Agritechnica
Az Agritechnica Európa és egyben a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép szakkiállításának számít, amelyet hagyományosan a németországi Hannoverben rendeznek meg minden második évben. Az Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon többezer kiállító képviselteti magát, ahogyan a rendezvény területe is igen tekintélyt parancsoló, hiszen mintegy 400 ezer négyzetméterre tehető.
A világ vezető mezőgazdasági gépipari szakvásárán az ágazat szinte valamennyi jelentős szereplője jelen van és évről-évre bemutatja legújabb termékeit, vadonatúj innovációit. Ennek eredményeképpen az Agritechnica tulajdonképpen a globális mezőgazdasági technológiai ipar egyik legjobb bemutatószalonjának számít. A sok résztvevő és látogató miatt emellett az Agritechnica kiállítás ideális helyszínt jelent a mezőgazdaság jövőjével kapcsolatos koncepciók és tervek bemutatására is.

Intelligens etetés, valós idejű kontroll – így működik a jövő etetőkocsija + VIDEÓ (x)
Kényelmesebb fülke, precíz digitális rendszer és hosszabb élettartamú csigák jellemzik a legújabb önjáró gépet.

2 centitől vág: új InnoMade UFG 600 ultrasekély kultivátor
Extrém sekély művelés a gyomok visszaszorításáért és a talajszerkezet védelméért.

Direktvetés négy inputanyaggal: Horizon DSX bemutató + VIDEÓ (x)
A kompromisszummentes DSX vetőgép egyszerre képes négy inputanyagot kezelni, miközben csúcsminőségű precizitással dolgozik. Az Agritechnika egyik leglátványosabb bemutatója volt.

Cervus CVT: a Steyr új óriása megérkezett + VIDEÓ (x)
Precíziós gazdálkodás, új hajtáslánc, modern dizájn – teljes megújuláson esett át a Steyr kínálata.

A Fendt Vario 30 éve – két legendás típus: 926 Favorit és a 828 Evo +VIDEÓ
A két modell nélkül ma egészen máshogy nézne ki a nagytraktorok világa – nemcsak Nyugat-Európában, hanem a magyar szántókon is.

Precízió, egyediség, erő: közelről a legújabb Valtra gépek + VIDEÓ (x)
A Valtra traktorai nemcsak dolgoznak – tanítanak is. AI-chatbot, telemetria, automata kormányzás – és mindez elérhető már a középkategóriás gépekben is.

Hihetetlen, mire képes ma már egy traktor egy 800 ezres automata kormánnyal + VIDEÓ (x)
Nézd meg, hogyan működik az AgOpen!

Három új Kverneland gép, amivel hatékonyabb lehet a munka + VIDEÓ (x)
A rövidtárcsák, kultivátorok és permetezők világában jelentős előrelépést jelentenek a bemutatott fejlesztések – nemcsak méretben, hanem gondolkodásban is nagyot léptünk.

Okosabb és egyszerűbb lett a Valtra G – érkezik a CVT
Az új modelleket a járműipari tesztpályán mutatják be látványos, egyedi, kézzel festett bemutatótraktorral.
_fill_540x300_0.jpg)
Egymenetes betakarítás és száraprítás – az Optigép új napraforgó-vágóasztala + VIDEÓ (x)
Optigép innováció az Agritechnica 2025 kiállításon.
_fill_540x300_0.jpg)
Új HARDI permetezők: precíziós megoldás magyar gazdáknak + VIDEÓ (x)
Szeretné, ha minden csepp vegyszer a megfelelő helyre kerülne? Az új HARDI függesztett, vontatott és önjáró permetezők fúvókánkénti szakaszolással és okos funkciókkal segítik a precíziós gazdálkodást.

Basak 5165 Red Power – a török traktor, amely új korszakot nyithat a 6 hengeresek között
A 170 lóerős, Deutz motorral szerelt gép a török gyártó belépését jelzi a nagy teljesítményű, 6 hengeres traktorok ligájába.

Lopakodó Ázsia: India és Kína gépújdonságai az Agritechnicáról!
És van itt egy nagyszerű európai újdonság is...
_fill_540x300_0.jpg)
Abdáról Hannoverbe – magyar gyártású gépek a világ színpadán + VIDEÓ (x)
A Fliegl standján 36 pótkocsi és számtalan innováció mutatta meg, hogyan válik a magyar gyártású mezőgazdasági gép világszínvonalúvá.

Így könnyű (?) az átállás: Németországban kedvezményes hitel is segíti
A piacinál jóval alacsonyabb kamatozású hitelhez juthatnak a gazdálkodók.

Már a DLG-elnök is úgy látja: a Green Deal megbukott
Szerinte a fejlődést nem Berlinből vagy Brüsszelből irányítják, hanem azokból az innovációkból fakad, amelyeket a mezőgazdaság maga hoz létre.

