A Bajorországi Méhészeti Intézet szerint, az idei év rosszul kezdődött a németországi méhek számára, kitelelésük az elhúzódó hideg miatt a szokásosnál jóval tovább tartott, sőt a márciusi hidegbetörések hatására megkésett első kirepülés után is csak kevés nektárt tudtak termelni, ezért viszonylag hosszabb ideig éhezniük kellett – írja a fr.de.

Az idei év rosszul kezdődött a németországi méhek számára

Az idei év rosszul kezdődött a németországi méhek számára – Fotó: Pixabay

A legtöbb növényfaj termésképződéséhez nélkülözhetetlen beporzók téli állományveszteségének felmérése most van folyamatban, és mintegy 700 méhész első visszajelzései szerint 12 százalék körül mozog, ami szerencsére kevesebb, mint amennyire kezdetben számítani lehetett.


Továbbra is fenyeget azonban a legnagyobb méhellenség, a varroa atka, amely az ARD német rádióadó szerint, az országban évente 15 százalék pusztulást okoz. A varroa atka ráadásul a téli állományritkításon túlmenően, a tavasszal frissen kikelt méhek életét is lerövidíti, és ezáltal csökken a királynő köré tömörülő és annak életét testük melegével védő egyedek száma.