1968-at írtak, amikor a Toyota Hilux őse kigördült az utakra. Igazi elnyűhetetlen terepjáró és munkagép volt, amit Afrikától, Amerikán át Európáig, mindenhol meg lehet találni az utakon. A terepezést génjeiben hordozó nagy vas mára átalakult, mint ahogy a vele szemben támasztott elvárások is megváltoztak.
Talán kezdjük a formával, ami akár légiesen könnyednek is tűnhet, amennyiben túltesszük magunkat azon, hogy az autó átlépő magassága, a kategória átlaga fölé emeli a kabint. Ennek több oka is lehet, de talán a régebbi modellekhez képest nagyobb első túlnyúlásban kereshetjük a fő indokot. Az alvázas konstrukció ugyanis kívül és belül teljesen megújult.
Ebből adódóan a tervezőknek a megnyerő formát, a kényelmes és biztonságos utasteret, a gördülés kényelmét biztosító futóművet, és az úttalan utakon is boldogulni képes terepes munkagépet kellett összeötvözniük. A biztonságra való törekvések is fontosak, mert nem csak a nehéz terepen kell helytállnia a mai terepjáróknak, hanem az ütközéses tesztek kíméletlen procedúrájában sem csorbulhat a márka presztízse.
A szép vonalú karosszériába, a fellépőn keresztül vezet az út. Az utastér anyagainak megválasztásában a praktikum és az esztétikum kellett, hogy egymásra találjon, hiszen a nehéz terepeken való küzdelmes előrejutáshoz sokszor hozzátartozhatnak a sáros lábnyomok is. Ennek megfelelően, a Hilux utastere igazi kaméleonként alkalmazkodik ezen elvárásokhoz. Tehát a könnyű tisztíthatóság, ugyanúgy fontos, mint az elegáns belső tér, ha a sártenger helyett éppen valamelyik ismert éttermet vesszük célba.
Felmászva a felhők fölé, elhelyezkedve a kényelmes és kellemes tapintású üléseken, a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő műszerfal tárul elénk. A digitális kijelzős rendszerek, az érintőképernyős, információs és médiaközpont, a kezelhetőség és az átgondolt elrendezés révén a Hilux, – általunk próbált – duplakabinos Executive Leather felszereltségű változata városban és országúton is tökéletes útitárs volt. Ennél a felépítménynél, a hátul ülők is kényelmesen utazhatnak, mert itt bőven jutott a láb és fejtérből is, illetve a karót nyelt kényszerülés sem játszott, hiszen itt a kényelemre gyúrtak a Toyota mérnökei. Ez a változat igazi utazóautó.
A 2.4 literes, 150 lóerős dízel erőforrás, a Start gomb megnyomása után kimondottan kellemes hangon duruzsolt, ami a tempós haladás során sem vált zavaró morgássá, vagy hangorkánná. Tesztautónk egy hatsebességes automata váltót kapott, amely azonban a kézi váltás lehetőségét is magában hordozta, így lakott területen belül, városi forgalomban, felülírhatjuk az automata elképzeléseit, és ezzel akár két literrel is lejjebb vihetjük a városi fogyasztást.
Bár nem vagyok híve az automataváltós terepjáróknak, az első száz kilométerre eső aránylag könnyű terepen én se morogtam meg a Toyota pickupját, mert a váltó nagyjából mindig rátalált az éppen legjobb áttételre, miközben nem is vergődött túl sokat. Persze ez nem változtat azon a nézetemen, ha az autót jelentős részben nehéz körülmények között használjuk, inkább a manuális változatot preferáljam.
Mielőtt még belevágnánk a következő fejezetbe, azaz a terepezés világába, kicsit még gördüljünk az aszfalton. Ebben is komoly változások voltak, mivel manapság már nem divat zötyögni, mint a fakocka, ezért mindenki igyekszik a gördülési tulajdonságokat úgy optimalizálni, hogy az kellően komfortos legyen, de a földutakon se jelentsen hátrányt.
Ki merem jelenteni, hogy a Hilux tervezői kihozták a maximumot a meglévő rendszerből. Némileg ugyan sprődebb, mint egy szabadidő autó, de rövid időn belül akklimatizálódni lehet hozzá, és még hosszú úton sem fogjuk úgy érezni, mintha egy turmixgépben kellett volna megtenni az utat. A vezetést segítő rendszerek egész hada dolgozik a „nagybutavas” effektus kivédésén, mert bizony a pickupok jelentős része nem tartozik a kezesbárányok közé.
Ha csúszik az út, szeretnek széltében hosszában haladni, ha sok a hepe meg a hupa az úton akkor lepattogni, kanyarokban szívesen csapják keresztbe a platót, és ha leesik az első hó, általában az elsők között landolnak az árokban is, szóval azért némi tiszteletet, és vezetési tudást azért igényel a használatuk. Ezeket a problémákat manapság már elektronikákkal próbálják korrigálni, ami időnként a pánikbetegség tüneteit idézi, azaz jóformán mindent túlreagálnak a rendszerek, de a Hilux ebben az esetben is egész jó kompromisszumot jelentett, azaz megmaradt a vezetés élménye, és az irányíthatóság biztonsága is.
Mivel az előbb már eljutottunk a platóig, még néhány szót ejtsünk a terhelhetőségről, illetve a vontatható tömegről is. A plató méretén is növeltek, bár az általunk próbált dupla, avagy extra kabinos változat esetében ez értelemszerűen kisebb, a fülke mérete miatt. Ez a modell 3.2 tonnás vontatmányt cibálhat maga mögött, illetve egy tonna a hasznos terhelhetősége. A modellcsaládnak azonban van olyan tagja is, ami 3.5 tonnát is elhúzhat, de az már egy másik teszt lesz.
A fogyasztási adatokról is érdemes szót ejteni, mert ha nem szánunk rá időt, hogy kiismerjük a rendszer működésének sajátosságait, akkor járhattunk 12 liter gázolajjal is, de ha a váltóban rejlő lehetőségekkel jól sáfárkodtunk, még a városban is beérte 8.5 literrel, illetve országúton, kellő önmérséklettel 7.4 literes átlagot is tartani tudtunk, és nem vánszorogtunk.
Jövő héten folytatjuk a tesztet, hiszen eddig csak az aszfaltos tapasztalatainkat osztottuk meg Önökkel, de egy beható terepes próbának is alávetjük még a Hiluxot. Megvizsgálni ugyanis csak így tudjuk, hogy mennyi maradt meg a legendásan jó képességeiből, ha elvisszük az őselemébe, azaz erdőn, mezőn, szántásokon át is kipróbáljuk ezt a szépen megrajzolt, és eddig jól vizsgázó pickupot.
További információkért látogasson el a www.linartechauto.hu weboldalra!
