A European Livestock Voice, amely az Európai Unió jelentős mezőgazdasági szakmai és érdekvédelmi szervezeteit összefogó csoport, #Meatthefacts címmel kampányt indított, amellyel az állattenyésztéssel és az állatitermék-előállítással kapcsolatos mítoszokat szeretnék felszámolni. Ezúttal a zárt tartástechnológiát övező tévhiteket veszik sorra, amiről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számolt be.

A zárt tartástechnológiát rengeteg támadás éri a magukat állatvédőknek beállító mozgalmak részéről – írják. Azzal érvelnek, hogy az általuk „természetközelibbnek” ítélt tartási rendszerekben az állatok jobban érzik magukat, „boldogabbak”, mint az istállóban.

tyúk

A zárt tartástechnológia sokkal inkább biztosítja az állatok számára az ideális feltételeket – fotó: Pexels

Ugyanakkor a csirkék példáján keresztül bemutatva nyilvánvalóvá válik, hogy a zárt tartástechnológia sokkal inkább biztosítja az állatok számára az ideális feltételeket. Így teremthető meg például a megfelelő hőmérsékletet, páratartalom, valamint így lehet őket leginkább megóvni a természetes ellenségeiktől (ragadozóktól), és a különböző betegségeket okozó kórokozóktól is.

Az ilyen tartási rendszerekben alkalmazott automata gépek pedig lehetővé teszik, hogy a szárnyasok részére mindig rendelkezésre álljon a szükséges mennyiségű és minőségű takarmány, ivóvíz.

A zárt tartást gyakran éri az a vád, hogy az állatokat zsúfoltan nevelik, ami stresszt okoz számukra. A valóságban azonban az állatok egyedszámát, férőhelyigényét az Európai Unióban rendkívül szigorúan szabályozzák, figyelembe véve az állatok valós szükségleteit.

állattartás

A szervezet szerint a zárt tartás nem okoz stresszt az állatoknak – fotó: Shutterstock

Az állatok jóléte így maximálisan biztosított, ami egyébként a gazdálkodóknak is jól felfogott érdeke, hiszen enélkül nem lehet hatékony és gazdaságos a termelés. Bizonyos állatfajok tehát az istállóban nevelve „boldogok” igazán. Hibás az a meggyőződés, hogy az állatoknak is ugyanolyan környezeti feltételekre van szükségük, mint az embereknek, hiszen lényegesen eltérő anatómiai, élettani sajátosságaik vannak.

Több kutatás is rávilágított arra, hogy a zárt tartástechnológia a környezetvédelem, az élelmiszerbiztonság és a legtöbb esetben a termékminőség szempontjából is kedvezőbb, mint az alternatív tartási módok. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy zárt tartási rendszerben lehet a legolcsóbban előállítani bizonyos állati termékeket.

Így, ha egyes állatvédők sokszor minden valóságalapot nélkülöző vádaskodása elérné a célját, és korlátoznák az állatok zárt tartását, az drasztikus élelmiszerdrágulást, és beláthatatlan szociális, gazdasági és környezetvédelmi következményeket vonna maga után.

baromfi

Ha korlátoznák az állatok zárt tartását, annak beláthatatlan következményei lennének – fotó: Shutterstock

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a #Meatthefacts kezdeményezéshez – írja a NAK közleménye.

A zárt tartástechnológiát övező tévhitekről Dr. Csorbai Attilával, a NAK Agrár- és élelmiszer-kereskedelmi osztályának elnökével, a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatójával készült egy rövid videó, amely megtekinthető a Kamara Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.