Régi és minden évben visszatérő témát jelentenek e balesetek a párzási és főleg őszi időszakokban, hiszen ekkor lehet fokozottan számolni az utunkat keresztező vadállatokkal s legfőképpen a nagyobb testűekkel. Különösen igaz ez október és november hónapokban, amikor még a földeken fellehető mezőgazdasági termény könnyen hozzáférhető táplálékként szolgál.

Kampányok Európa-szerte

Sajnos tökéletes védelem nincs, egy dolgot tehetünk: lassabban és óvatosan kell haladnunk, már amennyire belátható az útszéli terület a növényzettől. A legveszélyesebb időszakokat az alkonyat és az éjszaka jelenti, főleg erdős, bokros területeken, amikor akár féktávon belül is elénk ugorhat egy nagyobb testű vad. Elméletileg bárhol, de a táblával jelzett szakaszokon a legnagyobb eséllyel.


A legrosszabb, ha reflexszerűen el akarjuk kerülni az ütközést, ugyanis sokan szenvedtek vagy okoztak még súlyosabb balesetet azzal, hogy félrerántották a kormányt és vagy fának csapódtak, vagy a szemből szabályosan érkező másik gépkocsival ütköztek. Előfordultak olyan ritka balesetek is, amikor a vadat gázoló gépkocsi lökte neki az állatot a szemből érkező másik gépkocsinak.

Természetesen ha lehet, használjuk a távolsági fényszórót, így esélyes, hogy még időben észrevesszük az állatokat. Dudálni fölösleges, mert nem fogja meghatni a vadat, sőt lehet, még inkább megijed, és csak rontunk a helyzeten. Arra is számítsunk, hogy nem biztos, hogy egyedül van. A legjobb megoldás a kisebb tempó és a vészfékezés.

vad

vad

vad

A német autóklub (ADAC) gyakorlati tesztje hivatásos kaszkadőrrel és valós súlyú, de természetesen mű vaddisznókkal. Egy 180 kilogrammos állat ilyen kárt okoz még 60 km/óránál is – fotók: ADAC

vad

vad

Még ha a kikerülő manőver sikerült is, a szemből érkezőt és magunkat még nagyobb veszélybe sodorhatjuk – fotók: ADAC

vad-ábra

A fenti ábrán látható, hogy egy 60 méterre váratlanul feltűnő vad esetében 60 km/óráról történő vészfékezéssel már 35,2 méteren meg tudunk állni, de még 80 km/óráról is elegendő 55,1 méter (száraz úton) a teljes megálláshoz.

100 km/óránál már 79,2 méter kellene, és még mindig 61,1 km/órás tempóval fogunk ütközni.

110 km/óránál 92,8 méter kellene a megálláshoz, és a 60. méternél még 79,8 km/órás tempóval ütközünk!

vad

60 km/órás ütközésnél már egy őz is egy szarvasmarhával ér fel ütközési energia tekintetében, de egy rénszarvas már egy 2,5 tonnás vízilóval. Egy jól megtermett vadkan felér egy 3,5 tonnás orrszarvúval a fizika törvényei alapján, míg a jávorszarvas, amitől a Skandinávia eldugott útjain közlekedők joggal rettegnek, egy elefántbikával egyenértékű ütközéskor – ábrák: ADAC

Forrás: www.auto-medienportal.net