Az új jogi, elemző és módszertani központ az állatvédelemmel foglalkozó valamennyi tudományágat összefogja. Feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését, hozzájáruljon a társadalmi szemléletformáláshoz, a felelős állattartás fontosságának tudatosításához – emelte ki az online is közvetített eseményen az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

Sótonyi Péter hangsúlyozta, az állatvédelem egy komplex, tudományágakon átívelő terület, ennek megfelelően az új központban az állatvédelem multidiszciplináris kutatását és oktatását végzik, többek között állatorvosok és jogászok bevonásával.

Az Állatvédelmi Központ  feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését – fotó: MTI/Mészáros János

Hozzátette, hogy az ÁTE a hazai állatvédelmi kutatások és szakemberképzés legfontosabb helyszíne, ahol már 2017 óta kötelező tárgy az állatvédelem az elsőéves hallgatóknak. A negyedéves állatorvos hallgatók 2021-től új kötelező tárgyként összehasonlító állatvédelmet is hallgatnak magyarul és angolul az új központ keretei között. A már végzett állatorvosok számára pedig hamarosan megteremtik az állatvédelmi szakállatorvos képzés feltételeit.


Az új szervezeti egység fontos feladata egyes állatvédelmi ütközőpontok, vitatott témák azonosítása, majd ezek tanulmányozása, kutatása és oktatása – emelte ki Vetter Szilvia, az ÁTE Állatvédelmi Központ vezetője.

Ilyen téma például:

  • az állatvédelem jogszabály- és intézményrendszerének megfelelősége, hatékonysága, a végrehajtás körüli polémiák,
  • a gazdasági haszonállatok állatjólléti helyzete, valamint a menhelyekkel, kóbor állatokkal, ivartalanítással, szaporítótelepekkel,
  • az állatkínzás jogi, pszichológiai és kriminológiai vonatkozásaival,
  • a természetvédelem és az állatvédelem kapcsolódási pontjaival,
  • az állatkínzás és az emberek elleni erőszak összefüggéseivel,
  • a cirkuszi állatokkal és a vadászat állatvédelmi vonatkozásaival kapcsolatos kérdések.