A mangalica divatot teremtett, amikor elterjedt a hír: termékeik kevesebb koleszterint, és az átlagosnál több telítetlen zsírsavat tartalmaznak. Ezt a legendát a mangalicafogyasztással kapcsolatban azóta sem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, viszont a híresztelés komoly reklámot jelentett ezeknek a sertéstermékeknek.


A mangalica akkor képes kiemelkedően magas minőségű, márványozott húst produkálni, ha megfelelő körülmények között nevelik. Bár a koleszterintartalom kisebb így nem lesz, a telítetlen zsírsavtartalom, a zsír és a hús minősége jelentősen javulhat.

A sertéstartás már a honfoglalás idején is népszerű volt, tenyésztésbe azonban csak a letelepedés után kezdett a magyarság. A mangalica színre lépését megelőzően két elterjedt disznófajta volt jellemző: a szalontai fajta, amely nagyobb, hosszúlábú, vöröses-barnás hússertés valószínűleg Ázsiából került Magyarországra, s elsősorban a Tiszántúlon tenyésztették, másrészt a rőtes-fekete, göndörszőrzetű, zömök bakonyi disznó, amely vastag szalonnája miatt maradhatott meg a Dunántúlon. A két ősi magyar sertésfajta népszerűségének a szerb területekről behozott sumadia disznó vetett véget a 19. század közepén. A vérvonalba belépésével, a (főként) szalontai és bakonyi kereszteződésével a hármas génállományából alakulhatott ki a magyar mangalica.


Az állattenyésztés, mezőgazdaság átalakulása, és a fogyasztói igények megváltozása adta az alapot a mangalica népszerűségének. Megnőtt a kereslet a zsír, a szalonna, vagy éppen a puhább húsok iránt, melynek kielégítésére az őshonos fajták eddig nem voltak képesek. A hízékonyabb mangalica első tenyészete József nádor Arad vármegyei kisjenői tenyészetében alakult ki a Milos szerb fejedelemtől kapott sumadia tenyészállatok felhasználásával.


A mangalicához köthető a hazai sertéstenyésztés felvirágzása is. A huszadik századra (amikor a zsír ára magasabb volt, mint a húsé) már részletesen és tudatosan kettéválasztották a tenyésztést és feldolgozást. A monarchia nagyvárosainak folyamatos volt az ellátása, és megkezdték működésüket az első nagyüzemi hizlaldák is. Az 1927-ben megalakult Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete újfajta szabályozást vezetett be, és felügyelte a tenyésztést. A törzskönyvezett állatok száma 1940-re több tízezerre nőtt.


A fellendülést követően az 1960-as évektől kezdve a mangalicatenyésztés megtorpant. A megváltozott igények, az étolaj elterjedése és a hús iránti kereslet növekedése miatt kevésen múlt, hogy a mangalica nem járt úgy, mint egy évszázaddal korábban a szalontai és bakonyi fajták. A hatvanas években a mai hússertés fajták annyira elterjedtek, hogy 1973-ban az illetékes minisztérium kénytelen volt védetté nyilvánítani a mangalicát, és a megmaradt állományt génrezervátumban továbbtenyészteni.


Négy kialakult változata közül mára már csak három maradt fenn. A legelterjedtebb mindig is (a szőre színe alapján nevezett) szőke volt, de (egyre növekvő számban) megtalálható ma a fecskehasú és vörös is.(A fekete és vadas fajták mára kihaltak.) Bár a köznyelv minden göndör szőrű sertést mangalicaként említ, a fajtatisztaságba csak azok illenek bele, amelyek megfelelnek a fajta- és törzskönyvi előírásoknak. 2008 óta külön rendelet rögzíti, hogy mangalica név alatt csak az újraalakult Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által kiadott származási igazolással rendelkező terméket lehet forgalomba hozni.


A mangalica már a huszadik század elején ismert volt külföldön is. A tenyésztők olyan hízlalási módszert dolgoztak ki, melyet kifejezetten a mangalicára hangoltak, és más sertésfajtánál nem is voltak annyira hatékonyak. A süldőket egy-másfél éves korukig szabadon tartották, de egyébként nem takarmányozták őket. Olyan erős csontozat és izomzat alakult így ki, mely bőven elbírta a hízlalás során felszedett súlyfelesleget. A nagy méreteket elérő mangalicák (akár 200-300 kg, de feljegyeztek fél tonnás példányokat is) azonban nem csak mennyiségben, de minőségben is teljesíteni tudtak.


A mangalica képes nagy zsírtartalmat produkálni, ami előnyösen oszlik el a húsban, és nem csak pecsenyék, sültek, de magas minőségű sonka, szalámi készítésére is alkalmassá teszik így hústermékek minőségi alapanyagául szolgál. A mangalica keresett termék, kuriózum számos országban, az Amerikai Egyesült Államokban (lásd pl. decemberi New York Times cikk) éppúgy, mint Japánban, vagy éppen Olaszországban. Spanyolországban sikert sikerre halmoz, mióta mangalicát tenyésztenek a serrano sonka alapanyagának. Ezért az elismerését, de talán még fontosabb, hogy a mangalicatenyésztés fellendülésért sokat köszönhetünk debreceni Tóth Péter agrármérnöknek. (Dining Guide)

Mangalica-ismereteink felfrissítése után február első hétvégéjén érdemes lesz kilátogatni a Városligetbe, a negyedik alkalommal megrendezett Mangalica fesztiválra.

A fesztivál részleteiről itt olvashat