Az aszályok és vízhiányos időszakok hatására új szemléletű vízgazdálkodásra van szükség – hangsúlyozta Timmel Ede, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója az Agroinformnak. A halastavak immár nemcsak haltermelési, hanem vízmegtartási szempontból is stratégiai szereplőkké váltak.

– Az idei évben megkezdte munkáját a magyar kormány által létrehozott és az agrártárca által irányított aszályvédelmi operatív törzs – mondta Timmel Ede. – Ebben a MA-HAL is feladatot kapott, és minden ülésnek állandó szakértői meghívottja volt.

A bizottság munkájában részt vett az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Agrárminisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is. A cél az volt, hogy összehangoltan dolgozzanak ki egy új vízgazdálkodási gyakorlatot, amely javítja Magyarország vízmegtartó képességét és segíti az alkalmazkodást a klímaváltozás hatásaihoz.

– Teljesen új gondolkodásra van szükség. Eddig a vízelvezetésen volt a hangsúly, most viszont minden cseppet meg kell tartanunk a tájban – fogalmazott.

Timmel Ede

Timmel Ede – Fotó: MA-HAL


26 ezer hektár víz – a halastavak rejtett ereje

Magyarországon jelenleg mintegy 26 ezer hektárnyi üzemelő halastó található. Ezek a létesítmények – Timmel Ede szerint – az ország legnagyobb, ember által épített vízmegtartó infrastruktúráját jelentik.

– A tógazdaságok nem vizet használnak el, hanem vizet hasznosítanak – hangsúlyozta. – A halastavak a vizet tárolják, tározzák, majd a lehalászások során szabályozott módon engedik tovább. Ezzel ellentétben az öntözés jellemzően vízfelhasználó tevékenység.

Ez a szemléletváltás új távlatokat nyit a tógazdálkodás előtt:

a halastavak szerepe immár nemcsak a termelésben, hanem a vízvisszatartásban és az aszályvédelemben is meghatározó lehet.

A víz útja – új tervek a halastavak lehalászása után

A munkacsoport egyik legfontosabb feladata annak megtervezése volt, miként lehetne a lehalászás során leeresztett tóvizet a jövőben hasznosítani.

– A kérdés az, hogyan tudjuk ezeket a vizeket a Kárpát-medence különböző területein újra beilleszteni a vízkörforgásba – magyarázta Timmel.

A kihívás összetett, mivel a vízkormányzási rendszerek tulajdonviszonyai rendkívül széttagoltak.


– A leeresztett tóvizek útját több szervezet is befolyásolja: a vízügyi igazgatóságok, vízi társulatok, öntözési közösségek. Nagyon fontos, hogy összehangolt irányítás történjen, és tudatosan döntsük el, hova engedjük ki a vizet – mondta.

A cél, hogy a jövőben prioritási rendszer alapján lehessen meghatározni, mely területek élveznek előnyt a vízfelhasználásban – például természetvédelmi rétek, erdők vagy mezőgazdasági területek.

Mintaprojektek: a víz visszatér a tájba

Már ma is léteznek olyan halgazdaságok, amelyek a lehalászás után keletkező tóvizet visszavezetik a természetbe.

Vannak gazdáink, akik a leeresztett vizet közeli rétek, erdők vagy vizes élőhelyek feltöltésére használják. Ez egy fenntartható és okos megoldás, amit a jövőben országos szintre kell emelni

– hangsúlyozta Timmel.

A víz újrahasznosítása nemcsak a természetet szolgálja, hanem a gazdálkodást is: javítja a mikroklímát, mérsékli az aszályok hatását, és erősíti a vízvisszatartó kapacitást a térségben.

A halgazdálkodás stratégiai szerepbe kerülhet

Timmel Ede szerint az aszályvédelmi operatív törzs munkája rávilágított arra, hogy a halgazdaságoknak helyük és szerepük van a nemzeti vízgazdálkodási stratégiában.


– A halastavak nem csupán mezőgazdasági üzemek, hanem a klímaváltozás elleni küzdelem frontvonalának részei – fogalmazott. – A vízmegtartásban, a tájgazdálkodásban és a természetvédelemben is kulcsfontosságú szereplők leszünk.

A MA-HAL célja, hogy a tógazdaságokat stratégiai ágazattá emelje, és megerősítse azok pozícióját a nemzeti vízpolitikában.

– A mi vizünk nem vész el, hanem új életet ad a tájnak – zárta gondolatait Timmel Ede.


Indexkép: Pixabay