Az országos főállatorvos 2021. május 14-én megjelent határozatával visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítést a járványhelyzet kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma 2021. április 13-a óta nem mutatott ki újabb madárinfluenza-fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban – közölte a Nébih.

Kacsák

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon – fotó: Pixabay

Az enyhítés mellett a járványvédelmi minimumfeltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak, továbbá ezután is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

Fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, hiszen csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban.

Május 16-án pedig már feloldotta a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt korlátozásokat is Hajdú-Bihar megyében a Nébih. Az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesítése alapján immár zavartalanul folyhat a belföldi és az uniós szállítás a megyéből.