A kutatóközpont átadása után Nagy István agrárminiszter az MTI-nek elmondta: fontosnak tartja, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen, erre jó példa szavai szerint a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is. Hozzátette: ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek.

Szavai szerint új divatirányzatok jelennek meg az élelmiszerfogyasztásban, a világpiacon ma már válogatnak a vásárlók, vannak akik a fehér színű tojást, mások pedig a barnább színű tojást kedvelik, most pedig lesz "krémszínű tojás", ami talán mindkét tábor tetszését elnyeri.

Szólt arról, egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív – hagyományosnak is mondott – mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb, a tojásnak pedig, mint az egyik leginkább teljes értékű fehérjeforrásnak mindenki számára elérhetőnek kell maradnia.

tojó

Az új kutatóállomáson olyan hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd, amelyek jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz – fotó: Pixabay

A Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. a világ tojóhibrid nemesítésének egyik meghatározó szereplője. Sikereik alapja a cég vezetői szerint az az 50 éve konzekvensen folyó genetikai munka, melynek érdekében, különösen az elmúlt tíz évben, több kutatási-infrastrukturális fejlesztés is történt.

A cég saját forrásainak felhasználásával most felépült kutatóbázis munkatársai a tervek szerint szorosan együttműködnek majd a Kaposvári Egyetemmel és a Dalmand Zrt.-vel, a benne folyó kutatási munkát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból támogatják.

A Bábolna TETRA Kft. 2014-ben a Vas megyei Uraiújfalu község határában csaknem kétmilliárd forintos beruházással, a Darányi Ignác Terv 769 millió  forintos pályázati forrásának felhasználásával építtette meg baromfikeltető üzemét.

A bábolnai gazdaságból kinőtt cég, az elődök szakmai munkáját is számítva 1960 óta foglalkozik intenzív baromfitenyésztéssel, "TETRA" márkanéven bevezetett saját fejlesztésű baromfi hibridjeivel vált ismertté a nemzetközi piacon. Több mint 60 országban, köztük az Egyesült Államokban, Afrikában, Ázsiában is vannak olyan tenyésztési központok, ahol TETRA tenyészpárokat használnak.

A nyilvános cégadatok szerint a Bábolna Tetra Kft. külföldi és belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele összesen 2016-ban és 2017-ben is meghaladta az 5,5 milliárd forintot.