Előzmények

A járművet kimondottan az amerikai hadsereg igényei és NATO-kompatibilitás alapján kezdték tervezni és fejleszteni még az 1980-as évek végén. A gyártó az AM General volt, a GM-konszern része, amely a vietnami háborús filmekben is látható katonai tehergépkocsikat is tömegesen gyártotta. A H1-es gyártása 2006-ban fejeződött be, és a katonai járműgyártó teljesen beleolvadt a General Motors-ba.

Időközben elkezdtek egy szolidabb méretű és szebb küllemű járművet tervezni és gyártani, kimondottan polgári célokra, de már a meglevő Chevrolet 1500 és 2500 HD alapjaira, azokat összedolgozva. Ez lett a H2-es 2006-2009 között, a H3-as nem más, mint a kisebb motorokkal gyártott változatok 2006-2010 között. Utoljára hasonló luxus-hobbiterepjáró a Lamborghini LM-szériája volt, 1981-től 1993-ig.

kép

kép

Az akkuegység és az integrált építésű vázszerkezet.

Hummer EV

Idén ősszel mutatták be az első prototípust, amely a tervek szerint 2021-ben már előjegyezhető, és 2022-től lesz kapható. Részletesebb műszaki adatok még nem ismertek, de mindenkit el akarnak ijeszteni a futurisztikus küllemű, 1000 lóerős, 15.594 newtonméter forgatónyomatékú, 4x4-es járművel, amely tervezett hatótávja 350 mérföld, azaz 560 kilométer. Nem mellékesen 3 másodperc alatt éri el a 60 mérföld/órás (96 km/ó) tempót.

A 24 modulos akkucsomag teljesítménye és tápfeszültsége sem ismert, de 800 voltos, 350 kilowattos töltővel 160 kilométernyi pluszt ígérnek 10 perc alatt, és a megadott hatótávban „benne van” egy 3150 kilogrammos vontatmány is.

A műszerfal teljes egészében LCD-kijelzős, 12,3 collos, a központi kezelőpanel egy 13,4 collos érintőképernyő, de számos funkció normál kapcsolókkal lesz működtethető, például a klímaberendezés is. A terepjáró képességet 35-37 collos abroncsozás segíti.

kép

kép

Az LCD-kijelzők mellett a normál kapcsolók is részben megmaradnak.

Az egyediséget és szabadságérzetet elöl-hátul kivehető tetőpanelek nyújtják, bár ez cseppet sem új az autógyártásban. Bár az első fotók alapján még lesznek normál visszapillantó tükrök, ettől függetlenül nem kevesebb mint 18 kis kamera is „figyel”, terepen, városban, parkoláskor, tolatáskor stb.

kép

Az egyediséget és szabadságérzetet elöl-hátul kivehető tetőpanelek nyújtják.

A tervezett induló ár jelenleg 80 ezer US dollár, ami legalább duplája egy jobban felszerelt pickupnak, ez a csak hátsókerék meghajtású EV2.

Az EV3x már 3 motorral készül, elöl egy, hátul kettő, köztük egy nyomatékelosztó differenciálművel, amely képes akár a teljes nyomatékot csak az egyik kerékre átvinni, és a differenciálzárak sem hiányoznak. Elöl 13,3:1-es, hátul 10,5:1 fix áttételekkel hajtanak a motorok. Ennek ára 100 ezer dollár körül várható.

A harmadik az EV2x lesz, négykerékkormányzással kiegészítve és légrugós felfüggesztéssel, ami 152 mm-es kiemelést tesz lehetővé az akadályok leküzdéséhez. Ezt a típust csak 2023 tavaszára ígérik, 90 ezer dollárért.