Így talált rá Steven Field 2013-ban, aki azután eladta Jason és Chanelle Vellának. Ők ezt követően nyolc éven át restaurálták a gépkocsit régi fényképek és dokumentumok alapján, míg sikerült elérniük az eredeti gyári állapotot: ahogyan egykor átvette a gyártól a hadsereg. Még a régi katonai jelzések is felkerültek oda, ahol 70 évvel ezelőtt voltak.
"Ausztrália saját autója" – fotó: Jason és Chanelle Vella
Hazai márka
James Alexander Holden 1852-ben vándorolt ki az Egyesült Királyságból, és 1856-ban megalapította a J. A. Holden & Co.-t, egy lónyereggyártó vállalkozást Adelaide-ben. 1879-ben J. A. Holden legidősebb fia, Henry James Holden partner lett, és hatékonyan vezette a vállalatot. 1885-ben a német származású H. A. Frost csatlakozott a vállalkozáshoz, és a J. A. Holden & Co. átalakult Holden & Frost Ltd.-vé. Edward Holden, James unokája, aki nagyon érdeklődött az autók iránt, 1905-ben szintén csatlakozott a céghez.
1908-ban a Holden & Frost gépkocsik kárpitozásának kisebb javításába kezdett, majd 1914-től a cég elkezdte a régebbi alvázak átépítését az F. T. Hack and Co. által gyártott karosszériák felhasználásával. 1913-tól komplett motorkerékpár-oldalkocsi karosszériát kezdtek gyártani, majd 1917-től járműkarosszériák teljes körű gyártásába kezdtek. Az unoka, Henry J. Holden 1917 végén új céget alapított, 1919. február 25-én bejegyeztette a Holden's Motor Body Builders Ltd (HMBB) nevű, autókarosszériákra szakosodott vállalatot, és a régi bérelt üzem mellett egy új, négyemeletes gyárat is építettek. 1924-től a HMBB lett a GM kizárólagos karosszéria-beszállítója Ausztráliában, a gyártás az új Holden Woodville-i üzemben zajlott.
A következő nagy fordulat 1931-ben történt, amikor a General Motors megvásárolta a HMBB-t, és innentől kezdve a GM Ausztráliát és Új-Zélandot ellátó üzeme lett, bár az évtizedek során számos közismert gyártónak is karosszáltak alvázakra, de a gépkocsik mindig Holden márkanévvel kerültek piacra. A II. világháborút követően a GM-hez tartozó gyártmánykínálat típusai domináltak, Holden márkanévvel.
A termelés hivatalosan 2020. december 31-én állt le, majd a General Motors 2021-ben „nyugdíjazta" a Holden márkanevet. Ettől függetlenül az ausztrálok mindig sajátjuknak érezték a márkát, napjainkban pedig márkaklubok tartják életben a hagyományt és a régi szép napokat.
Ute, egy új kategória születik
A Holden Ute gyökerei a II. világháború utáni korszakba nyúlnak vissza, amikor a világ nem tudott betelni az ausztrál búzával és gyapjúval. Amikor "Ausztrália saját autója" – a 48-125-ös Holden négyajtós szedán – piacra került (1948), csak egyetlen modell volt, és az ausztráloknak több mint két évet kellett várniuk az első teherszállító változatra (pick-up).
Amikor az Ute 1950-ben megérkezett, az "FX" jelölést kapta, hogy pontosan miért, az vita tárgyát képezi. Az viszont egyértelmű volt, hogy ezek a tartós és szívós járművek tökéletesen alkalmasak voltak az elvégzendő munkára, legyen szó akár az ausztrál farmokról vagy építkezésekről. A mindössze 60 lóerős alapfelszereltséggel az FX messze elmaradt a mai erőgépektől, de a szív és a lélek megvolt benne.
