2023. január elsejétől módosult az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet. Tavaly augusztusban az éves keret kimerülése miatt fel kellett függeszteni a támogatást, ezért került sor a módosításra, olvasható az allattenyesztok.hu oldalon.

A támogatás célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint egyes zoonózisok megelőzése.

2023-ban már kevesebb betegségre, de nagyobb fajlagos támogatást lehet igényelni. Fontos változás, hogy a vérvizsgálatok és a vakcinázás fajlagos támogatási összegeit 30 százalékkal megemelték, viszont összevont vérvizsgálatokra ösztönöz a rendelet tartalma.

További részletek a rendelet módosítása kapcsán:

Több állatbetegség kikerült a támogatásból

Arra hivatkozva, hogy eredménytelen volt a mentesítés, kikerült a támogatásból az IBR, a paratuberkolózis és a koi herpeszvírus. Szintén kikerült a kecskék és a juhok fertőző elapasztása és a sertések hólyagos betegsége, ezek kihasználatlan jogcímek voltak.

tehén

Január 1-től lépett életbe több változás a 148-as rendeletben – Fotó: Shutterstock

Egyes betegségeknél szűkítették, másoknál bővítették az állatfajok listáját

Kiterjesztés: a tuberkulózis, a brucellózis és leukózis elleni védekezés támogathatósága immár nem csak szarvasmarhára értendő, hanem a szarvasmarhafélékre. A sertés brucellózis és a PRRS betegség esetén a vizsgálatok vaddisznó esetén is támogathatóak.


A TSE betegség (szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma vagy súrlókór) elleni védekezés támogathatósága nem érvényes minden emlősre, hanem leszűkítették a fogékony fajokra (szarvasmarha, juh, kecske, muflon). A szalmonellózis pedig valamennyi gazdasági haszonállat helyett csak a baromfifajok esetében releváns.

Mintavételek kötelező összevonása

Amikor egy vérmintából több vizsgálat is elvégezhető, akkor csak egy mintavétel után jár támogatás.

Támogatott tevékenységek csökkentése illetve kizárása

  • Évente 3 vakcina helyett maximum 2 RHD vakcinázás támogatott (nyulak vérzéses betegsége).
  • A kéknyelv-vakcinázás nem támogatott (szarvasmarha, juh).
  • A szalmonellózis (baromfi) gyógykezelése nem támogatott.
  • Az IBR-vakcinázás, a diagnosztikai vérvétel és a vizsgálat nem támogatott.

Antimikrobiális rezisztencia (AMR) vizsgálat támogatása

Egyelőre csak a kislétszámú állatállománnyal rendelkezők igényelhetnek támogatást az elvégzett rezisztenciavizsgálatok után.

További információkért érdemes átolvasni a 148-as rendelet 1. számú mellékletét, amely tartalmazza az állatbetegségek nevét, a támogatható állatfajok megnevezését, illetve a támogatható költségek maximumát.