásos eszköz.

Magyarország a napraforgó-termesztés egyik éllovasa, a tavalyi 3,01 tonnás hektáronkénti napraforgó országos átlag történelmi rekord. „Ez a siker természetesen a hazai termelők szakértelmének és technológiai fegyelmének köszönhető, de nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy ehhez csaknem kétharmaduk Syngenta napraforgóhibrideket választott”, ismertette Ácsné dr. Szekeres Dóra napraforgó kampánymenedzser.

A vállalat az elmúlt évben két százalékkal növelte részesedését, és elérte az 59 százalékot a napraforgó-vetőmagok piacán (Forrás: Kleffman 2019-es napraforgó-vetőmag panel). A Syngenta napraforgóhibridek terméspotenciálja kiemelkedő, ezt támasztják alá a saját fejlesztői kísérletek mellett a független – Nébih, IKR – kísérleti eredmények is.

- Táblán belül már nem ritka az 5 tonnás hektáronkénti terméshozam sem, ezért azt szeretnénk elérni, hogy a gazdálkodók kiaknázhassák ezt a többletet. Szezonnyitóinkon a termesztéstechnológia elemein végighaladva mutattuk be a termelőknek azokat a szempontokat, amelyeket érdemes megfontolni, illetve alkalmazni annak érdekében, hogy kihozhassák a maximumot a napraforgójukból, és ezáltal tovább emelkedjen az országos napraforgó-termésátlag.

Syngenta

A Syngenta szezonnyitó rendezvénye.

A Syngenta az idei évben az Express® toleráns szegmensét újítja meg a Suman HTS hibriddel, mely a méltán elismert NK Kondi Express® toleráns változata. A Suman HTS a legújabb középkorai hibrid a linolsavas, az Express® toleráns szegmensben. Kiváló terméspotenciállal, magas olajtartalommal és jó betegség-ellenállósággal rendelkezik. A legfrissebb Nébih-eredmények szerint – terméspotenciálját tekintve – a már piacon lévő Express® toleráns hibridek közül a legmagasabb termőképességű. Peronoszpóra-ellenállóságban a legmagasabb szinten áll a portfólióban, az összes,Magyarországon fellelt peronoszpórarasszal szemben toleráns.

Ugyanebben a szegmensben az idei évtől elérhető a Syngenta kínálatában, az Express® toleráns hibridek felülkezelésére a tribenuron-metil hatóanyag-tartalmú posztemergens gyomirtó szer a Fluence, amely kizárólagosan az Express® toleráns napraforgóhibridekben használható a magról kelő kétszikű gyomok és mezei acat ellen. A mezei acattal fertőzött területeken a legeredményesebb védekezést, amennyiben kalászos az előveteményünk, egy tarlókezeléssel érhetjük el. Erre nyújt kiváló megoldást a Syngenta portfóliójában elérhető Medallon Premium, mely csúcsminőséget képvisel a kategóriájában.

Termelői körökben is egyre nagyobb az igény a fenntartható mezőgazdasági rendszerek iránt, ennek számos eleme van, melyek közül az egyik a sávos gyomirtás. A jövőben az innovatív technológia terjedése várható, ezért a Syngenta is arra törekszik, hogy megfeleljen az igényeknek. A vállalat több éven keresztül vizsgálta a preemergens sávos gyomirtásban rejlő lehetőségeket, melynek hatására a Gardoprim Plus Gold és a Dual Gold 960 EC engedélyokirata módosult, lehetőséget biztosítva ezen készítmények sávos, a vetéssel egy menetben történő kijuttatására.

Magyarországon a kukorica tavaly a korábbi évekhez képest magasabb, összességében 8 tonna feletti hektáronkénti termésátlaggal zárt, annak ellenére is, hogy a hektikus időjárásnak – a hő- és szárazságstressznek –köszönhetően egyes régiókban ettől jelentősen elmaradtak az eredmények, ismertette Schipp Márton.

kukorica

Magyarországon a kukorica tavaly a korábbi évekhez képest magasabb, összességében 8 tonna feletti hektáronkénti termésátlaggal zárt – fotó: Shutterstock

A vállalat kukorica-kampánymenedzsere hangsúlyozta: a megváltozott időjárásnak köszönhetően érezhetően nő a hőmérsékleti anomáliáknak jobban ellenálló hibridek iránti igény. Ma már a Syngenta kukoricaértékesítésének egyre nagyobb hányadát adják a kedvező vízhasznosítású, hő- és szárazságstresszel szemben jobban ellenálló Artesian kukoricahibridek.

- Az Artesian család mellett az idei évben két újabb csúcs-termőképességű hibriddel bővült a kínálatunk. Mindkét hibridet azokra a területekre ajánljuk, ahol minden adott a sikerhez. SY Torino egy korai FAO 300-as hibrid, igen magas termőképességgel. Ez alapján nem elcsépelt mondás rá, hogy FAO 300 végi termésszintje FAO 300 eleji vízleadással párosul. A Nébih fajtaregisztrációs kísérletében majd 5%-kal magasabb termésszintet produkált 2018-ban, mint a sokszor érésidőben jóval magasabb sztenderdek. Nem hagy nagy szártömeget, kiváló búza-elővetemény. Az SY Torino a portfóliónk egyik legkorábbi érésidejű és tervezhetően leghamarabban betakarítható hibridje. Nagy termésének alapja az intenzív jó termőhelyek megléte esetén az igen magas egyéni produkció, nem ritkán 20-22 szemsoros csőmérettel.

Az SY Infinite pedig egy klasszikus, magas szemszámú, flexibilis csőtípus jellemzőit mutató intenzív hibrid. A Nébih 2018-as vizsgálatában a FAO 300 sztenderdjeinek teljesítményét több mint 8%-kal haladta meg. Intenzív, jó termesztési feltételek mellett az egyik legmagasabb termés jellemzi a kukoricakínálatunkban. Szemminősége kiváló, magas hektolitersúly és kiváló zöldszáron érés jellemzi.

A Syngenta jelenlegi kukoricahibrid-portfóliójával a gazdálkodók minden területi potenciáljának és termelési intenzitási szintjének megfelelően tudunk ajánlatot biztosítani, amely hozzájárul ahhoz, hogy a kukorica termesztése minden körülmények között továbbra is jövedelmező legyen.

A megváltozott időjárásnak, a változó talajművelésnek és a hatóanyag-kivonásoknak köszönhetően a növényvédelmében is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a kukoricatermesztés a jövőben is eredményes legyen, ismertette Schipp Márton. Az elmúlt években számos területen okozott problémát az egyre fokozódó talajlakókártevő-nyomás és a gyomirtás megfelelő időzítése.

- A jövőben is egyre komolyabb drótféregfertőzéssel kell szembenéznünk, amely ellen kizárólag kultúrákon átívelő, komplex szemlélettel lehet hatékonyan védekezni. A megfelelő agrotechnikai elemek mellett a Force 20 CS csávázó szer és a Force 1,5 G talajfertőtlenítő készítmény együttes alkalmazása még erősebb fertőzés esetén is hatékony védelmet képes biztosítani a kártevő ellen. Az egyre inkább jellemző száraz, gyors felmelegedéssel járó tavaszok alkalmával gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gyomnövények elhúzódóan, több hullámban kelnek.

A Syngenta tavaly bemutatkozó gyomirtószer-csomagja, az Elumis Bang megfelelő választás, ha olyan rugalmas technológiára van szükség, amely lehetőséget biztosít akár a több menetben történő kezelésre is annak érdekében, hogy ilyen körülmények között is eredményesen védekezzünk a kukorica gyomnövényei ellen.