Előrejelzés

A túl kevés csapadék károsította az ukrán kukoricatáblákat így a betakarítás eredménye is kevesebb lett, ezért az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) 4,5 millió tonnával kevesebb termést jósol a 2022/23 évre. Ez a mennyiség öt éves mélypont, és mindössze 27 millió tonnát jelent. Az ukrán gabona tengeri folyosókon keresztül történő exportja azonban a vártnál jobban megy, ami némi enyhülést jelenthet a gabonatermékek áraiban.

Mindeközben az ENSZ még kevésbé optimista, előrejelzése szerint az ukrán gazdák csak 24 millió tonna kukoricát tudnak majd szállítani.

Az USDA arra számít, hogy Ukrajna 2022-2023-ban 17,5 millió tonna kukoricát exportál majd, ami csaknem megkétszerezi a kilencmillió tonnás júliusi kukoricaexport előrejelzést. Úgy tűnik, hogy az export stabil marad, mivel a silók még mindig bírják a kapacitást. Az Ukrán Gabonaszövetség arra kérte azonban a  kormányt, hogy a silók villamosenergia-ellátásán javítson, mivel az ország folyamatos áramkimaradásoktól szenved az orosz katonai támadások miatt. Az USDA szerint Ukrajnában a három legfontosabb termény mennyisége csökken, 16 százalékkal a kukorica, 23 százalékkal a búza és 31 százalékkal a napraforgómag termelése.

Mindeközben az ENSZ még kevésbé optimista, előrejelzése szerint az ukrán gazdák csak 24 millió tonna kukoricát tudnak majd szállítani. Kép: Unsplash

Mindeközben az ENSZ még kevésbé optimista, előrejelzése szerint az ukrán gazdák csak 24 millió tonna kukoricát tudnak majd szállítani. Kép: Unsplash

Visszaeső termelés

Az ukrajnai gazdálkodóknak rendkívül kihívásokkal teli évük volt az orosz invázió és a szélsőséges időjárási események, például a nyári rekkenő szárazság és az őszi áradó esőzések miatt.

Tavaly decemberben 57 hajó indult útnak Ukrajna kikötőiből, többnyire Európa és Ázsia országaiba.

Az USDA arra is kitért, hogy egyes gazdálkodók egyre nagyobb pénzügyi terhekkel néznek szembe a fegyveres konfliktusok által okozott közvetlen és közvetett veszteségek miatt. Az Egyesült Államok júliusban indította útjára a Rugalmas Ukrajnai Mezőgazdasági Kezdeményezést (AGRI), amelynek célja 250 millió USD támogatás eljuttatása a háború sújtotta ország mezőgazdasági szektorának. A kezdeményezés célja, hogy több mint 8000 gazdálkodót lásson el vetőmaggal, műtrágyával és növényvédő szerekkel.


Az USDA arra számít, hogy Ukrajna 2022-2023-ban 17,5 millió tonna kukoricát exportál majd, ami csaknem megkétszerezi a kilencmillió tonnás júliusi kukoricaexport előrejelzést. Kép: Unsplash

Az USDA arra számít, hogy Ukrajna 2022-2023-ban 17,5 millió tonna kukoricát exportál majd, ami csaknem megkétszerezi a kilencmillió tonnás júliusi kukoricaexport előrejelzést. Kép: Unsplash

További probléma a kukorica magas nedvességtartalma és a kukorica szárításának nehézsége is, az áramkimaradások akadályozzák a kukorica szárítását ott, ahol elektromos áramot használnak erre a feladatra. A búzakészletek a 2022. júliusi 4,71 millió tonnáról 2023. júliusra 1,46 millió tonnára csökkennek, a kukoricakészletek pedig 9,88-ról 8,34 millió tonnára. Az árpa esetében a készletek várhatóan 0,98-ról 0,41 millió tonnára csökkennek.

Globális élelmezésbiztonság

A gabonaárak továbbra is 50,4 százalékkal magasabbak a 2014-2016-os átlagárakhoz képest. A gabonafélék idei inflációja 6,3 százalékos, mivel a nyersanyagárak emelkedése 2020 májusában kezdődött az ENSZ FAO szerint.

„A búza világpiaci ára 2,8 százalékos csökkenést mutatott novemberben, köszönhetően elsősorban az Orosz Föderáció újbóli csatlakozásának a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezéshez, illetve az említett megállapodás meghosszabbításának."

"Hatással volt az áresésre az USA versenyképtelen árak miatti visszafogott importkeresletének, valamint a megnövekedett versenynek is a globális piacokon" – magyarázta az ENSZ szervezete.

A gabonaárak továbbra is 50,4 százalékkal magasabbak a 2014-2016-os átlagárakhoz képest. Kép: Unsplash

A gabonaárak továbbra is 50,4 százalékkal magasabbak a 2014-2016-os átlagárakhoz képest. Kép: Unsplash

Orosz búza

Az orosz búza kulcsfontosságú a világ élelmezése és a globális élelmezésbiztonság szempontjából. Az USDA azt jelzi, hogy 2022/2023-ban Oroszország rekordmennyiségű 42 millió tonnát fog exportálni. "Míg az orosz export kezdeti üteme a jelenlegi gazdasági évben lassú volt, augusztusban az exportadó és a belföldi árai csökkentek, így a kínálat versenyképesebbé vált a többi nagy exportőrrel szemben" - állapította meg a testület szeptemberi búzakitekintésében.

Éhező országok

A kereskedelmi folyosó októberi rövid távú felfüggesztése során Oroszország azzal védekezett, hogy az alacsony jövedelmű országok nem sokat profitáltak a megállapodásból. Az ország hatóságai ezt használták fel a megállapodásból való kilépés egyik fő indokaként. Egy hónappal korábban a Közös Koordinációs Központ (az élelmiszerfolyosó működését felügyelő szerv) feltárta, hogy az alacsony jövedelmű országok az exportált élelmiszerek 27%-át kapták.

Mindeközben az ENSZ még kevésbé optimista, előrejelzése szerint az ukrán gazdák csak 24 millió tonna kukoricát tudnak majd szállítani. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint az élelmezési folyosó legnagyobb nyertese Spanyolország, amely 2,4 millió tonna élelmiszert kapott, ezt követi Kína 1,9 millió tonnával, Törökország 1,8 millió tonnával és Olaszország 1,3 millió tonnával.

Az alacsony jövedelmű országok közül Egyiptom kapta a legtöbb termést, 519 700 tonnával.

(Forrás: Foodingredientsfirst)