A New Holland új korszakot hoz a bálázásban
Technológia és tartósság új szinten.
Fórum hozzászólások
Agritechnica »
Válasz #80 hozzászólásra Sziasztok! Készítettünk rengeteg képet, igyekszünk mielőbb feltenni - még ma este vacsora után. Addig is itt van pár info: Agritechnica 2011 az Agroinformon - előzetes cikkek
Agritechnica »
Netán valaki kihagyta volna a főoldalt............
EZAZ![]()
Offtopic / Kocsma (chat minden egyéb része) »
Válasz #15902 hozzászólásra maradok még egy napra, akkora, hogy nem is értem a végére. Agritechnika lehet h. 10 x akkora de itt koncentráltabban találkozni ismerősökkel. A vitafort stand verhetetlen hosztesz szoknyahossz téren. Mi kell még egy kiállításhoz? Szerintem te se unatkoztál volna:D Amugymeg telefonom haldoklik az Agrosprinter féle pocsolya óta. Ez a találkozás mély víz volt neki... pedig még holnap visszakell menni oda is. Viszont az otthoni szendvics még ma estére is kitart hejj. Kukorica rendben ment?
Fórum témák
Videók
A FOP Kft. nem áll meg a fejlesztésekben!
A FOP Kft. családi vállalkozásból nőtte ki magát innovatív gyártóvá.
Ultrasekély művelés új szinten
Väderstad újdonságok az Agritechnikáról!
Nem véletlenül volt nagy érdeklődés a Lemken standján
Az Onyx, a Solitair NT és a Faya olyan megoldásokat hoztak, amelyekre sok gazda várt.
Hihetetlen, mire képes ma már egy traktor egy 800 ezres automata kormánnyal
Nézd meg, hogyan működik élőben az AG Open!
Precízió, egyediség, erő: közelről a legújabb Valtra gépek
Az Agritechnica kiállítás színes forgatagában a Valtra standja különösen nagy figyelmet kapott.
Újdonságok a Hardi-nál!
Az Agritechnicán bemutatott önjáró permetező a teljesítmény, kényelem és precizitás új szintjét hozza el a magyar mezőgazdaságba.
Akár 300 ha/nap az új DJI T100-al!
Permetezés, granulátumszórás, teheremelés – egyetlen platformon.
Új Väderstad talajművelő gépek az AGRITECHNICA kiállításon
Az összes talajművelő gépcsaládból újdonságokat mutatott be a svéd Väderstad munkagépgyártó vállalat Hannoverben.
Lemken az Agritechnicán: Autonóm munkagép, talaj- és környezetkímélő eszközök
Bemutatjuk az autonóm traktor-munkagép kombinációt, amely egyedülálló módon a munkagép hatékonyabb üzemeltetését helyezi a középpontba.
Világrekorder gépet is bemutatott a Kuhn az Agritechnicán!
2700 négyzetméteren, 42 gépet, ebből 22 újdonságot mutatott be a Kuhn az idei Agritechnica kiállításon. A jól ismert berendezések és újdonság mellett egy világrekorder rendképzőt is láthattak az érdeklődők.
Nézd meg a legújabb KUBOTA M7-es nagytraktort!
Tudtad, hogy az új KUBOTA M7-es traktornak a fejlesztésében magyar gazdák is részt vettek?
1800 négyzetméter, 26 pótkocsi, 51 adapter! – Van még kérdés?
Amikor azt mondjuk Agritechnica, akkor nem véletlenül jut eszünkbe a „legnagyobb” jelző. Az egész kiállítás monumentális, a Fliegl pedig a saját standjával megalapított „pótkocsiföldét”, ahol vontatmányok és az eszközök száma szinte egy új kiállítást jelentett.
AGRITECHNICA 2019 előzetes
Egy kis kedvcsináló az idei hannoveri kiállításról.
Járjuk körbe a legújabb New Holland traktorokat és kombájnokat!
A New Holland több mint 3000 nm-es impozáns standdal jelent meg az Agritechnicán. Központi helyre kerültek az újdonságok és az újítások: a világrekorder CR10.90 kombájn, a T6 Dynamic Command és az új T7.215S traktorok, amelyek közül kettő díjat is nyert a kiállításon.
Case IH Optum és más újdonságok az AGRITECHNICA kiállításról
Az Invest Kft. bemutatja az AGRITECHNICÁN kiállított legújabb Case IH fejlesztéseket. Főszerepben az új Optum traktor!
Agritechnica 2015: AXIÁL gépmárkák, újdonságok, érdekességek
CLAAS, Grégoire-Besson, Horsch, LANDINI... újdonságok, érdekességek és díjazott innovációk az AXIÁL Kft. tolmácsolásában.
Galériák
Gépcsodák a hannoveri Agritechnicáról
Az Agroinform csapata kint van a kiállításon és mindent megörökít, ami érdekes.
Nincs vége a gépújdonságoknak az AGRITECHNICA-n
Habár az idei AGRITECHNICA a végéhez közeledik, még további innovációk várnak bemutatkozásra.
Folytatódik a gépparádé az AGRITECHNICA-n
A Hannoverben megrendezett szakkiállításon a mezőgépek egymást érik, nincs hiány a szebbnél szebb gépekből.
Mindenki ott van az AGRITECHNICA-n, aki számít!
Negyedik napjához érkezett a 2015-ös AGRITECHNICA kiállítás, amit óriási érdeklődés követ a világ minden tájáról. Hogy Önök se maradjanak le semmiről, következő összeállításunkban a CLAAS standra pillantunk be, majd a KRONE újdonságaival ismerkedünk és elnézünk a MCHALE-hez is.
Az erdészeti gépek sem maradnak ki az AGRITECHNICA-ról
Aki kilátogat Hannoverbe, nem csupán mezőgazdasági gépekkel találkozhat, de felsorakoznak az erdészeti-, valamint a kommunális munkagépek is. Ezekből is pillantsunk meg párat, kiegészítve néhány traktorszépséggel.





_fill_540x300_0.jpg)



Agritechnica 2009 - Hannover »
Válasz #3 hozzászólásra November 10-14 lesz a kiállítás és lesznek előnapok is (8-án és 9-én). De itt meg lehet találni a hivatalos oldalon mindent, ami kérdésként felmerülhet: Agritechnika hivatalos oldala De nekünk is van egy rövid beszámolónk itt: Agroinform - Agritechnika 2009