Mi is megírtuk februárban, hogy egy házaspár elektromos SUV-val vág neki az Északi- és a Déli-sarknak, ezzel a világ leghosszabb elektromos meghajtású kalandjára vállalkozva, hogy bemutassák az elektromos autók képességeit és rávilágítsanak a klímaválság elleni fellépésre.

Most a pcwplus.hu számolt be arról, hogy miként tették meg az utat egy átalakított Nissan Ariyával.

Ma már nemigen lehet olyan célpontot találni, ahol még korábban ember nem járt, de mindig akadnak olyan kihívások, melyekkel az ember megszerezheti az elsőséget vagy bizonyíthat valamiben.

Chris és Julie Ramsey 2017-ben egy felturbózott, elektromos hajtású Nissan Leaf Acentával teljesítette a több mint 13 000 kilométeres Mongol Rallyt, ami jelentős teljesítménynek minősül, tekintve, hogy ezen a terepen a Leaf 145 kilométeres hatótávja többször komoly kihívás elé állította őket. Ezt követően mégis egy ennél sokkal nagyobb fába vágták a fejszéjüket.

27 000 kilométeres úton át elvezettek az Északi-sarktól a Déli-sarkig egy Nissan Ariya e-4ORCE-szal, amit előtte nagyobb gumiabroncsokkal és jégbarát felszereltséggel láttak el. A megerősített karosszériájú autón a hajtáslánc és a felfüggesztés nagyobb részben az alap-szériafelszereltség része volt, csak a kasznit emelték meg.


Az amerikai kontinensen végighaladó út északi szakaszain jól kiépített töltőhálózat segítette őket, de a déli részeken az Enel X Way segítségével kellett több helyen is töltőket telepíteni az indulást megelőzően, valamint egy 5 kW-os szélturbina, egy napelemes töltési megoldás és vészhelyzet esetére egy benzinmotoros generátor volt a segítségükre.