Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/625 rendelete azonosan vonatkozik az állatokra és árukra, tehát a növényekre is, azaz a rendelet hatálya kiterjed az élő növényekre (termés, szaporítóanyag, növényi részekre), tűzifára, de szárított növényi részekre és fagyasztott termékekre nem.

Ennek értelmében rendszeres, kockázatalapú és megfelelő gyakoriságú hatósági ellenőrzéseket kell végezniük az illetékes hatóságoknak az emberek, állatok vagy növények egészségét, az állatok jólétét, illetve a GMO-k és a növényvédő szerek vonatkozásában a környezetet is érintő kockázatok megelőzésének érdekében. Hatósági ellenőrzés alá kell vonni továbbá a tranzitküldeményeket és fa csomagolóanyagokat is.

A fentiek értelmében beléptetéskor a hatóság ellenőrzi majd, hogy az adott növényre vonatkozik-e behozatali tilalom. Amennyiben nincs tilalom, megnézik, hogy vizsgálatköteles-e, majd megállapítják, hogy az adott termék forgalmazásához, illetve behozatalához szükséges-e igazolás.

Az EU-ból származó termékeket növényútlevélnek, az EU területén kívülről származó növényeket pedig növényegészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie a beléptetéskor. A nem bizonyítványköteles termékeket bármely határátkelőn be lehet hozni, a fa csomagolóanyaggal rendelkező szállítmányokkal is bármely átkelőt választhatják, de folyamatos kontrollra kell számítani, nem megfelelőség esetén a belépést visszautasítja a hatóság. A vizsgálatköteles terméket szállítók csak a zárszolgálattal rendelkező átkelőket választhatják.

kaktuszvirág

Az új eljárás az Unióban, valamint az adott tagországban nem honos kártevők bekerülésének és megtelepedésének kockázatát kívánja tovább csökkenteni – fotó: Pixabay

Az adott intézkedések azért fontosak, mert a különböző kártevőket és kórokozókat meg kell állítani lehetőség szerint azelőtt, mielőtt bejutnának az Európai Unió területére, és ott környezeti és gazdasági károkat okoznának.

Érdemes figyelni a Nébih honlapját, ugyanis a jelzett határidővel nemcsak az importra vonatkozó szabályok változnak, hanem már hírt adtak arról is, hogy a szabályozással összhangban a szőlő-gyümölcs szaporítóanyag-forgalmazóknak új típusú szaporítóanyag-címkét kell használniuk.

Nem feltétlenül gondolunk bele, de a legnagyobb kockázatot az utasok poggyászai jelentik, ha behurcolt károsítókról van szó, így a szabályok a saját felhasználású növények és növényi termékek behozatalát is korlátozni fogják, a nem megfelelően dokumentált árukra zéró tolerancia vonatkozik, azaz a belépésre jelentkező utas ezeket vagy kidobja és beléphet, vagy visszafordítják. Ha az utas nem hajlandó a terméket kidobni vagy önként visszafordulni, akkor a növényvédelmi hatóság díj ellenében elkobozza az adott terméket.

Az ellenőrzést a kisebb határátkelőknél és a zárszolgálattal nem rendelkező átkelőkön várhatóan a NAV fogja végezni, a zárszolgálattal rendelkező átkelőkön a növényvédelmi hatóság és a NAV közösen fog eljárni.

Az új szabályozással érintett növények listájára vonatkozó részletes szabályozó várhatóan év végén jelenik meg.