Az időpontváltozás oka, hogy hazánk egy szakmai világkonferenciának ad helyszínt Budapesten, melynek gyakorlati kísérő programja lesz a vásárhelyi kiállítás megtekintése. A szakmai napok száma gyarapodik, így május 19 és 20, azaz csütörtök és péntek lesz a két fő nap a tenyészállat-bírálatok szempontjából, amikorra is a legtöbb szakembert várja a kiállítás a nemzetközi szaktekintélyek hangos, nyilvános show-bírálatainak megtekintésére és figyelemmel kísérésére. Fontos, hogy a díjkiosztó ünnepség is átkerül a pénteki napra, viszont a díjazott tenyészállatok felvezetése a nagyközönség számára a szombati és vasárnapi napokon is megtekinthető lesz a szokott helyszínen, az A szektorban délelőtt 9.30-tól.

A húsmarhaszekció nemzetközi show bírájának személye már ismert, a francia Patrick Reserve fogja bírálni az egyre népesebb számban felvonultatott hazai húsmarhákat, s várhatóan a világtalálkozóra tekintettel a Holstein Nemzeti Show bírája amerikai lesz.

Hód-Mezőgazda Zrt.

Újabb ideiglenes fedett csarnokkal bővül a kiállítás idén, mivel a három kiállítási csarnokon kívül a nagy érdeklődésre való tekintettel még egy 350 négyzetméteres sátorban is új kiállítók fogják várni a látogatókat, s összességében a tavalyihoz képest 1500 négyzetméterrel nagyobb kiállítói területen lesznek jelen a gépkiállítók, mert részükről is nagy az igény a minél teljesebb körű bemutatkozásra.

A kiállítói terület infrastruktúrájának fejlesztése több mint 50 millió forintos beruházással valósult meg. Most először egy rég várt szolgáltatás igénybevételére lesz lehetőség: bankautomata is lesz a kiállítás területén, melynek pontos helye látható lesz minden térképen és útmutató táblán.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, mint Országos Szaktanácsadási Központ 2016-ban is felvette a szaktanácsadók számára ajánlott szakmai rendezvények listájára a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat 2016. május 19-20-21-22. között. Ennek értelmében a szaktanácsadók számára javasolt a rendezvényen való részvétel. A program elismerése a NAK jelenléti ívén helyszíni regisztrációval történik. A jelenléti ívet a III-as kiállítási csarnokban az információs pultnál lehet aláírni a kiállítás mind a négy napján nyitvatartási időben, reggel 9 és délután 18 óra között.

A kiállítás mind a négy napján Hódmezővásárhely egyes pontjairól a kiállítási területig és vissza városnéző dízeles kisvonat, illetve szintén térítéses Volán autóbuszjárat szállítja az érdeklődőket. A kiállításig folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a rendezvénnyel kapcsolatos közérdekű tudnivalókról!