Az árakra alapvetően a termelési és így a kínálati többlet gyakorol nyomást és a Nemzetközi Gabona Tanács (IGC) legújabb összeállítása is ezt támasztja alá. A világ összes gabonakészlete a mindenkori második legnagyobb, még úgy is, hogy valamelyest csökken a kukoricakészlet a 2017/18-as szezon végére. Az elemzés kiemeli, hogy a kalászosoknál meglévő rekordtermés nem csak egyszerűen a kínálatot növeli, de a versenyhelyzetet is, aminek egyenes következménye az eladók fokozódó agresszivitása.

A legnagyobb ismeretlen továbbra is Oroszország exportjának teljesítőképessége, mert az eddigi 27,5 millió tonnás búzaexport-rekorddal szemben idén akár 33 millió tonna is rendelkezésre áll és egyelőre az időjárás sem akadályozta a kivitelt. A számok azt is megmutatják ezen adatokon túl, hogy egy ilyen nagyságrendű, az éves termelés mintegy 40%-át elérő kivitel mellett is nő a szezonvégi zárókészlet 65%-kal az elöző évihez képest, és így a szezonvégi zárókészlet elérheti a teljes belső felhasználás 40%-os szintjét is, vagyis közel 17 millió tonna búzát tárolhat majd. Közben a felhasználás kb. 43,5-44 millió tonnát tesz ki.

Ez csak az egyik olyan adat, ami a következő időszakot befolyásolja és ezek mellett nem váratlan, hogy a búza vetésterülete az elmúlt 5 év legalacsonyabb szintjére várható csak – az IGC elemzése alapján.

A búza és a kukorica jegyzésének alakulása a MATIF-on és Budapesten (EUR/to)
www.budagabona.hu

Ezt a hangulatot érezte a párizsi tőzsde, a MATIF is – gyakorlatilag valamennyi termék esetében 1-2 EUR/to-s árcsökkenés következett be a héten. A tőzsdei kereskedést követő elemzések alapján van azonban egy olyan tényező, ami az említett nyomást szinte bármikor megfordíthatja és ez a tőzsdei eladások ún."túladott" volta. Azok a piaci szereplők, akik elsősorban nem a tényleges árumozgást tartják szem előtt, hanem tisztán spekulálnak, az elmúlt időszakban folyamatosan eladók voltak és mostanra rekord méretű eladási pozicíókat létesítettek.

Ennek következménye lehet, hogy ha valamely nem-terménypiaci tényező alapján olyan döntés születik, hogy ezeket visszavásárolják, úgy erősödés következhet be, akár jelentős mértékben is. Jelenleg azonban ez még nem látszik, sőt az európai piacokat a német koalíciós tárgyalások eredménytelensége és az EURO-US dollár árfolyammozgása is negatívan érintette – ezért is csökkentek a jegyzések.

gabona

Nem csoda, hogy a búza vetésterülete az elmúlt 5 év legalacsonyabb szintjére várható – fotó: Shutterstock

Ritkábban kerül szóba, de a múlt héten az olajosmagvaknál is fordulatközeli helyzet állt elő, miután Indiában bejelentették, hogy jelentősen emelni fogják az importált növényi olajokra kivetett vámot. Ez első körben a maláj pálmaolaj jegyzésénél látszott meg, de pénteken már az európai repcemag jegyzését is érintette. A hosszú hónapokig közel változatlan szinteken álló jegyzés október végén kezdett kicsit emelkedni – ennek vetett véget a bejelentés hatásaként kialakuló kereslet-korlátozás.

A piacokon még egy esetleges időjáráspiac kialakulására is van esély, ami a La Niña áramlat hatásaként jöhet létre. Ez a "lányocska" nem szokott akkora gondot okozni, mint párja, a felmelegedést hozó El Niño áramlat, remélhetőleg az Ausztráliát  és Argentínát érintő hatása nem eredményez szélsőséges csapadékot az ausztrál területeken illetve ennek ellentétét Argentínában. A hangulat-változáshoz azonban elegendő lehet és így a mostani kivárásos helyzetben adhat újabb impulzust.

A magyar export eladási lehetőségeket meghatározó és gabonaexportunk kb. 40%-át felvevő olasz piacon a hét elején még volt minimális áremelkedés a búzáknál, de ez a hét második felére eltűnt és változatlan szinten zárta a hetet a piac. A USD-ben jegyzett gabonák ára azonban az EUR-os piacokon csak az árfolyam-változás miatt csökkent kb. 2 EUR/to-val és ez a vevőket továbbra is a devizaárfolyamok alakulása miatti kivárásra készteti. Ennek bekövetkezése az itthoni árakat sem támasztja meg, így kérdéses, meddig tart a termelők, árutulajdonosok kitartása az értékesítések elhalasztásában, mikor kezdődik egy újabb értékesítési hullám – akár egy, a mostaninál jóval alacsonyabb árszinten.

Bidló Gábor