A XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2019-ben első alkalommal fogadta az OMÉK társrendezvényeként a kiállítókat és a látogatókat Hódmezővásárhelyen május 9-11 között. Régóta vártuk az esőt, ami „természetesen” a megnyitóra meg is érkezett, de Farkas Sándor miniszterhelyettes és a köszöntőket mondó résztvevők hősiesen tűrték a szemerkélő esőzést.

Nagy gondot viszont nem jelentett az eső, a küllemi bírálatok során a holstein-fríz tejelőknél és a lovaknál kellett 15-20 perces esőszünetet tartani, amikor szinte felhőszakadás szerű esőzés volt a kiállítási terület felett, de utána folytatni tudtak minden bírálatot. Sőt, igazán megható pillanatoknak lehetett tanúja a közönség, mivel a kiállított tenyészállatok és felvezetőik is mindvégig fegyelmezetten, alázatosan vonultak fel az esőben is, a fehér inges, rajtszámozott felvezetők teljesen átázva, de méltósággal, rezzenéstelenül mutatták be egész éves munkájukat, ahol nem számított, hogy most éppen szakad-e az eső, vagy hétágra süt a nap.

marha

A tenyészállat felhozatal minden évben jobb – fotó: Agroinform.hu

Bírák és résztvevők, szakmai látogatók és gyerekcsoportok egyaránt figyelmen kívül hagyták a szeszélyes időjárást és csak a feladatukra koncentráltak. Ki-ki a magáéra, amit nem tehetett tönkre semmi és senki.

A tenyészállat felhozatal idén még jobb volt, mint az előző évi, hiszen egyrészt működik a genetikai előrehaladás, a világ genetikáját fel tudjuk használni, ezáltal az állatok külleme, általános értékmérő tulajdonságai fokozatosan javulnak.

Másrészt a kiállítás az általános állattenyésztési kultúrát is terjeszti. Ez a kiállítás egyik fő célja kezdetektől fogva, ezért a tenyésztő kollégák is egyre nagyobb szakértelemmel, egyre profibb módon készítik fel a tenyészállataikat a kiállításra. Itt tükröződik a korábban említett munkamorál, az alázat, ami még a zord időben is tartást, egyenes gerincet ad mindenkinek.

A képgaléria megtekintéséhez kattints az alábbi képre:

Képgaléria
Képgaléria

A pénteki díjkiosztó ünnepségen már hétágra sütött a nap és a talajviszonyok az aznapi lovas versenyeken sem jelentettek akadályt, minden program zavartalanul folyt egyre nagyobb látogatói létszám mellett. A két szakmai nappal a kiállítók és a látogatók is elégedettek voltak, a tenyésztők elfogadták a független szakmai zsűri értékítéletét.

Tejelő- és húsmarhából, valamint juhból volt több tenyészállat az idei kiállításon, mint az előző években, köszönhetően a kedvezőbb piaci helyzetüknek, így most is plusz mobil bokszokat kellett elhelyezni.

juh

Marhából is juhból is több állat érkezett a kiállításra, mint tavaly – fotó: Agroinform.hu

A kiállítás szakmai különlegessége volt még, hogy Bulgáriából most először hoztak tenyészállatot is a kiállításra, nyolc Dunai lovat, aminek a pedigréje a Magyarországon kitenyésztett Nonius fajtára vezethető vissza.

Mivel a 2019-es kiállítás kiemelt lófajtája a Nonius volt, így az induló 34 db Nonius (25 kanca és 9 mén) mellett a 8 Dunai lovat is külön bírálták.

Bár látszólag nincsenek nagy változások a kiállítás tematikájában, a terület nagysága adott, a szép, nádfedeles állatférőhelyek száma kötött, azért a fő szervező Hód-Mezőgazda Zrt. mindig igyekszik a területet fejleszteni, korszerűsíteni. Ugyan nem látványos változás, de az utak friss aszfalt borítása sokat jelent a belső területek  kényelmesebb megközelítéséhez. Új lépcsősor is épült a gasztroudvar felé, ami szintén praktikus megoldás lett.

ló

A 2019-es kiállítás kiemelt lófajtája a Nonius volt – fotó: Agroinform.hu

Tavaly már jelentős könnyebbség volt és szemmel láthatóan segítette az autós közlekedés gyorsítását az északi elkerülő út megnyitása, amihez idén csatlakozott a keleti elkerülő áprilisi átadása. Bár ezt még kevesebben használták és a parkolóhelyek új megközelítése sem terjedt el még nagy mértékben, de a kiállítás előtti napokban érezhető volt az állatbeszállítások gördülékenyebb lebonyolítása. A kiállítás mindenképpen nyertese az elkerülő utak közelségének, hiszen minden irányból könnyebb megközelíteni a kiállítási területet, ezáltal a városban és a kiállítás területén sincs torlódás.

Idén valamivel kevesebb volt az ipari kiállító, a gépes kiállítók száma csökkent közel 10 százalékkal és kisebb területet béreltek (a tavalyi 10419 négyzetméter helyett 8036 négyzetmétert), ugyanakkor a beltéri kiállítók továbbra is megtöltötték a nagyobb területű, 40X60 méteres hármas csarnokot is.

Minden évben vannak rácsodálkozó látogatók, szakmai vendégek, akik meglepetésüknek adnak hangot, hogy nem is hitték volna, hogy Hódmezővásárhelyen egy mind küllemében, mind tartalmában korszerű, a kiállítók standjait tekintve is nemzetközi szintű szakkiállítás részesei lehetnek. Nem is beszélve arról az egyedi, nádfedeles állatkiállítói épületegyüttesről, amit a nemzetközi bírák egyhangúlag Európa legszebb állatbemutató területének tartanak.

malac

Több mint 1000 tenyészállat bett részt az idei rendezvényen – fotó: Agroinform.hu

Az idei állattenyésztési termék nagydíjas cég ügyvezetője nyilatkozta a kiállításról, hogy ez olyanfajta állattenyésztési társadalmi összejövetel, amit nem lehet kihagyni és az a fejlesztés, amit a szervezők évről-évre végrehajtanak a kiállítás területének infrastruktúrájában, segíti azt, hogy ez a fejlődés továbbra is fennmaradjon.

Talán mások számára is hihetetlen, de a hazai közönségen kívül 29 országból regisztráltak idén a kiállításra.

Természetesen a legtöbben most is a szomszédos Szerbiából és Romániából érkeztek, s remélhetőleg mindenki hasznos tapasztalatokkal, szép élményekkel gazdagodott.

A három nap alatt 53 000 személy vett részt a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, mint OMÉK társrendezvényen. A kiállítás méltán viselheti a nemzetközi kiállítás megnevezést is.

Összegezve tehát 170 000 négyzetméteren több mint 500 szakmai kiállító, több mint 1000 tenyészállattal vett részt a 2019. évi kiállításon, 29 országból 53 000 látogatót fogadva.