A Kurca Televízió érdekes videót osztott meg YouTube csatornáján, amelyet az erdélyi Sóvidék TV készített.

Az interjú főszereplője Birtok György havasgazda, aki a székelyföldi juhászatok helyzetéről mesél.

Azonban, mielőtt belefeledkeznénk a történet hallgatásába, tisztázzuk, hogy mit is jelent az a kifejezés, hogy havasgazda.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a havasgazda rokonértelmű kifejezései a legelőgazda és pusztabíró.

Meddig is kell visszautaznunk, hogy ennek a kifejezésnek a mindennapi használatához érjünk?

A 19-20. század fordulójáig kell visszatekintenünk, amikor a legelő teherbírását országszerte számosjószág szerint becsülték meg (ebből lett később, számosállat, az EU pályázatok világában pedig EUME állategység, majd STÉ).

A kétéves vagy idősebb ló és szarvasmarha „egész számot" jelentett és ez képezte a szorzót. Egy „számos jószág"-nak megfelelt két tinó vagy tavalyi csikó, öt juh, vagy sertés. (Helyenként 8–10 juh vagy kecske fért egy számba.) A még szopós (le nem választott) szaporulatot sok vidéken nem vették tekintetbe. Középszerű legelőn átlagosan csapadékos évben 2 magyar holdra (2400 négyszögöl) számítottak egy számosállatot (forrás: Györffy I. é. n. /1934/b: 120). Ennek a szorzónak a segítségével minden dűlőről, legelőjárásról könnyen megállapíthatták, hogy hány jószágot képes eltartani a terület. Kedvező időjárás esetén, a korábbi évek tapasztalati nyomán kialakult létszámokat felfelé kerekítették.

Ezekben az időkben, akiknek nem volt örökölt, vagy vásárolt legelőjoga – vagy aki több jószágot akart kihajtani, mint amennyi joga volt – fűbért fizetett a helyi közbirtokosságnak (később legeltetési társulatnak), ha az tudta fogadni a jószágot. Abban az esetben, ha a község határában már legelőbér (fűbér, szájbér) ellenében sem volt erre lehetőség, a közeli falvakban kellett legelőt keresni. „Idegen helyen" azonban többet kellett a legeltetésért fizetni. A fűbért szintén számosállatra vetítve állapították meg a legelővel gazdálkodó birtokosságok, társulatok.

A sokféle nyáj járását – azaz, hogy melyik nyáj mikor, hol legeljen – a község, vagy a közbirtokosság által megválasztott pusztabíró, más néven legelőgazda, havasgazda osztotta be.

Sok nézeteltérés történt a pásztorok és a birtokosok között a járások elhagyása, a határok megsértése miatt. A legeltetési rend meghatározása, az állatcsapatok számának, létszámának, legeltető járásának meghatározása a nagy határú alföldi városok gazdálkodásában különösen nagy hozzáértést, tapasztalatot kívánt. Úgy kellett a járásokat kijelölni, hogy aszályos évben is minden állatcsapat itatása és legeltetése megoldható legyen (forrás: Balogh I. 1958; Törő L. 1968: 265–266).

Mindezek ismeretében térjünk vissza a XXI. századba, ahol a régi szakma örökösét, Birtok Györgyöt hallgattuk.

Birtok György az interjúban arról számolt be, hogy a székelyföldi havasgazdák hagyományos mestersége mára sajnos kihalófélben van. Egy részről hiányoznak azok a szakemberek, akikre rá tudnák bízni a gazdák a jószágaikat. További problémát jelent a lelkiismeretlen és hozzá nem értő kereskedők – kupecek – tömege, akik a gazdáktól minél olcsóbban igyekeznek felvásárolni a bárányokat és a gyapjút.

– A hagyományos juhászok, akik a kettős hasznosítású fajtákat fejték és a tejet feldolgozták – kiöregedtek és eltűntek a térségből. Igaz, hogy azért vannak nagyon ügyes fiatalok is, azonban az majd a jövő zenéje lesz, hogy van-e elegendő kitartásuk ehhez a nehéz és sok kézimunkát igénylő szakmához, életformához. – fűzte hozzá Birtok György.

A gyimesi rackák a mai napig is kedvelt fajták Erdélyben – fotó: Sóvidék TV / Agroinform.hu

A fejőstehenek is eltűntek a közbirtokosságból. – folytatta a havasgazda.

– Csak egy szemléletes példát mondanék: Maros megyében, a szovátai Illyésmezőn, amikor a közbirtokossághoz kerültem, a legelőnkön 82 fejőstehén volt. Ma már csak egyetlen gazdának vannak tehenei a faluban.

De nagy problémának tartom azt is, hogy a gazdák felveszik a szubvenciót – azaz a támogatást – de ezeket az összegeket nem minden esetben arra költik, amire kellene, illetve amire az EU ezeket a pénzeket adja.