Hazaszállítás előtt, alsó átvizsgálás közben. Így találtak rá – fotó: Jason és Chanelle Vella
Minden részlet számít
Egy öreg jármű restaurálása mindig nagy és komplex kihívás. Nemcsak a jármű újjáépítése, a kivitelezés minden részlete – szó szerint az utolsó csavarig –, hanem a dokumentációk megszerzése, az eredeti alkatrészek felkutatása vagy akár újragyártása. Ettől függetlenül a szakértői elismerés gyakran aprócska részelteken múlik. Ez még összetettebb vállalkozás a katonai specifikációjú járművek esetében, amelyek számos ponton különböztek a polgári kivitelektől.
Jó példa erre a motor helyes színének kérdése ennél a nagyszerűen felújított, egykor az ausztrál hadseregben szolgált, 1953-as Holden FX 50-2106 Utilitynél. Azok közülünk, akik hozzászoktak a katonai járművek tanulmányozásához, a "szürke motor" civil színét nem találják megfelelőnek: kicsit olyan, mint amikor a tiszthelyettes a frissen kiterített felszerelések között élénkpiros alsóneműt vesz észre!
Ez volt az egyik lehetséges színkonfliktus, amellyel a türelmes, elhivatott restaurátorok, Jason és Chanelle Vella találkoztak az ikonikus jármű nyolc évig tartó helyreállítása során.
A kutatásokból kiderült, hogy míg a General Motors Holden a teljes karosszériát mély bronzzöldre festette, a motor szürke maradt, mivel azt külön futószalagon gyártották, és csak a végső összeszereléskor került be a motor a helyére.
Sokakat megzavart az a tény, hogy néhány korabeli "leszerelt" teherautót zöldre festett motor hajtott, de Jason és Chanelle rájöttek arra, hogy ezeket az eredetileg szürke motorokat valamikor a hadsereg műhelyeiben a felújítást követően festették át zöldre.
Amikor a hadsereg nyugdíjazott járműveit árverésen eladták, a legtöbb elég olcsón talált vevőre, átlagban 640 ausztrál dollárért, szemben egy új Holden FB Utility (készült: 1960-1961) 2200 dolláros árával. A legtöbb katonai pick-up (ott Ute) mezőgazdasági teherautóként végezte, és nagyon nehéz életük volt.
Az új tulajdonosok a legtöbb katonai azonosítót és tartozékot nemcsak eltávolították, de a karosszériát olcsón átfestették, eltakarva a hadsereg zöld színét. Ez azt jelentette, hogy Velláéknak segítséget kellett kérniük a referenciafotók felkutatásában, hogy saját kezűleg újragyártsák és -fessék az eredeti katonai jelzéseket, valamint olyan, egyébként eredeti tartozékokat, mint például a ponyva és a ponyvatartó váz, valamint a fülke mögötti ülőpad és oldalsó védőháló.
Így kezdődött
Ezt a volt katonai Utét néhány évvel ezelőtt a dél-ausztráliai Murray Bridge-ben található farmról mentette ki Steven Field, egy lelkes autórajongó. Steve-nek két volt katonai Utéra hívták fel a figyelmét, amelyeket eredetileg Don Loffler kutató fedezett fel, akit sokan számos FX és FJ Holden könyv szerzőjeként ismernek Ausztráliában. Steve Field a nyugat-sydney-i Penrithbe vitte a kisteherautót, ahol 2013-ban Jason és Chanelle Vella vásárolta meg, akik ezt követően nyolc éven át restaurálták, míg elérték az eredeti gyári megjelenést.
Ez a művelet azonban a jármű eredeti specifikációjának aprólékos kutatásával kezdődött, beleértve az ausztrál hadsereg által előírt módosításokat és felszereléseket is. Kétévnyi kutatás és sok önzetlen segítség után sikerült felkutatniuk az eredeti járműnyilvántartó könyvet az ausztrál háborús emlékkönyvtárban. Megtalálták a kivonatot, és a nyilvántartási könyvben szereplő motor- és alvázszámokat összeegyeztették a járművön láthatókkal. Sőt, megtudták, hol volt a jármű bázisa, valamint az eredeti ausztrál katonai rendszámot (ARN) – 78899 – a motorháztetőre és a hátuljára festve szintén megtalálták. Az utolsó katonai bejegyzés szerint az autót 1960. január 6-án adták el a dél-ausztráliai Keswick laktanyában, Adelaide-ben.
