Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag 5-7 kilogrammos halfogyasztás minél előbb megduplázódjon – mondta Nagy István agrárminiszter Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon. A szaktárca évek óta törekszik a halfogyasztás növelésére – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal áfatartalma 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött.

Elmondta, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketingtevékenységet segíti.

Hozzátette, hogy megszületett az „Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat, melynek kerete idén 500 millió forint.

hal

Az étkezési célra szánt hal mennyisége hazánkban az elmúlt években folyamatosan emelkedett – fotó: Shutterstock

Az étkezési célra szánt hal mennyisége hazánkban az elmúlt években folyamatosan emelkedett, többek között köszönhetően az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel az elsők között vagyunk Európában.

A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.