Egy német környezetvédelmi hivatal éves jelentésének egyik fejezete a „Bekokainozott lazacok” címet viseli – szúrta ki a qubit.hu. A fejezetéből kiderült, hogy tavaly, egy német halgazdaságban megfigyelt lazacok különös és agresszív viselkedését jó eséllyel a kokain okozta.

Fotó: Észak-Rajna-Vesztfáliai Környezetvédelmi Ügynökség

Még 2020 júniusában tartottak ellenőrzést a halfarmon, ahol megdöbbenve tapasztalták, hogy a vadul ugráló atlanti lazacok (Salmo salar) egymás után, pánikszerűen próbálnak kiugrani a vízből. Általában a szennyezett víz vált ki ilyen reakciót a halakból, ezért az ügynökség mintát vett a helyi patakokból a gazdaságba befolyó vízből, és elemzőkkel állapíttatta meg a vizet szennyező anyagokat.

A patak vizében csekély mennyiségben különböző gyomirtó, rovarirtó, növényvédő szerek és gyógyszerek nyomára bukkantak, de ezek a szakértők szerint nem magyarázzák a lazacok viselkedését. Az egyik patak vizében azonban találtak még két anyagot: kokaint, illetve annak bomlástermékét, benzoilekgonint.

„A halak viselkedésének okát nem lehet egyértelműen megállapítani, azonban a patak vizében észlelt kokainra adott válaszreakció lehetőségét nem lehet kizárni” – idézi a jelentést a portál.