Velláék kutatásaiból kiderült, hogy a jármű eredetileg a 10. gyalogos zászlóaljnál szolgált, amely a Dél-Ausztráliai Gyarmaton, 1860-ban létrehozott milícia századoktól ered, ahonnan az "Adelaide Rifles" elnevezés is származik.
A hadsereg járművei világszerte olyan jelvényeket és feliratokat viselnek, amelyek szándékosan kódoltak, hogy csak kevesek számára tegyék lehetővé az azonosítást. Ilyen jelzés a "Tac" és a "Formation", ez utóbbit 1950-ben vezették be az ausztrál hadseregben, a brit hadsereg gyakorlatát követve.
A formációs jelvény azt jelzi, hogy a jármű a dél-ausztráliai 4. katonai körzet Központi Parancsnokságához tartozott. A jelvény egy khaki színű négyzet, amelyet egy fekete szegélyű sárga kör fed. A körön belül egy fekete-fehér, kiterjesztett szárnyú szarka látható, amely Dél-Ausztrália állami jelvénye, ahogyan az ausztrál címer negyedik szegmensében szerepel.
A felújított jármű bal első és jobb hátsó részén "Red 56" Tac felirat látható, amely az akkor Keswickben állomásozó 10. gyalogsági zászlóaljat jelképezi. (A zászlóalj az 1950-es években, a Központi Parancsnokság részeként újra felvette az "Adelaide Rifles" elnevezést, és 1960-ig, a CMF átszervezéséig a nemzeti katonák kiképzését biztosította). Sok kutatás után – ezzel is a márka és a katonaság előtt kívántak tisztelegni – Velláéknak sikerült felkutatniuk az eredeti fényképes referenciaanyagot, ami lehetővé tette számukra, hogy a járművet pontosan úgy állítsák helyre, ahogyan az elhagyta a gyárat.
A motor eredetileg szürke volt, a zöld festés már a felújításra utalt – fotó: Jason és Chanelle Vella
Spit 'n' polírozás
Az egyik fődíjas "lelet" egy eredeti lista volt, amely a hadsereg által a General Motors Holden számára előírt specifikációkat tartalmazta – amikor FX Ute modelleket gyártottak a hadsereg számára –, ezek mindegyike beépült a restaurálásba is. A szabványos specifikációhoz képest a következő változtatásokat tartalmazza: 5,50×15-ös, hatrétegű, tömlő nélküli gumiabroncsok; 13 lemezes akkumulátor a kilenc lemezes helyett és speciális fényvisszaverők hátul. A szériafelszereltségből törölték az összes szerszámkészletet, kivéve a használati útmutatót, valamint a hamutartót és a rádiót a műszerfalról.
A küllemre vonatkozó előírások szerint a külsőt mély bronzzöldre kellett festeni, beleértve minden, a civil változatokon egyébként krómozott alkatrészt is, a belső teret pedig mély bronzzöldre kellett festeni, szintén fényezetlenül. A kormánykerék szürkésbézs színűre, az üléshuzatok és a puha kárpitok pedig rézbarna PVC-re lettek cserélve.
További felszerelésként a következőket határozták meg: háromszemélyes, lehajtható kiegészítő üléspad a platón; három csővázzal alátámasztott, felgöngyölhető ponyvatető. Vízelvezető szegély a szélvédő felett; oldalsó védőháló az üléspad mellett; kannatartó; külső visszapillantó tükrök; tűzoltó készülék tartóvázzal; két függesztő fül; egységtáblák a bal és jobb első oldalon; FRAM bypass olajszűrő; osztott hátsó lökhárító; függőlánc a benzintank tanksapkáján; rádiózavar-elnyomók és a műhelykönnyítés érdekében kifelé néző sorozatszámmal ellátott gumiabroncsok.
Egy másik érdekes követelmény volt, hogy a hadsereg által előírt "D széles nyilas D" márkajelzéssel kell ellátni minden levehető elemet, beleértve a motorháztetőt, a kannát, az olajszűrőt, a kürtöt és a légszűrőt. Ez a 14. századi Angliából származó széles nyíl a heraldikában hagyományosan használt szimbólum, amelyet később a brit kormányzat is használt a kormányzati tulajdon, köztük egyes börtönegyenruhák jelölésére. A heraldikában a nyílhegy általában lefelé mutat, míg más kontextusban általában felfelé.