Attól tartunk, hogy a juhtenyésztői közbirtokosságunk is megszűnik, ugyanis az a veszély fenyeget minket, hogy a munkaerőhiány miatt nem lesz ember, aki kihajtaná a jószágokat az 1000 hektáros területre.

Problémaként látom azt is, hogy a juhászok, legeltetős emberek munkabére sokáig nagyon alacsony volt – azóta pedig hiába mentek fel a bérek és kapnának ma már tisztességes fizetést, a pásztor- és juhászbérek rossz híre megmaradt és senki nem akar már ilyen nehéz, felelősségteljes munkát végezni – pláne szerényebb jövedelem mellett!

Pedig látom a kisgazdaságok és családi gazdaságok jövőjét! Ott, ahol van néhány baromfi, egy-két sertés és kérődző, ott a zöldséges kert mellett sosincs nélkülözés!

Visszakanyarodva a juhtenyésztés problémájára, hiába állapította meg az agrárminiszter a gyapjú kilogrammonkénti árát 1 Lej-ben – és hiába lenne 10 Lej a bárány kilogrammonkénti ára élősúlyban, mert a felvásárlók nem jutnak el a kisgazdákhoz és a gazember kupecek ezt kihasználva minden terméknek leverik az árát. Így nem csoda, ha a kisebb gazdák úgy döntenek, hogy felhagynak az állattenyésztéssel.

Nagyon sokat köszönhetünk a Magyar Államnak a Pro Economica mentorprogramnak köszönhetően. De a gazdákat művelni, taníttatni is kellene, ugyanis a változó piaci és környezeti körülményekhez csak friss, naprakész tudás birtokában lehet alkalmazkodni.

Egy svájci projekt keretén belül 6 megyében tanítottam a hegyi juhászatról és a fontosságáról. A 6 megyében – még a nagy múltú juhtartó területeken is – olyan kiábrándultságot tapasztaltam, ami igazán nagy aggodalomra adhat okot az ágazat szempontjából. – fűzte hozzá Birtok György.

– Ha visszatekintünk a múltba, láthatjuk, hogy az 1900-as évek elején is volt már Székelyföldön komoly krízishelyzet, amely áthidalására egy székely akciótervet fogadtak el a parlamentben, majd ezt 1902-től a világháborúig végig is vitték a mezőgazdaság felélénkítése érdekében. A Székely Akcióterv keretében magas genetikai értékű tenyészállatokat vásároltak és komoly oktatási rendszert alakítottak ki a gazdálkodók ismereteinek bővítésére. Akkor is tudták, hogy az oktatás az alapja mindennek – így a gazdálkodásnak is.

Úgy gondolom, hogy most is ez lenne az alapja a székely állattenyésztés fellendítésének és versenyképessé tételének: a tudás és az állatállomány megújítása, felfrissítése korszerű,  piacképes genetikai állománnyal.

Ezek a bárányok az olasz- és közel-keleti piacokon kevésbé keresettek, mint a korszerű húsfajták – fotó: Sóvidék TV / Agroinform.hu

A juhtenyésztésünk átalakításra szorul – szinte sehol nem lehet találni már fejőjuhászt, aki el tudná látni a hagyományos feladatokat egy erdélyi juhászatban. Ezért van szükség gyökeres átalakulásra: modern, piacképes genetikával rendelkező tenyészállatokra, amelyekkel gazdaságosabb, jövedelmezőbb termelés valósítható meg. Igen ám, de ezt a termelést nem tudja akárki irányítani és megvalósítani! Szaktudás birtokában lévő munkaerőre van szükség!

Konkrét szakmai tanácsadásra és irányításra is szükség van ahhoz, hogy a kézimunkaigényes és a fiatalok számára kevésbé vonzó és kevésbé jövedelmező fejőjuhászatról áttérjenek a gazdaságok a húshasznú juhászatra.

A genetikai átalakítást úgy tudom leggyorsabban elképzelni, hogy a meglévő anya-állományra korszerű, piacképes, magas minőségű húsformákat örökítő apaállatokat, kosokat kellene rakni, így a születendő bárányok azonnal sokkal jobb húsformákat mutatnának, sokkal piacképesebb árut jelentenének a gazdák számára. Azon kívül a jól tejelő anyák megmaradnának – így az életszínvonal emelkedésével és az egészségtudatos életmód térhódításával nagyobb igény mutatkozik majd a juhtej-termékekre is – és ezt a fogyasztói igényt is ki tudjuk majd szolgálni. – foglalta össze Birtok György.

– Bízom benne, hogy olyan támogatási lehetőségek látnak napvilágot hamarosan, amelyek a szorgalmas fiataljaink helyben maradását segítik és megelőzik azt, hogy a jövő nemzedéke külföldre menjen. A szakmai továbbképzésekre is nagy szükségünk van – és remélem, hogy a tudás bővítésére is lehetőségünk lesz majd. – zárta gondolatait a havasgazda.

A cikket a Kurca Televízió videója alapján írta: Igric Dominika / Agroinform.hu