Folyamatosan és egyre nagyobb mennyiségben érkezik ukrán gabona az Európai Unióba, ami Brüsszel beavatkozása nélkül óriási nyomást gyakorol a piacokra. Ráadásul a nemzetközi agráróriások és az Egyesült Államok is alternatív logisztikai fejlesztéseket hajtanak végre, hiszen bármikor leállhat a fekete-tengeri szállítás, ha nem sikerül meghosszabbítani az Ukrajna és Oroszország között – az ENSZ és Törökország közvetítésével – tavaly nyáron létrejött, majd egyszer már meghosszabbított megállapodást.

gabona

Ukrajnában a növénytermesztésben 22 olyan hatóanyagot is felhasználhatnak, ami az EU-ban már tiltólistán szerepel – fotó: unsplash.com

Ukrajnából nemcsak gabona, hanem jelentős mennyiségű liszt is érkezik hazánkba

Hosszútávú megoldás kellene a kialakult piaci problémákra, amit még a termények minőségével kapcsolatos élelmiszer-biztonsági kockázatok is jócskán megnehezítenek.

A gabonafélék mellett jelentős mennyiségű liszt is érkezik hazánkba, aminek az ellenőrzése azért is lényeges, mert Ukrajnában a növénytermesztésben 22 olyan hatóanyagot is felhasználhatnak, ami az EU-ban már tiltólistán szerepel.

keleti tagországokban a minőséggel kapcsolatban felmerülő komoly aggályok miatt az ukrán gabonák átfogó ellenőrzése zajlik Magyarországon is, ami

a Nébih tájékoztatása szerint a feldolgozatlan gabonafélék mellett már kiterjed az érkező ukrán eredetű búzalisztekre is. Ezt az tette szükségessé, hogy a lisztekkel kapcsolatban is felvetődtek minőségi problémák.

A Nébih laboratóriumban vizsgálja a liszteket. A minőséggel kapcsolatos problémákról azokban az esetekben lehet beszélni, ha jelentősebb eltérés tapasztalható a liszt szárazanyagra számított hamutartalmában; a nedvessikér-tartalomban; a sütőipari értékcsoportnál; a növényvédőszer-tartalomban vagy a radiológiai vizsgálatokon.


Ha az importról van szó az EU megengedő

Az Európai Unióban jelenleg 22 olyan hatóanyag használatára vonatozik tilalom, amelyeknek az alkalmazása Ukrajnában megengedett.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha ezen hatóanyagok kimutatásra kerülnek, és azok értéke az uniós rendeletben megszabott MRL határérték alatti, akkor tilalmat lehetne bevezetni a behozatalra.

A hatóanyag uniós tilalma ellenére, az MRL alatti mértékben szennyezett termény jogszerűen behozható az EU területére.

gabona

Az USAID, a Grain Alliance, a Kernel és a Nibulon első konkrét fejlesztési terve 44 millió dollár értékű és három dunai kikötő kapacitásnövelését tervezi – fotó: unsplash.com

Amerika a szolidaritási útvonalak fejlesztését jelentette be

A szolidaritási útvonalak nyitottak az ukrán mezőgazdasági alapanyag- és feldolgozott termékek előtt, így a szárazföldi határokon vámmentesen, korlátozás nélkül szállítható az ukrán áru. Ha ismét ellehetetlenül a tengeri szállítás akkor ezeken az útvonalakon lényegesen kisebb kapacitás szállítására van csak lehetőség, így csökkenne az export.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) három amerikai érdekeltségű ukrán agráróriásvállalattal a szárazföldi és folyami határkapcsolatok fejlesztése, így a kapacitás növelése érdekében hosszútávú fejlesztéseket jelentett be a napokban.

Az USAID, a Grain Alliance, a Kernel és a Nibulon első konkrét fejlesztési terve 44 millió dollár értékű és három dunai kikötő kapacitásnövelését tervezi, amivel évente nagyjából 3,35 millió tonnával lehet növeli a gabonaszállítási kapacitást. Emellett annak érdekében, hogy az ukrán gabona kijuthasson a globális piacokra még további alternatív szállítási útvonalak kapacitásbővítését is támogatják.

kikötő

Még kérdés, hogy mi lesz a napokban lejáró orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaszállításról szóló egyezmény sorsa – fotó: unsplash.com

Az egész világ a Fekete-tengerre figyel

Az európai gazdálkodókat is komolyan érinti az ukrán terményekkel kapcsolatos fejlemények, amiben érdemi fordulatot hozhat a napokban lejáró orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaszállításról szóló egyezmény sorsa.

Ukrajna a gabonafolyosó fenntartásának folytatásáról már kezdeményezte a tárgyalásokat, de Kijev nem akar közvetlenül Moszkvával tárgyalni, így feltehetően a felek között továbbra is az ENSZ és Törökország közvetít.

Ukrajna és az ENSZ közös célja a gabonamegállapodás meghosszabbítása - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, miután Kijevben tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral - írja az MTI.

Nekünk is érdekünk, hogy ne legyen éhínség a világon. A másik közös célunk a gabonafolyosó kibővítése. Felvetettük ez utóbbi lehetőségét, és annak részleteit, hogy miképpen segíthetnénk a világ népességét

– fejtette ki az államfő.

Az Interfax-Ukrajina hírügynökség számolt be arról, hogy Guterres szintén a fekete-tengeri gabonakezdeményezés folytatásának "rendkívüli fontosságát" hangsúlyozta.

Az ukrán gabona exportjáról szóló nemzetközi gabonaegyezmény a legutóbbi hosszabbítás szerint március 18-án lejár, és egyelőre nem lehet tudni, hogy sikerül-e meghosszabbítani.