A széles nyíl szimbólum főleg a tüzérséghez kötődött, majd később a Hadügyminisztériumhoz és a Védelmi Minisztériumhoz. A széles nyíl szimbólumot az ausztrál gyarmatokon már a letelepedés legkorábbi idejétől kezdve használták a kormányzati tulajdon jelölésére.
Velláéknak az eredeti "D széles nyilas D" alkatrészek beszerzéséhez több száz cserebere-találkozót kellett átfésülniük, és számos alkatrészgyűjtővel kellett felvenniük a kapcsolatot.
A bennfentesek azt is meg tudják mondani, melyik országhoz tartozik az adott tárgyi eszköz, a nyíl szimbólumok alapján
A fülkebelsőt pontosan úgy állították helyre, ahogyan az a gyárat elhagyta, az ausztrál hadsereg referenciaanyagai által megadott színkódok felhasználásával.
Az ajtókon lévő kilincseket és gombokat zöldre festették, de a műszerfalon lévő gombok elefántcsont/fehér színűek maradtak, hogy biztonsági okokból könnyebben láthatóak legyenek.
Belső visszapillantó tükörre nem volt szükség, mivel a ponyvázat eltakarta a kilátást hátrafelé, de külső oldalsó tükröket felszereltek.
Felszerelték a menetlevéltartót, az alakulatjelző táblákat, a műszerfalra festett "40 mph limit" feliratot, a sárvédőkre festett gumiabroncsnyomás-számokat (PSI-ben megadva) és a rendszámot.
Az ausztrál hadsereg részére körülbelül 600 darab FX katonai terepjárót szállítottak le, és mivel Velláék járművének a karosszériaszáma 586, így ez az utolsó fennmaradt jármű, mielőtt a korszerűsített FJ terepjáró felváltotta volna az FX-et.
Mivel Velláék Utéje egy késői modell, egy FX Army Ute, a járművet teljes szélességében közvetlenül a hátsó ablak mögött egy erős fémlemez másolatával látták el, amely a hátul ülő katonák védelmét szolgálja. Ezt a védőlemezt nem szerelték fel az FX korábbi változataira.
A katonai sátor alapanyagú vászontetőt aprólékosan lemásolták a többéves kutatás során és az összegyűjtött fényképes referenciák alapján. A belsejébe festett felirat a következő: "G V MULDER 1953". Ez George Mulder által alapított viktoriánus vászongyártó cég volt, amely sikeresen pályázott, és különböző vászontetőket szállított az ausztrál hadseregnek.
A hátsó ülést három katona szállítására tervezték, és használaton kívül lehajtható volt. Az ülést lószőrtöltéssel kárpitozták újra, ahogyan annak idején is tették volna, hogy pontosan visszaadják a jármű eredetiségét.
A hátsó ajtóra a "seven hundredweight" (7cwt) jelzést, vagyis a 356 kg maximális teherbírást festették fel. Az eredetileg előírt biztonsági hálós paneleket Jason ügyes kezei újraalkották és megszőtték.
Jason és Chanelle Vella még éppen időben befejezte a jármű felújítását, hogy részt vehessenek 2022. december 29-én Coomában, Új-Dél-Walesben a 25. AHEF FX FJ Holden Nationals versenyen.
A beszerzés és a kutatás egyértelműen a legnehezebb elemei voltak a jármű mai állapota helyreállításának, mondta egybehangzóan Jason és Chanelle Vella.
A platót is az eredeti állapotnak megfelelően sikerült helyreállítani, nem kevés munkával – fotók: Jason és Chanelle Vella
Sikerült a tavaly év végi veterán kiállításra teljesen elkészülni vele. Megérte! – fotók: Jason és Chanelle Vella (tulajdonosok)
Forrás: www.historicvehicles.com.au
_fill_540x300_0.jpg)
