Az összefoglaló az Agrárközgazdasági Intézet jelentése alapján készült.

A Brazil Marhahúsexportőrök Szövetségének (ABIEC) adatai szerint 2022 január–májusában Brazília marhahúskivitele 887 ezer tonna volt, ami 25 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Kínába a 2021. január–májusi volumennél 38 százalékkal több, mintegy 437 ezer tonna brazil marhahús került.


USA: 11 százalékkal emelkedhet a hízósertés termelői ára

Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) augusztusi elemzése szerint az USA sertéshústermelése 1 százalékkal mérséklődhet 2022 harmadik negyedévében a 2021 július– augusztusában előállított mennyiséghez viszonyítva. A szakértők a hízósertés termelői árának 11 százalékos emelkedésére számítanak, miközben a belső fogyasztás közel 1 százalékkal csökkenhet. Ugyanakkor 1,6 százalékkal több sertéshúst értékesíthetnek a nemzetközi piacon 2022 július–augusztusában, mint egy évvel korábban.

Az USA élősertés-importja 5 százalékkal lehet kevesebb, míg sertéshús-behozatala 25 százalékkal bővülhet a jelzett időszakban.

sertés

Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 46 százalékkal emelkedtek – fotó: pixabay.com

Európai Unió: a sertéshús-export 25 százaléka Kínába irányult

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió 29 százalékkal kevesebb, 2,22 millió tonna (friss, fagyasztott és feldolgozott) sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2022 január–májusában, mint egy évvel korábban. Az export 25 százaléka Kínába irányult (568 ezer tonna), további nagy célpiacok az Egyesült Királyság (361 ezer tonna), illetve Japán (208 ezer tonna) voltak.

Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 46 százalékkal emelkedtek 2022 34. hetében az előző év azonos hetének átlagárához képest.

Magyarország: csökkent az élősertés kivitel és a behozatal is

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 20 százalékkal 9,7 ezer tonnára, az élősertésbehozatala szintén 20 százalékkal 24 ezer tonnára csökkent 2022 január–májusában a 2021 január– májusi mennyiséghez viszonyítva.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 3 százalékkal (64 ezer tonnára), míg értéke 16 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A sertéshúsimport volumene 27 százalékkal (68 ezer tonna), értéke 39 százalékkal volt nagyobb.

sertéshús

A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 46 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbihoz képest – fotó: pixabay.com

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül

745 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2022 júliusában, ami 47 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest.

A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 46 százalékkal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 25 százalékkal, a sertéscombé 3,4 százalékkal nőtt ugyanekkor.