A 23. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok több szempontból is rekord évet telesített Hódmezővásárhelyen.

A korábbi három napos, hagyományos rendezvény kinőtte önmagát, így idén már 4 napon át látogathatták az érdeklődők a kiállítást. A vásár területe is kibővült, – a megnövekedett kiállítói kedvnek köszönhetően egy új sátor is fogadta a közönséget.

Az állattenyésztési napok rendhagyó időpontján túl számos más izgalmas újdonsággal is meglepték az érdeklődőket a szervezők:
Hazánk egy tejelő szarvasmarha ágazati világkonferenciának biztosított helyszínt Budapesten, amelynek gyakorlati kísérő programja lett idén a hódmezővásárhelyi kiállítás.

A látogatók számára ingyenesen letölthető alkalmazást fejlesztettek, hogy mindenki felkészülten, céltudatosan érkezhessen az állattenyésztési napokra - és hogy senki ne maradjon le az érdekes szakmai programokról.

Azokra az érdeklődőkre is gondoltak a szervezők, akik valamilyen elfoglaltság miatt idén nem tudtak részt venni a Mezőgazda napokon, – így az Alföldi Állattenyésztési Napok honlapján keresztül, élő adásban is nézhették a kiállítás eseményeit a távollevők.

A tejelő szarvasmarha- és sertés ágazatokat érintő válságos piaci helyzet ellenére az idei Alföldi Állattenyésztési Napok mit sem veszített fényéből, sőt! A tenyésztők magas színvonalú munkájuk eredményeképpen szép és eredményes tenyészállatokat mutattak be a nagyközönség előtt.