Az MKIK többek között mezőgazdasági technológiákkal, élelmiszeriparral, víziparral foglalkozó cégek jelentkezését várja. A korábbi jelentkezési határidőt kitolták, így még június 20-ig lehet jelezni a részvételi szándékot.

A szervezők javasolják, hogy az eredményes kiutazás érdekében, saját szervezésben is hívjanak partnereket az üzletember-találkozóra – fotó: Shutterstock

Célcsoport

Kína iránt érdeklődő exportorientált és innovatív cégprofilú vállalkozások, melyek az alábbi területeken tevékenykednek:

  • ICT
  • környezeti, tiszta technológiák
  • gépipar
  • mezőgazdasági technológiák
  • élelmiszeripar
  • vízipar
  • hulladékgazdálkodás
  • szennyvízkezelés

Tervezett programok

  • tájékoztató konzultáció a Hongkongi Főkonzulátus munkatársaival
  • találkozó a kamarai partnerekkel Makaóban
  • részvétel a ,,4th Belt and Road Summit’’ rendezvénysorozaton Hongkongban

A megfelelő mennyiségű és minőségű üzleti partnerek felkutatása a külföldi partnereink felelőssége, erre vonatkozólag az MKIK nem tud garanciát vállalni. A kamarák mindent megtesznek a rendezvény sikeréért, de javasoljuk, hogy az eredményes kiutazás érdekében, saját szervezésben is hívjanak partnereket az üzletember-találkozóra.

További részletek itt.