A Baromfi Termék Tanács tulajdonképpen nemkívánatos személynek nyilvánította a két szövetségében is elnöknek megválasztott Szabó Bálint szegedi politikust, így lényegében kitiltotta a szervezet tisztújításáról. Szabó ennek ellenére azt ígéri a termelőknek, hogy ő a tiltás ellenére is ott lesz – írja a hvg.hu.

Újabb problémákkal küzd a hazai baromfiágazat

Problémákkal küzd a hazai baromfiágazat – Fotó: Pxfuel

A Baromfi Termék Tanács alá tartozó hat szövetségből kettőben elnöknek választották a termelők Szabó Bálintot.

A Kacsa- és a Lúdszövetség kiskunfélegyházi közgyűlésén kisebbfajta forradalom volt, csak termelők kerültek a bizottságokba. Ugyanakkor a zárt ajtók mögött tartott szavazásról olyan hírek szivárogtak ki, hogy botrányos volt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Kacsa- és a Lúdszövetség több frissen megválasztott tisztségviselője azóta visszalépett, és aláírásgyűjtés is folyik egy új tisztújító közgyűlés összehívásáért.

A Baromfi Termék Tanács a kiskunfélegyházi közgyűlésnek eredményeit nem fogadja el, megtámadta és ezért zárták ki a frissen megválasztott tisztségviselőket a hat szövetséget tömörítő tanács pénteki közgyűléséről.

Szabó Bálint a hvg.hu beszámolója szerint nevetségesnek tartja a kitiltást és várja a hivatalos meghívót a pénteki tisztújításra. Ő legitimnek tartja a múlt heti közgyűlést, és az ígéri őt megválasztó több száz termelőnek, hogy ott lesz a Vajdahunyad várában a Baromfi Termék Tanács közgyűlésén.

A baromfiágazatot súlyosan megtépték az egymást érő járványok. A termelők bevételei elapadtak, és az a hír is terjed, hogy az integrátorok és a vágóhidakat tulajdonló nagycégek a saját kezükbe vennék a baromfitermelést is.

Szintén probléma, hogy a termelők úgy érzik, nincs megfelelő képviseletük a Baromfi Termék Tanácsban, a baromfiágazat helyzetére, szervezésére, irányítására nagy befolyással bíró szervezetben, ugyanis a tisztségeket főként a milliárdos cégek vezetői töltik be. Ez ellen lázadtak fel és ennek a helyzetnek a megváltoztatását tűzték ki célul. Azonban, ha Szabó Bálint és a kiskunfélegyházán megválasztott új tisztségviselők nem szavazhatnak a Baromfi Termék Tanács vezetőségének összetételéről, nem kerülnek közelebb a céljaikhoz.