Fél éve jelentette be az Agrárminisztérium a húshasznú tenyészbikák használatáról szóló de minimis támogatást. Augusztus végén közölték a gazdákkal a támogatást, mely szinte felrobbantotta a tenyészbika-piacot, szeptemberre pedig a vásárló gazdák már be is adhatták kérelmüket az Államkincstár részére. Ennek feltétele a tenyészbikákról szóló igazolás csatolása, mely szerint a vásárolt portéka hivatalosan elismert apaállat.

A megadott feltételeket összesen 1238 tenyészbika teljesítette, élén a francia Limousin és Blonde d'Aquitaine fajtákkal.

kép

2019. tenyészbika de minimis támogatás létszámai - fotó: NAK

Az államnak két célja is megvalósulhatott a támogatással:

  • tenyészállatok lecserélése: ezzel frissítve az állomány vérvonalát, mely növeli a genetikai variabilitást
  • minőségi, teljesítményvizsgálattal rendelkező tenyészbikák könnyebb megfinanszírozása

A hazánkban üzemi, vagy központi teljesítményvizsgálatban tesztelt bikák ára 800 ezer és másfél millió forint között mozog, amihez óriási segítséget nyújtott a mintegy 700 ezer forintos állami támogatás. Az állami segítség mellett a tenyésztő egyesületeknek szakmai segítséget kell nyújtaniuk minél szélesebb körben.

A teljesítményvizsgálati módszerekkel és a tenyészértékbecsléssel ellenőrzött, minősített tenyészbikák egy populáció plusz varienseként kerülnek köztenyésztésbe, vagyis az utánuk született utódok szelekciója nagyobb genetikai előrehaladást eredményez hosszú távon, mint az ellenőrizetlen teljesítményű értékmérőkkel fedezgető bikák ivadékai után végzett kiválogatás.

A pénzbeli és szakmai támogatásnak a célja, hogy a genetikai előrehaladás a szelekció során nagyobb legyen, ezzel minőségi javulást hozva a hazai állattenyésztésbe és áruelőállításba. Ha ez nem valós meg, Magyarország lemarad a minőségi húsmarhatartásért folytatott versenyben, ami a piacvesztéshez vezethet.