Az elmúlt két hónap bővelkedett csapadékban. A mostani időszakban többletként jelentkező vizekből a vízügy igyekszik minél nagyobb mennyiséget visszatartani a rendszereiben, készülve egy esetleges későbbi aszályos időszakra – íjra Facebook-oldalán a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság.


Hozzáteszik, hogy a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a Keleti-főcsatorna téli üzemvízszintjét emelte meg, hogy a Tiszán érkező árhullámokból tározni tudjon. Így jut víz például Hajdúnánás térségében a K-III öntözőfürtbe, ahol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a gazdálkodókkal együttműködve tartunk vissza vizet mezőgazdasági célú felhasználásra. Szintén a Keleti-főcsatorna vízkészletéből Balmazújváros közelében ökológiai célú vízvisszatartás zajlik egy helyi természetvédelmi egyesülettel közösen a Magdolna-ér mellett.

A drónnal készült képen a Vekeri-tó Debrecen közelében 2023. január 30-án. Az elmúlt időszak csapadékos időjárásának következtében újra van víz a tavaly nyáron az aszály miatt teljesen kiszáradt tóban – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt


A Nyírségi területeken lehullott csapadékból lefolyásnak indult felszíni vizeket pedig a Debrecen közelében tavaly kiszáradt tározók irányába kormányozzuk, így mostanra már egybefüggő vízfelület alakult ki a Vekeri-tóban. Reményeink szerint tavaszra az Erdőspusztai-tározókba is tudunk elegendő vizet kormányozni – írja az igazgatóság.

Kiemelték, hogy mindemellett a belvízkárok enyhítése érdekében – ahol erre feltétlenül szükség volt – belvízvédelmi készültséget is elrendeltek. Ugyanakkor ezeken a területeken is arra törekednek, hogy csak a káros vizeket vezessék le.