A NAK sertéságazati munkacsoportja a szakmai szervezetek képviselőivel közösen, szeptember végén tanulmányúton vettek részt az ausztriai Linzben, amelynek célja az volt, hogy megismerjék az osztrák vágósertés-felvásárlási és -árkialakítási rendszert – számolt be a nak.hu. Az osztrák börze működésének fő eredménye, hogy

az „előnytelen” struktúra ellenére is magasabb árakat tudnak a termelők és a feldolgozók számára is elérni a piac átláthatósága által, valamint azzal, hogy a kereskedelmi átadási ár követi az alapanyag árváltozásait.

A termelők a feldolgozókkal partnerségben tiszta játékszabályokat alakítottak ki, a vágóhidak ellátása folyamatosan és zavartalanul biztosított, az ármozgások pedig kiegyenlítettek. Jelenleg több mint 2,5 millió sertés a börzén keresztül kerül a vágóhidakra, és az így kialakított ár a börzén kívüli kereskedés tekintetében is etalon.

Teszik mindezt úgy, hogy az élőállat-termelési önköltségük minimálisan a német önköltség alatt, illetve a dán önköltség felett alakul.

sertés

Magyarországon szervezési oldalon is sok a teendő – fotó: Shutterstock

Az osztrák példa az integráltság szemszögéből is követendő. Példásan működik a vágósertések vágás utáni minősítése és a termékpálya információs rendszere. A tapasztaltak alapul szolgálhatnak a hazai rendszer elengedhetetlen új alapokra helyezése során is.

Ezekből levonható tanulság, hogy az állattartó ágazatok szempontjából kiemelkedő helyen szerepel a kiszámíthatóság, az ágazati szereplők biztonsága és a szereplők tevékenységéhez mérten arányosított jövedelem- és kockázatmegosztás. Különösen igaz ez a lazán szabályozott ágazatokra, így a sertéságazatra.

Több ország példája mutatja, hogy az ágazatokon belüli jövedelemviszonyok konfliktusmentes szabályozása és a minden szegmensben jövedelmező termék-előállítás csak magasan szervezett termékpálya esetén valósítható meg.

Magyarországon sok teendőnk van nemcsak fejlesztési, de főleg szervezési oldalról. Annak érdekében, hogy hosszú távon is kiszámítható sertéságazati viszonyokat tudjunk megteremteni vagy akár támogatások nélkül, vagy átmenetileg a jelenlegi támogatási szint megtartásával nemzetközileg is versenyképes ágazati működést hozhassunk létre.